Az emberölés elkövetésével vádolt biztonsági őr, Kun Tamás elsőrendű vádlott nem tett vallomást a csepeli kettős gyilkosság kedden megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Bíróságon.
Az 54 éves férfi a nyomozás során korábban sem tett részletes vallomást, csupán előzetes letartóztatásának meghosszabbításakor beszélt a bírónak arról, hogy egy csuklyás férfi követte el a gyilkosságokat, ő ártatlan. A keddi tárgyaláson az elsőrendű vádlott annyit mondott, hogy terrorizálják, és így nem tud vallomást tenni.
A tárgyalás a bűnsegédként megvádolt Deme Gábor meghallgatásával folytatódik, ő szintén tagadja bűnösségét.
Az ügyészség szerint 2009. január 7-én este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában egy elszámolási vita miatt lőtte le Kun Tamás, az iskola pedellusa Takács Józsefet, az iskola vezetőjét és Papp Lászlót, az iskola egyik dolgozóját. Az iskolavezető ugyanis rájött arra, hogy Deme korábban igazgatóként milliókat sikkasztott az iskolát működtető alapítványtól. A gyilkosságot Kun és Deme együtt határozta el és tervezte meg.
A vádban szereplő, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléséért a törvény szerint akár tényleges életfogytiglan is kiszabható. Az ügyészség Demét és volt élettársát, aki az iskola gazdasági ügyeit intézte, sikkasztással is vádolja.
Hunhír.info – hvg/mti
Kapcsolódó:
Hírek a csepeli kettős gyilkosságról [1]
Hunhír.info