A remény lángját éltette tovább a Kárpátia Dunakeszin
Dunakeszi városa mintegy félórás útra van a fővárostól. Érdekessége, hogy az alagi lóversenytelepen él a világhírű magyar versenyló, Overdose. Magyarország első vasútvonalán, Pest és Vác között a gőzmozdonyok anno itt vételezték a vizet. A vasúti telep egykori területén áll a városi művelődési központ. December 29-én itt, a központ nagytermében adott fergeteges koncertet a Kárpátia zenekar. Két órával a koncert kezdete előtt már gyülekeztek a rajongók. Volt idő megvitatni az elmúlt év történéseit, eszmét cserélni, felfedezni a városka vendéglátóipari egységeit.
Amíg e sorok írójának sikerült bejutnia a zsúfolásig telt terembe, a vendégfellépők már előadták műsorukat. Az előtérben árusok és büfé fogadta a belépőket. Már hagyomány, hogy a nemzeti zenekarok fellépései színhelyén megjelennek az árusok, nemzeti zászlót, kitűzőket, pólókat kínálva. A büfében leginkább a dobozos sör fogyott. A késésnek betudható, hogy még szabályos közelharc árán sem sikerült a színpadhoz furakodnom, de a hangzás és a hangulat a hátsó sorokban is kitűnő volt. A város egyik tanácsosától megtudtam, hogy a tavalyi koncertre mintegy kilencszázan váltottak jegyet. Most is voltunk annyian. A közönség körében szinte minden korosztály képviseltette magát. Együtt énekelték Petrás Jánossal a jól ismert dalokat.
A koncert díszvendége Wittner Mária volt, aki ezúttal is neveket akart hallani. A Dunakeszin élő egykori ’56-os harcos rendre részt vesz a zenekar koncertjein. Petrás János tréfásan, de tisztelettel a falu rosszaként konferálta fel a parlamenti képviselőnőt, akit hatalmas taps fogadott.
A Kárpátia kitett magáért, a jól ismert slágerek mellett új szerzeményeket is előadtak. A jelenlévők két órára újra visszafoglalták ez elcsatolt részeket. Miénk lett a Felvidék, a délvidéki táj, és megkönnyeztük a Keleti Kárpátokban fegyverét némán fogó kárpátaljai magyart. A székelyek himnusza új jelentést kapott, megjártuk Doberdót, Isonzót és a két világháború többi hadszínterét. Petrás Jánost idézve 1919-ben még nem volt Kárpátia, de ha lett volna, az akkori közönség vele énekelte volna a revíziós dalokat. A közös ének közösséget teremt. Dallal él az ember, de ez még nem elég.
-Vesszen Trianon! Mindent vissza! – zúgott a tömeg. Mint amikor egykor elődeink lármával próbálták elhessegetni a termőföldeket fenyegető vihart. De a gyalázat maradt. Marad már majdnem 90 éve. Meddig még?
A remény lángja nem aludt ki soha. Szükség van olyan zenekarokra, mint amilyen a Kárpátia is, hogy ez a láng tovább loboghasson, s ha eljött az idő, újra erőre kapjon. Mert a társadalom minden rétegéhez el kell juttatni az üzenetet: a magyar élt, él és élni fog!
A nemzeti imáink eléneklésével ért véget a koncert. Néhány perc múlva a zenekar tagjai kijöttek a közönség közé, és aláírásokat osztogattak. Főként a fiatalok vették körül a zenészeket. Odakint nagy pelyhekben esett a hó, mintha fehér takarójával szeretné eltakarni az ország bajait.
Lengyel János – HunHír.Hu
A remény lángját éltette tovább a Kárpátia Dunakeszin
Dunakeszi városa mintegy félórás útra van a fővárostól. Érdekessége, hogy az alagi lóversenytelepen él a világhírű magyar versenyló, Overdose. Magyarország első vasútvonalán, Pest és Vác között a gőzmozdonyok anno itt vételezték a vizet. A vasúti telep egykori területén áll a városi művelődési központ. December 29-én itt, a központ nagytermében adott fergeteges koncertet a Kárpátia zenekar. Két órával a koncert kezdete előtt már gyülekeztek a rajongók. Volt idő megvitatni az elmúlt év történéseit, eszmét cserélni, felfedezni a városka vendéglátóipari egységeit.
Amíg e sorok írójának sikerült bejutnia a zsúfolásig telt terembe, a vendégfellépők már előadták műsorukat. Az előtérben árusok és büfé fogadta a belépőket. Már hagyomány, hogy a nemzeti zenekarok fellépései színhelyén megjelennek az árusok, nemzeti zászlót, kitűzőket, pólókat kínálva. A büfében leginkább a dobozos sör fogyott. A késésnek betudható, hogy még szabályos közelharc árán sem sikerült a színpadhoz furakodnom, de a hangzás és a hangulat a hátsó sorokban is kitűnő volt. A város egyik tanácsosától megtudtam, hogy a tavalyi koncertre mintegy kilencszázan váltottak jegyet. Most is voltunk annyian. A közönség körében szinte minden korosztály képviseltette magát. Együtt énekelték Petrás Jánossal a jól ismert dalokat.
A koncert díszvendége Wittner Mária volt, aki ezúttal is neveket akart hallani. A Dunakeszin élő egykori ’56-os harcos rendre részt vesz a zenekar koncertjein. Petrás János tréfásan, de tisztelettel a falu rosszaként konferálta fel a parlamenti képviselőnőt, akit hatalmas taps fogadott.
A Kárpátia kitett magáért, a jól ismert slágerek mellett új szerzeményeket is előadtak. A jelenlévők két órára újra visszafoglalták ez elcsatolt részeket. Miénk lett a Felvidék, a délvidéki táj, és megkönnyeztük a Keleti Kárpátokban fegyverét némán fogó kárpátaljai magyart. A székelyek himnusza új jelentést kapott, megjártuk Doberdót, Isonzót és a két világháború többi hadszínterét. Petrás Jánost idézve 1919-ben még nem volt Kárpátia, de ha lett volna, az akkori közönség vele énekelte volna a revíziós dalokat. A közös ének közösséget teremt. Dallal él az ember, de ez még nem elég.
-Vesszen Trianon! Mindent vissza! – zúgott a tömeg. Mint amikor egykor elődeink lármával próbálták elhessegetni a termőföldeket fenyegető vihart. De a gyalázat maradt. Marad már majdnem 90 éve. Meddig még?
A remény lángja nem aludt ki soha. Szükség van olyan zenekarokra, mint amilyen a Kárpátia is, hogy ez a láng tovább loboghasson, s ha eljött az idő, újra erőre kapjon. Mert a társadalom minden rétegéhez el kell juttatni az üzenetet: a magyar élt, él és élni fog!
A nemzeti imáink eléneklésével ért véget a koncert. Néhány perc múlva a zenekar tagjai kijöttek a közönség közé, és aláírásokat osztogattak. Főként a fiatalok vették körül a zenészeket. Odakint nagy pelyhekben esett a hó, mintha fehér takarójával szeretné eltakarni az ország bajait.
Lengyel János – HunHír.Hu