Igen furcsa dolog történt Kunhegyesen augusztus másodikán este, vasárnap. Lakatos Bertalan, aki cigány származása, és csakis emiatt Kunhegyes város tanulmányi ösztöndíját is megkapta már, ismét megsebesített egy férfit, név szerint H. Ernő Kunhegyes, Bródi S. utcai lakost.
Arról a Lakatos Bertalanról van szó, aki Kunhegyesen édesanyjával, Magyari Andrásnéval tüntetést szervezett a városban 2009. január 28-án. Ennek a demonstrációnak az állítólagos oka, az itt tapasztalható, cigányokat ért hátrányos, rasszista jellegű megkülönböztetések sora volt. Később, Magyari Andrásné joghallgató fia, azaz Lakatos Bertalan 2009. április 19-én egy szórakozóhelyen minden indok nélkül életveszélyesen megsebesített egy helybeli férfit, V. Józsefet (videó itt). Az elkövetés módja: egy sörösüveg alját letöri, majd azzal végighasítja az áldozatot a fülétől a mellkasáig.
Az áldozat majdnem elvérzett, de hatalmas szerencséje volt.
Legutóbbi akciója : 2009 augusztus 2.-án éjszaka a Kunhegyesen található Gödör presszóból hazafelé tartva összeszólalkozott társával, H. Ernővel. H. Ernőt többször megütötte, majd egy üveg fenekét letörte és azzal az arcába vágott.
A sérült H. Ernőt a kunhegyesi orvosi ügyeleten ellátták, majd mentővel a Karcagi kórházba szállították vasárnapról hétfőre virradó éjjel ,sérüléseinek ellátásának céljából.
Az ügy pikantériája, hogy a súlyos sérülést elszenvedett áldozat a cigány etnikumhoz tartozik.
Lakatos Bertalan röhög a magyar jogrenden, vígan éli világát és felháborítja a magyarországi rasszizmus.
Szeptembertől Miskolcon, a jogi egyetemen folytatja az egyetemi tanulmányait. De lehet, addig még letöri egy sörösüveg fenekét, ha úgy hozza a helyzet… Ismétlés a tudás anyja, a harmadik akció talán sikerülni fog…
Jövőnk.info
HunHír.Hu