A Budapest II. kerületi 1544 sz. telekkönyvi „A” birtoklap tanúsága szerint a Pető család (ti. az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnoksága osztályvezetője) 1951. május 8.-án kapta meg a Betlen-villa (II. kerület, Torockó utca 8/a) egy tekintélyes részét, melyben eredetileg a szovjetek által elhurcolt és a moszkvai Butirszkaja Börtönben elhunyt gróf Betlen István miniszter lakott. A kis Pető (Richtmann) Ivánka tehát méltó környezetből indulhatott a nagybetűs élet felé.. De a nevében magyar Bálintka sem egy egyszerű, gágogó liba…

Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetsége egykori elnöke, nyilatkozva a 2009. július 12-én lezajlott tisztújító küldöttgyűlésről, meglehetősen cinikusan úgy vélekedett, hogy „sikerült az érdektelennek ígérkező, (valódi tét nélküli) összejövetelt érdekessé, sőt egzotikussá tenni…”

Az SZDSZ története belátható időn belül véget ér – fejtegette az MTI-hez is eljuttatott (eredetileg a Magyar Narancs liberális hetilapnak adott) interjújában – hozzátéve, hogy ez számára már régóta világos. Hangot adott annak a véleményének is, hogy amíg az SZDSZ-nek többé-kevésbé összetartó vezetése volt, intellektuális és politikai értelemben tekintélyük volt a vezetőknek együttesen, így az elnököknek is, addig az elfedte a párt szervezeti gyengeségeit. De amikor ezek az erőteljes és önmaguknál többet is jelentő figurák eltüntek, akkor világossá vált, hogy valójában milyen állapotban van a szabad demokraták szövetsége.

A tisztújító küldöttgyűlés után az egykori elnök külön is kitért a pártvezetésről (és országgyűlési mandátumáról is) lemondott, véleménye szerint politikai öngyilkosságot elkövetett Fodor Gábor felelősségére – ahogy megfogalmazta: „Fodor Gábor politikai értelemben tíz évig abból élt, hogy Ő az SZDSZ belső ellenzéke… megvalósíthatatlan ígéretekkel lett elnök és életében soha nem kereste magában a kudarcának okait.”

Bár a liberalizmus különböző formái más-más politikai megoldásokat kínálhatnak a társadalomnak, azonban néhány kérdésben – mint például a gondolkodás és a szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok és eszmék szabad áramlásában és a szabad választások lehetőségében – az egyéb kérdésekben más véleményen lévő szabadelvűek egyetértenek. A Pető Iván által „érdekesnek, sőt, egzotikusnak” nevezett összejövetel után úgy vélem, hogy ideje rámutatni jónéhány szabad, ámde liberálisnak vagy demokratának aligha nevezhető SZDSZ-politikus múltjára és jelenére – választ keresve arra is, hogy a miért vált népszerűtlenné, talán túlzottan is intellektuálissá a megszűnés határára sodródott Szabad Demokraták Szövetsége.

Az 1990-et követő években (nagy kezdőbetűkkel) Demokratikus Ellenzéknek aposztrofált viszonylag szűkkörű értelmiségi csoportosulás a késő kádári korszaknak bár kritikus, de mégis csak ’járulékos’ rétege volt – írhatnám úgy is, hogy az államszocialista rendszer lojális ellenzéke, a hatalom kritikus, de felelősség nélküli tanácsadója. Ez az eleinte Szabad Kezdeményezések Hálózatának nevezett, majd az alkudozások időszakában Szabad Demokraták Szövetsége néven ismert párt nem is tagadta, hogy alkut kötött 1989-ben az MSZMP politikusaival – bár előttük sem lehetett titok, hogy a paktum árát előbb-utóbb meg kell fizetni. Magyar Bálint, a liberálisok egyik emblematikus figurája ugyan két évtized múltán az egyezkedés kulcsmondatának „ha ti nem lőttök, akkor mi nem börtönözünk” ajánlatot tartja, és bár napjainkra már elismeri, hogy a rendszerváltás radikalizmusa így csorbát szenvedett, mégis, véleménye szerint a rendszerváltás ténye megérte az alkudozást. Mintegy igazolásul hozzátette még: „ezt az alkut bárki megkötötte volna a helyükben.”

Számukra, a komunista rendszer lojális ellenzéke számára – megtapasztalván az elmúlt két évtized minden előnyét, hátrányát – bizonyára megérte alkudozni, tízmillió polgár tudta és beleegyezése nélkül, de most, alig egy évvel a soronkövetkező országgyűlési választások előtt, az eladott ország tömegei utolérték őket. A párt minden valószínűség szerinti megszűnését követően maradnak ugyan liberális gondolkodók a magyarországi közéletben, ez kívánatos is, de hosszú évek (évtizedek?) telnek majd el mikor ismét lesz parlamenti képviseletük. Pető Iván számára – emlékezzünk csak nyilatkozatára! – ugyan régóta világos volt, hogy az SZDSZ története hamarosan véget ér… mégsem adta vissza mandátumát pártjának és választóinak. A két évtizeden át felvett országgyűlési képviselői tiszteletdíj (510.180.- Ft + havonta 162.330.- Ft költségtérítési átalány), az 1992-1997 közötti pártelnöki fizetés és a parlamenti bizottsági tagságok felhőtlen egzisztenciát teremtettek számára – olyan lehetőségeket is, melyekkel még a legyőzött pártállami nomenklatúra tagjai sem rendelkeztek. A most 63 éves „liberális” politikus, ha csak a hivatalos életrajzát idéznénk, javára írhatnánk, hogy munkáscsaládban született… hiszen apját, Pető (eredeti nevén: Richtmann) Lászlót egyszerű kárpitosként, anyját varrónőként tünteti fel – az 1990 óta keletkezett iratokban egyetlen mondatban sem említi meg, hogy Pető-Richtmann László az ÁVH alezredese, majd 1956 után az MSZMP párthadserege, a Munkásőrség egyik parancsnoka volt, édesanyja szintén az ÁVH-nál szolgált, természetesen nem varrónőként.

A Budapest II. kerületi 1544 sz. telekkönyvi „A” birtoklap tanúsága szerint a Pető család (ti. az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnoksága osztályvezetője) 1951. május 8.-án kapta meg a Betlen-villa (II. kerület, Torockó utca 8/a) egy tekintélyes részét, melyben eredetileg a szovjetek által elhurcolt és a moszkvai Butirszkaja Börtönben elhunyt gróf Betlen István miniszter lakott. – (Petőék 1973. március 20.-ig birtokolták a budai villát, jeléűl annak, hogy az ÁVH feloszlatása után a megbízható elvtársak családjai megtarthatták azt, amit addig összeszedtek – egzisztenciális problémáik nemigen adódtak az 1956-1990 közötti évtizedekben…)

Úgy tűnik, a rendszerváltó liberálisok (szüleikhez hasonlóan) különösképpen vonzódnak a történelmi személyiségek elhagyott vagy kényszer hatására üressé vált lakásaihoz… 1990 után – a csak szűken értelmezett történelmi igazságtétel közepette – költözött Hodosán Róza és Magyar Bálint a Rózsadombon lévő, II. kerület, Trombitás utca 5 szám alá, abba a villába, amely az ÁVH-időket megelőzően Horthy Paula lakhelye volt, majd 1956 és 1989 között Lukács Béla FM minisztériumi osztályvezető gondnoksága mellett a pártelitnek fenntartott ingatlanként szerepelt a nyilvántartásokban.

E történelmi vonatkozásokban bővelkedő villába került a két SZDSZ országgyűlési képviselő egy 160 négyzetméteres lakásba – de mivel a társasházzá átalakult elegáns házban még néhány egyéb érdkeltségű személy is otthont kapott, kárpótlásul a II. kerületi Önkormányzat illetve maga az akkori polgármester, Póta Gyula csodákat művelt… A két politikus lakrészéhez a megközelítés könnyítéséhez külön kaput csináltattak az kerületi politikusok – nem kellett többé a bizonytalan multú földi halandókkal közös kaput használni – ezzel egyidejűleg az IKV-ból Épületfenntartó Kft-vá lett rózsadombi szegénylegények szorgos, ámde az Önkormányzat bőkezűségéből következően pénzigényes félmunkába kezdtek.

– A Horthy-villa felét, azt a részt, ahol az újdemokraták laktak, felújították, s mivel a Magyar-Hodosán párost zavarták a környékbeli galambok, az akkoriban még tekintélyes summának számító 510.000.-Ft pluszköltséget igénylő ultrahangos madárriasztó-rendszert telepített a tetőre Póta Gyula polgármester megbízásából a házkezelési megbízott Fábián László és Gál Györgyné szabadcsapata. És mert az elmélyült politikai tevékenységhez illő kényelem is dukál: az új otthonhoz Rajk László belsőépítész tervezte meg a különleges lakóknak, illetve igényeknek is megfelelő házi szaunát – miközben országszerte naponta ezres nagyságrendben kerültek utcára az emberek, váltak munkanélkülivé (sőt, tulajdonképpen a következő választásig a demokrácia minden szempontból felesleges kellékévé…)

Ennyit mindenképpen meg kellett örökítenem az SZDSZ alapító tagjáról, akiről Kőszeg Ferenc liberális politikus azt írta azt írta az Élet és Irodalom 2008. augusztus 15-én megjelent számában, hogy „A Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre – Ő is tette tönkre…

Szemenyei-Kiss Tamás
magyarorszag. ma

HunHír.hu kommentár: Noha rendkívül sok kérdésben egészen más az álláspontunk, mint a cikk szerzőjének, a rabmadár, zsidó ávós leszármazottak nagyúri allűrjeiről, illetve vérlázító harácsolásaikról szóló irását mindenképpen fontosnak tartottuk megismertetni olvasóinkkal.

HunHír.Hu