Közösség elleni izgatás gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dósa István és Domokos Endre János ellen, akik szombaton, a budai Várban tartott rendezvényen mondtak beszédet.
A német nagykövetség előtti holokauszttagadó demonstráción Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya mintegy 200 ember előtt azt mondta: semmi nem igaz a holokausztból. A megmozduláson felolvasták azt a petíciót, amelyet a nagykövetségnek címeztek, de senki nem vett át. A rendőrség azt közölte, hogy „a rendezvényen nem történt sem rendzavarás, sem olyan rendkívüli esemény, amely a helyszínen azonnali rendőri intézkedést igényelt volna, de az elhangzott beszédek tartalma alapján a BRFK büntetőeljárást indított közösség elleni izgatás bűntett elkövetése gyanúja miatt D. István és D. Endre János ellen.”
HunHír.Hu