- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az egész országot megfélemlítő cigány erődemonstrációt hirdetett meg Kolompár

Kolompár Orbán büntetett előéletű, a saját népe által kitagadott, eljárás alatt álló cigány agresszor gyertyagyújtásnak álcázott cigány erődemonstrációra bíztatja a cigányokat. A települések cigány önkormányzatainak épülete elé hívja országos szinten a kellőképpen felhergelt, megvezetett cigányokat.

Az OCÖ elnöke azt mondta: “arra kéri a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőit, és az erőszakot elutasító, jóérzésű állampolgárokat, hogy településükön, az érdekképviseletek irodái előtt szerdán 16 órakor gyújtsanak gyertyát és mondjanak egy imát a hétfő hajnali tatárszentgyörgyi támadásban életét vesztett négyéves kisfiú és édesapja emlékére, és emlékezzenek meg a tavaly novemberi nagycsécsi és pécsi támadás két-két szintén roma áldozatáról is. Hozzátette, ugyanekkor az OCÖ székháza előtt tartják a fővárosi megemlékezést, így egy időpontban az ország közösen fog emlékezni, és elutasítani ilyen brutális, embertelen gaztettet”- fogalmazott egy az egyben a cigány gyűlöletvezér.

HunHír.Hu kommentár:

Magyarok, jó nagy ívben kerüljétek a el a Dohány utcát, ha jót akartok. Az oda csoszogó lúdtalpas liberálisokat megvédik testőreik, de lehet, hogy egy szegény, jólelkű magyart még agyon is vernének a gyűlölettel felfűtött gyertyás emlékezők.

HunHír.Hu