Sztojkát, a brutális cigány bűnözőt a bíróság már nem csak a gyilkossággal vádolja. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy bujkálása alatt megpróbálta tanúkat befolyásolni és bizonyítékokat eltüntetni. A veszprémi bíróság mai döntésével előzetes letartóztatásba került harminc napra a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja.
Az indoklás szerint tartanak Sztojka Iván szökésétől, és attól, hogy befolyásolja a tanúkat, illetve elrejti a bizonyítékokat.
Az Ausztriában elfogott másik két gyanúsítottat gyorsított eljárásban adják ki Magyarországnak. Ők most még Graz-ban vannak, de tíz napon belül Magyarországra érkezhetnek. Közben soron kívüli vizsgálatot indított az országos rendőr-főkapitány, hogy tisztázzák: mikor adták ki ellenük a nemzetközi körözést. A HunHír.Hu elsőként tette fel a kérdést, hogy miért vártak a nemzetközi elfogatóparancs kiadásával.
HunHír.Hu,