Üzenet 52 évvel ezelőttről. A HunHír.Hu-t megkereső Kerecseny B. Alice, a szerző lánya a költemény születéséről elmondta, édesapja akkor írta Clevelandban, amikor még tele volt reménnyel.
Ti Félistenek az ősi Kárpátokon!
Nők és gyermekek, munkások, katonák,
Aggok és ifjak, kik a halálsáncokon
Rohantok tűzön és vason, vakon át,
Nem félve börtönt, vérpadot, kudarcot –
Felvettétek a reménytelen harcot:
Hozzátok nem méltók senki törpe mások!
– Köszöntlek titeket, dicső Óriások!
Új Tamerlán ellen, kik fellázadtatok,
Mert szolgaságot nem tűrt hős éneketek:
Kik száz Batu előtt harctáncot roptatok,
Mert szabadságot követelt véretek:
S hogy kivívjátok a legnagyobb Kincset,
Szétzúzva gyűlölt, vörös rabbilincset:
Dalolva mentetek halni, fegyvertelen:
– Örök fény övezzen sok ezer Névtelen!
És megdúltátok e kor Dzsingisz-khán hadát,
A ”verhetetlen Arany Horda” népét:
Megdöntve vak hitek gyáva téves tanát
– Átformáltátok ezzel a Föld képét!
Zúg már Nyugaton a szabadság szele,
Kitisztult kábult álmodozók feje,
Kik bódító boruk negyven évig itták
– Ti ráztátok fel őket, gyönyörű Szittyák!
Ti Félistenek, csak tiétek az érdem,
Ha a tunya világ végleg feleszmél…
– Drága hősi fajtám, büszke magyar Vérem:
Diadalt vívtál, hazug, vörös eszmén!
Diadalt arattál: gyász-győzelmi tort.
Gyermek és asszonyvér Egekre sikolt,
Tankok talpáról csöpp kisded vére jajgat…
– Van-e nemzet, mely ily’ gaztettre is hallgat?!
Nem Nem veszhet ki így a lelkiismeret.
Egy gyilkost is üldöz száz ország hada,
A Föld népe olyan hitvány mégsem lehet,
Hogy futhat milljó, mint erdők duvada!
– Bízzatok, parittyás hősi Dávidok,
Követek talált: Góliát már inog…
És felcsattant, süvölt az Igazság szója,
Édes Magyar Népem, Neked is üt óra!
Ti Félistenek a bérces Kárpátokon!
A kultúrvilág figyeli harcotok,
Úgy érez veletek, mint szenvedő rokon,
S megáldja halálba-indult arcotok…
De fegyvert is fen jog és törvény szerint,
És erős kezével kitartásra int!
Európa hívő népe mind háborog:
Remegnek már a poklos sátán-táborok!
És itt – a szabadság véráztatta földjén,
Pirul az arc: a magyar ököl feszül…
Gyászköntös van New York Liberty bús Hölgyén,
De mellét vaspáncél fedi már mezül!
Szobor ajkáról tiltó szó zúg s teper:
Gyilkosok, ne tovább! Lehullt a lepel!
Elég volt a gyermek- és asszony vér folyam.
Mert ha mozdulok: A Földön nem volt olyan!
Óh, ti Félistenek a szent Kárpátokon,
Kiknek hű vére patakokban csorog:
Bízzatok, mert ősi, hősi vártátokon
Oldalatokra állt Isten és a Jog!
Szívetek kelyhének hő áldozatja:
Tisztelettel tekint rátok jó és gonosz,
És a világ első népe elé soroz!
Ti Félistenek a véres Kárpátokon!
Nők és gyerekek, munkások, katonák,
Aggok és ifjak, kik a halálsáncokon
Rohantok tűzőn és vason, vakon át:
Köszöntlek titeket hős Óriások!
Csodállak, tisztellek győztes Csodások!
– Könnyező szememben a dicsőség ragyog
S áldom Istenem, hogy: én is magyar vagyok!
(Cleveland, 1956. október 25.)
Kerecseny János
További versek Kerecseny Jánostól a HunHír.Hu-n [1]
HunHír.Hu-információ