1979 augusztusában mentem nyugdíjba, de a mai napig nem álltam meg. Rengeteg málnát termesztünk és van otthoni jószágállományom. De a nyugdíjazásom körül is volt egy erős vita, már októberben kaptam egy határozatot az SZTK-tól, hogy jogtalanul vettem fel a rokkantsági nyugdíjamat, így harminchétezer forint levonást alkalmaznak, amit vontak is havi kilencszáz forintjával.
A Határvadász naplója 12., befejező részét Őseink nyomában rovatunkban, ide kattintva közöljük. [1]
HunHír.Hu
1979 augusztusában mentem nyugdíjba, de a mai napig nem álltam meg. Rengeteg málnát termesztünk és van otthoni jószágállományom. De a nyugdíjazásom körül is volt egy erős vita, már októberben kaptam egy határozatot az SZTK-tól, hogy jogtalanul vettem fel a rokkantsági nyugdíjamat, így harminchétezer forint levonást alkalmaznak, amit vontak is havi kilencszáz forintjával.
Szerencsére megvoltak a papírjaim, és lehetett fellebbezéssel élni, amit azonnal meg is tettem. Ezt az Országos Nyugdíjintézet elfogadta, az SZTK határozatát megsemmisítette. Nem csak az addigi levonásokat, de a következő év májusáig esedékes összeget is kifizették, és bocsánatot kértek a tévedésért. Mintha bizony ezt egy bocsánatkéréssel le lehetne tudni.
Három unokám van, a legidősebb fiamtól egy fiú, a két kisebbtől egy-egy lány, akik nyaranta eljárnak minket meglátogatni. A fiú unokám nemrég járt itt, nálunk készült az érettségire, sokat tanult, de a mezei munkában is segített nékem. Azt monda, papa, én leérettségizek, de aztán elmegyek innen, amíg a szocializmusnak vége nem lesz. Adja a Jóisten, hogy mielőbb viszontláthassam!
***
Sosem láttam őt újra.
Kaptam tőle egyszer levelet, írta benne, hogy most már mehetek haza, befellegzett a Szovjetuniónak, vége otthon is a szocializmusnak. Vissza akarták adni a földjeimet, mesélte, de mit kezdjek én a földdel, írta, ha nincs hozzá ló, szerszám, eke és borona, hogy megműveljem? Mert dolgozni azt még akart volna, ha fél kézzel is, de szíve teljes szeretetével a föld, a jószág iránt.
Édesapám telefonált egy este, hogy meghalt a Papa. Akkor, 1992 januárjában írtam emlékére ezt a verset.
Gyászmenet a tűzfalon
Meghalt a nagyapám, a minap
Temették el egy kis falusi temetőben,
A szőlőhegy aljában.
Nem voltam ott, de azon a fekete délutánon
A szomszéd ház falát néztem,
S mindent láttam: ott vonult előttem
A gyászmenet a tűzfalon.
Feltámasztalak, Öreg, suttogtam,
Miután elment a pap, ősrégi
Varázsigéket ismerek én:
Bízz bennem!
Szőlőgyökerek, ti kússzatok le a temetőig,
Keressétek és csavarjátok be lassan bomló
Testét, foszló bőre alól szívjátok ki a húst,
Bújjatok koponyájába és molekulánként
Hordjátok ki onnan hasznavehetetlen agyát,
Érleljetek kopasz szőlőszemeket belőle!
Én majd borrá finomítom a fürtöket alkimista
Pincém hűvösén, és ha iszom, teste is, lelke is
Életre kel bennem, amíg tart a mámor.
Amíg tart a mámor…
Több kéne ide, mint szóvarázslat,
De máshoz nem értek én.
Látod, nem vagyok erősebb, mint a pap:
Én is csak ígérgetem a feltámadást.
Maradsz hát, Papa, ahol vagy:
A földben, a fiaid orra formájában és a
Rólad szóló, egyre szépülő mesékben.
De mit tudni?! Lehet, hogy Isten felfigyelt cifra palóc
Körmondataidra, mikkel – míg éltél – oly hosszan
Tudtad emlegetni Őt és az oltáronfüggő Krisztust és a hét szentséget,
Hogy bevett égi kórusába, hogy ezentúl dicséretét zeng ugyanolyan
Leleményesen. Talán bal kezed is megtaláltad, melyet a nagy háborúban
Rabolt el tőled egy dum-dum golyó, s még többet is; apád életét,
Aki elindult egy napon, s inkább keresztbe-
feküdt a síneken, mintsem téged nézzen fél kézzel lovat csutakolni,
Szénát villázni önkéntelenül meg-megránduló karcsonkoddal.
Most az Úr mellett ülsz végre jó bort iszogatva karcos homoki
Lőre helyett, nyelveddel nagyokat csettintesz minden korty után
Régi szokásod szerint, s megkerült karoddal a Fiú
Széles ácshátát lapogatod.
Félek, meg sem ismerlek, ha egyszer
Majd utánad megyek!
*
A temetés
utáni éjjelen
álmomban még
megjelent,
s mindkét karjával
vállaimra csapott,
férfivá így avatott
halott nagyapám.
Miután hazatértem önkéntes száműzetésemből, elmentem a Hadkiegészítő Parancsnokságra, kérve az újrasorozásom. Azt mondták, ne hülyéskedjek, egy disszidenst mégsem fognak megtenni határőrnek, ahogy eredetileg tervezték. Nem sokkal ezután a kötelező sorkatonai szolgálat is megszűnt a Szociálparazita Démonok Szövetségének nyomására.
Amikor befejeztem ezt az írást, gondolkodás nélkül felvételemet kértem a Magyar Gárdába.
A Határvadász naplója további részei [2]
becse – HunHír.Hu