930 éve adta vissza lelkét a Teremtőnek I. Géza magyar király. Arcképét a mai Szent Koronán is ott találjuk Dukász Mihály társaságában, ami nem kevés vitára adott alapot a történelmi materializmus alapján álló történészek és a Szent Korona szakralitását tisztelő értők között.
Egyes nézetek szerint a Koronát ellopták, azóta kicserélt képek láthatóak a rajta: Dukász Mihály bizánci császár helyén Szűz Mária, Konstantin helyén Atilla, I.Géza helyén pedig Buda volt eredetileg. Géza még a nehezen megszerzett királyi címről, így a Szent Koronáról is le akart mondani – amiről valóban nehezen elképzelhető, hogy saját képe díszítette volna- azért, hogy az aszkézisnek szentelje életét. Mindenesetre Gézát halála után nem fia, a későbbi Könyves Kálmán , hanem öccse, Szent László követte őt a magyar trónon, többszörös bizonyságtételül a Turul dinasztia kiválasztott voltára.
Géza király, aki a keresztségben a Magnus nevet kapta, I. Béla és Richeza lengyel hercegnő házasságából született 1040 körül. Géza apja oldalán, mint bátor katona, és mint befolyásos tanácsadó mindvégig I. Bajnok Béla hű támaszának bizonyult. 1060-ban apjával menekült lengyel földre és vele jött vissza, hogy II. Boleszló segítségével elragadják Andrástól az országot. Géza is részt vett a harcokban. Lejegyezték, hogy már akkor is feltűnt emberséges magatartása és ellenfeleivel szembeni kíméletessége, de emellett diplomáciai érzékről is tanúbizonyságot tett. 1060-as évekre tehető első házassága Zsófia hercegnővel, a frigyből született Kálmán, a későbbi Könyves Kálmán király, és Álmos. Apja 1063-as halála után – összedőlt alatta a trón – Lengyelországba menekült, és a lengyel király, II. Boleszláv támogatásával fellépett Salamon király ellen. Harc helyett azonban Győrött megegyeztek Salamonnal, Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsett április 11-én maga tette a húsvéti koronát rokona fejére, s jelen volt Salamon székesfehérvári újabb koronázásán is IV. Henrik császár jelenlétében. Azután hősiesen részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál 1071-ben nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király. Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a nii hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában.
Az 1071-72-es bizánci hadjáratok idején lényeges változás következett be Salamon és Géza, valamint híveik viszonyában. Géza a királyi korona megszerzését tűzte ki céljául. Salamon ennek megakadályozására elhatározta, hogy Gézát megfosztja hercegségétől, s egyúttal szeme világától is. Így akarta fizikailag is alkalmatlanná tenni a királyi méltóság betöltésére. László, a későbbi Szent király a feltámadt viszálykodásban testvérét, Gézát támogatta.
1074 februárjában még Salamon győzött a kemeji csatában, de március közepén már a hercegek diadalmaskodtak Mogyoródnál. A mogyoródi ütközet után az ország Géza kezébe került, és gyakorlatilag az uralkodói hatalom is. Salamon nem nyugodhatott meg vereségében,IV. Henrikhez fordult segítségért, sógora 1074 nyarán haddal vonult Magyarország ellen. A német-római császár Salamonnal együtt egészen Vácig hatolt, de végül meghátrálásra kényszerült, mert a katonák felzúdulása és a vezérek visszavonulást sürgető követelései miatt IV. Henrik félbeszakította hadjáratát.
Géza a győzelem után a hercegséget testvérének, Lászlónak adta. A koronázásra azonban ekkor még nem kerülhetett sor, mert a királyi kincstárral együtt a felségjelvények és köztük a korona Salamon király birtokában voltak. Géza Rómához fordult segítségért, felvette a kapcsolatot VII. Gergely pápával, hogy tőle kérjen felségjelvényeket és elismertesse királyi címét. A követelés teljesítésének fejében VII. Gergely a magyar királyságot pápai hűbérré szerette volna tenni, ezért Géza megszakította Rómával a kapcsolatot és a konstantinápolyi udvarhoz fordult.
Hívei unszolására ugyan elfoglalta a trónt, s királynak nevezte, de még mindig nem koronáztatta meg magát; pedig nándorfehérvári lovagias magaviseletéért most már VII. Dukász Mihály is elküldte neki 1075-ben azt a koronát, amely egyes történészek nézetei szerint máig a Szent Korona alsó részét alkotja. 1790 előtt szó sem esik Dukász Mihály ábrázolásáról a koronánkkal kapcsolatban. 1613-ban viszont egy koronaőr,aki hivatalból kellett hogy lássa,sőt minden koronázás előtt és után szögrõl-szögre megvizsgálja a Koronát, tehát tulajdonképpen az egyetlen olyan polgári személy, aki hitelesen tanúsíthatta, mi van a Koronán vagy mi nincs, ez a koronaőr, akit Révay Péternek hívtak, leírta, hogy ekkor mi látható a Koronán elöl és hátul. Meglepően fog hangzani – pedig ezt a tényt nagyon
régóta ismerik a művészettörténészek, a történészek és a régészek -, itt nem Dukász Mihályt írja le, bár félreérthetetlenül megmondja, hogy ki látható a hátsó oromzati elemben: Szűz Mária.Mindenesetre a magyar-bizánci politikai szövetséget a király házassággal erősítette meg, második felesége bizánci herceglány, Szünadéné lett.
Salamont már 1074-ben haddal segítette ugyan sógora, IV. Henrik, ezt azonban a Gézától megvesztegetett Sieghard aquileai patriarka rábeszéléseivel visszatérésre bírta, s október 28-án VII. Gergely pápa is keményen, a magyar közjog szempontjából azonban egészen hibás alapon támadta meg Salamont, hogy Magyarországot, a római egyház tulajdonát, hűbérül ajánlotta fel a császárnak. Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buzdította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot.
Géza, mint koronás király tehát egy időre a békés alkotásoknak szentelhette idejét. Vácott székesegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garam-Szent-Benedeken apátságot alapított. S ő, ki megszerezte szent Zoerard Antal ciliciumát, aszkéta volt maga is. 1076 karácsonyán a szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után sírva jelentette ki, hogy lemond a trónról, amiről azonban a magyarok hallani sem akartak.
Nem fogadták el királynak Salamont akkor sem, mikor Géza 1077. április 25-én, rövid uralkodás után meghalt, hanem Gézának öccsét, mint az arra legméltóbb Árpád-fit, Lászlót emelték a trónra.
,,Amikor a magyarok meghallották – olvashatjuk a gesztaírónál -, hogy Magnus, azaz Géza király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.”
Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.
Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették.
1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt — mint a krónikás írja –, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg”. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt”, mivel ,,Magyarországot meggyarapította.” Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség”, lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.
HunHír. Hu
(Pap Gábor, katolikus.hu-mult-kor.hu-ÚMÉ )
pig@ – HunHír.Hu
Meghalt a nagy király, éljen a szent király!
930 éve adta vissza lelkét a Teremtőnek I. Géza magyar király. Arcképét a mai Szent Koronán is ott találjuk Dukász Mihály társaságában, ami nem kevés vitára adott alapot a történelmi materializmus alapján álló történészek és a Szent Korona szakralitását tisztelő értők között.
Egyes nézetek szerint a Koronát ellopták, azóta kicserélt képek láthatóak a rajta: Dukász Mihály bizánci császár helyén Szűz Mária, Konstantin helyén Atilla, I.Géza helyén pedig Buda volt eredetileg. Géza még a nehezen megszerzett királyi címről, így a Szent Koronáról is le akart mondani – amiről valóban nehezen elképzelhető, hogy saját képe díszítette volna- azért, hogy az aszkézisnek szentelje életét. Mindenesetre Gézát halála után nem fia, a későbbi Könyves Kálmán , hanem öccse, Szent László követte őt a magyar trónon, többszörös bizonyságtételül a Turul dinasztia kiválasztott voltára.
Géza király, aki a keresztségben a Magnus nevet kapta, I. Béla és Richeza lengyel hercegnő házasságából született 1040 körül. Géza apja oldalán, mint bátor katona, és mint befolyásos tanácsadó mindvégig I. Bajnok Béla hű támaszának bizonyult. 1060-ban apjával menekült lengyel földre és vele jött vissza, hogy II. Boleszló segítségével elragadják Andrástól az országot. Géza is részt vett a harcokban. Lejegyezték, hogy már akkor is feltűnt emberséges magatartása és ellenfeleivel szembeni kíméletessége, de emellett diplomáciai érzékről is tanúbizonyságot tett. 1060-as évekre tehető első házassága Zsófia hercegnővel, a frigyből született Kálmán, a későbbi Könyves Kálmán király, és Álmos. Apja 1063-as halála után – összedőlt alatta a trón – Lengyelországba menekült, és a lengyel király, II. Boleszláv támogatásával fellépett Salamon király ellen. Harc helyett azonban Győrött megegyeztek Salamonnal, Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsett április 11-én maga tette a húsvéti koronát rokona fejére, s jelen volt Salamon székesfehérvári újabb koronázásán is IV. Henrik császár jelenlétében. Azután hősiesen részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál 1071-ben nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király. Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a nii hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában.
Az 1071-72-es bizánci hadjáratok idején lényeges változás következett be Salamon és Géza, valamint híveik viszonyában. Géza a királyi korona megszerzését tűzte ki céljául. Salamon ennek megakadályozására elhatározta, hogy Gézát megfosztja hercegségétől, s egyúttal szeme világától is. Így akarta fizikailag is alkalmatlanná tenni a királyi méltóság betöltésére. László, a későbbi Szent király a feltámadt viszálykodásban testvérét, Gézát támogatta.
1074 februárjában még Salamon győzött a kemeji csatában, de március közepén már a hercegek diadalmaskodtak Mogyoródnál. A mogyoródi ütközet után az ország Géza kezébe került, és gyakorlatilag az uralkodói hatalom is. Salamon nem nyugodhatott meg vereségében,IV. Henrikhez fordult segítségért, sógora 1074 nyarán haddal vonult Magyarország ellen. A német-római császár Salamonnal együtt egészen Vácig hatolt, de végül meghátrálásra kényszerült, mert a katonák felzúdulása és a vezérek visszavonulást sürgető követelései miatt IV. Henrik félbeszakította hadjáratát.
Géza a győzelem után a hercegséget testvérének, Lászlónak adta. A koronázásra azonban ekkor még nem kerülhetett sor, mert a királyi kincstárral együtt a felségjelvények és köztük a korona Salamon király birtokában voltak. Géza Rómához fordult segítségért, felvette a kapcsolatot VII. Gergely pápával, hogy tőle kérjen felségjelvényeket és elismertesse királyi címét. A követelés teljesítésének fejében VII. Gergely a magyar királyságot pápai hűbérré szerette volna tenni, ezért Géza megszakította Rómával a kapcsolatot és a konstantinápolyi udvarhoz fordult.
Hívei unszolására ugyan elfoglalta a trónt, s királynak nevezte, de még mindig nem koronáztatta meg magát; pedig nándorfehérvári lovagias magaviseletéért most már VII. Dukász Mihály is elküldte neki 1075-ben azt a koronát, amely egyes történészek nézetei szerint máig a Szent Korona alsó részét alkotja. 1790 előtt szó sem esik Dukász Mihály ábrázolásáról a koronánkkal kapcsolatban. 1613-ban viszont egy koronaőr,aki hivatalból kellett hogy lássa,sőt minden koronázás előtt és után szögrõl-szögre megvizsgálja a Koronát, tehát tulajdonképpen az egyetlen olyan polgári személy, aki hitelesen tanúsíthatta, mi van a Koronán vagy mi nincs, ez a koronaőr, akit Révay Péternek hívtak, leírta, hogy ekkor mi látható a Koronán elöl és hátul. Meglepően fog hangzani – pedig ezt a tényt nagyon
régóta ismerik a művészettörténészek, a történészek és a régészek -, itt nem Dukász Mihályt írja le, bár félreérthetetlenül megmondja, hogy ki látható a hátsó oromzati elemben: Szűz Mária.Mindenesetre a magyar-bizánci politikai szövetséget a király házassággal erősítette meg, második felesége bizánci herceglány, Szünadéné lett.
Salamont már 1074-ben haddal segítette ugyan sógora, IV. Henrik, ezt azonban a Gézától megvesztegetett Sieghard aquileai patriarka rábeszéléseivel visszatérésre bírta, s október 28-án VII. Gergely pápa is keményen, a magyar közjog szempontjából azonban egészen hibás alapon támadta meg Salamont, hogy Magyarországot, a római egyház tulajdonát, hűbérül ajánlotta fel a császárnak. Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buzdította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot.
Géza, mint koronás király tehát egy időre a békés alkotásoknak szentelhette idejét. Vácott székesegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garam-Szent-Benedeken apátságot alapított. S ő, ki megszerezte szent Zoerard Antal ciliciumát, aszkéta volt maga is. 1076 karácsonyán a szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után sírva jelentette ki, hogy lemond a trónról, amiről azonban a magyarok hallani sem akartak.
Nem fogadták el királynak Salamont akkor sem, mikor Géza 1077. április 25-én, rövid uralkodás után meghalt, hanem Gézának öccsét, mint az arra legméltóbb Árpád-fit, Lászlót emelték a trónra.
,,Amikor a magyarok meghallották – olvashatjuk a gesztaírónál -, hogy Magnus, azaz Géza király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.”
Valóban az isteni gondviselés különös intézkedését kell látnunk abban, hogy őt adta a magyar nemzetnek az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt népe történelmében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.
Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették.
1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából, jóllehet Salamon még életben volt, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt — mint a krónikás írja –, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg”. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte. ,,Hírneves és fönséges volt”, mivel ,,Magyarországot meggyarapította.” Nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása. De erre nézve is megjegyzi a krónikás: ,,Ezt a király nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a királyi törvény szerint őt illette az örökség”, lévén a megözvegyült királyné a magyar király testvére.
HunHír. Hu
(Pap Gábor, katolikus.hu-mult-kor.hu-ÚMÉ )
pig@ – HunHír.Hu