- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A magyarock ékessége, a rockopera

Az egykori angolszász eredetű, majd Amerikában hódító lázadó zenei irányzat, a rock magyarországi lecsapódását nyomon követhetjük az elmúlt évtizedekben. Volt teljesen koppintós időszak, voltak népzenét is keverő kísérletek, de az igazán nagy durranás valójában azoknak a zeneműveknek köszönhető, amelyek a dalok laza füzérre fonásán túl speciális képi- és látványelemeket is alkalmaztak. Kétségtelen, hogy a P. Mobil Honfoglalás című szvitje volt az első olyan alkotás, amely több volt, mint egy koncertprodukció, zenéjében, szövegében egy szocialista érában született lázadó zenés történelemkönyv, de az igazi siker az István, a király című rockopera talán még a mai napig is.

Vonatkoztassuk el a darab történelmi hiányosságait, és bizonyos politikai szempontok érvényesülését, az István, a királynak átütő ereje egyszerűen az a témakör, amelyet felölel. István, Koppány korszaka csak első látszatra a régi és az új harca, valójában génekre ható erő, amelyben az emberek szívében a lázadó Koppányt hozza ki győztesen. Csaknem húsz év elteltével is hatalmas siker az István, a Király, bárhol, bárkik is adják elő, akár az eredeti nagy statisztahegyekkel tarkított produkcióban, akár rövidített változatokban, kisebb színpadokon.

Fotó: G. Németh Éva

Most egy újabb nagy lehetőség előtt állnak a vájt fülűek és talán a széles nagyközönség is, hogy egy, a globalista korunkban számottevő, mondhatni rockoperával, de akár zenés történelmi szárnyalással legyenek gazdagabbak. Komjáthy István írta meg a Mondák Könyvét, amelyet kötelező olvasmánnyá kéne tenni az általános iskolában, és amikor örököse Prohászka Ottokárné Komjáthy Mária könnyes szemmel köszöni meg pár huszonéves fiatalnak, hogy feldolgozta felmenője nagy alkotását, akkor ez már tényleg bíztató.

Az idei nyár nagy szenzációja volt a Budapesti Búcsúkor a Hajógyári szigeten bemutatott Mondák Könyve című produkció, amelyet a Romantikus Erőszak nevű zenekar baráti köre és a hozzájuk csatlakozott hagyományőrző csoportok, amatőr színészek közös fellépése fémjelez. A hozzáértők szerint az elmúlt tíz év egyik legjobb nemzeti rock albumának színpadra állítása elindított egy olyan folyamatot, hogy ha az égiek is engedik, az egész Kárpát-medence megismerheti a Romantikus Erőszak zenés történelemóráját, a magyar régmúlt nagy hősi tetteit.

Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere
Fotó: G. Németh Éva

A recept egyszerű volt, Szíva Balázs énekes-szövegíró költeményeire megkomponálták a mozgást, a látványt, és gyakorlatilag megelevenedett a dalban regélt história. Hunor és Magyar történetén keresztül eljuthattunk egész az államalapítás előtti időszakig, beleértve a kalandozásokat, és a harcos nép európai újjászületését. A látvány, a korhű ruhába öltözött emberek, a régi hangszerek alkalmazása tette teljessé az előadást, amelyet szeretnének bemutatni jövőre Székelyföldön, az Ezer székely lány napja találkozón, de a Felvidéken és a Kárpátalján is.

Az elszakított területeken élő, de az itthoni magyar fiatalok is legkönnyebben úgy jutnak meghatározó történelmi ismeretanyaghoz, ha látják és hallják más formában azt, amiről talán a sokszor nehézkes könyvek írnak. Ha elképzeljük a csatajelenetek segítségével a székelyekre törő tatársereget, majd a felmentő hunokat, a pajzson hitet tevő Árpád vérszerződését, Koppány vívódását, és az udvarokban lévő életfa árnyékában lévő időtöltést, a csudakardot, vagy az acélos karú ősöket, akkor még kíváncsiabbak lehetünk múltunk iránt és még többet akarunk megtudni saját történelmünkről. Ez a legfontosabb a fiataloknál, illetve azoknál a középkorúaknál és időseknél, akikben elhalványult, vagy a káros hatásoknak köszönhetően megszűnt az az igény, hogy magyart és hiteleset, ne pedig csak globalista gagyit szívjanak magukba.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu

A magyarock ékessége, a rockopera

Szerző: Hunhír.info - Kategória: Nemzeti Rock | A hozzászólás ezen a helyen nem engedélyezett.