A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület támogatja azt a javaslatot, amely Bod Péter Ákost, az egyesület egyik alelnökét, a kiváló közgazdászt, Antall József kormányának volt miniszterét, korábbi jegybankelnököt jelöli a polgári-nemzeti oldal miniszterelnöki posztjára.
Alább a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felhívását közöljük.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesületet tíz évvel ezelőtt azért hoztuk létre, hogy elősegítsük a polgári erők összefogását, a polgári pártok egységes fellépését a magyar politikai közéletben.
A polgári-nemzeti oldal az összefogás eredményeként megnyerte az 1998-as országgyűlési választásokat. A polgári pártok megértették, hogy a párt- és egyéni szempontokat meg kell, hogy előzzék az ország érdekei. Most, a választások második fordulója előtt sorsfordító döntések előtt áll az ország és annak minden polgára.
Az elmúlt négy esztendő felelőtlen politikája adósságcsapdába hajtotta a gazdaságunkat, elzálogosította a jövőnket, és folyamatosan becsapta és megtévesztette az embereket az ország tényleges helyzetét illetően. Nemzeti pénzünket az összeomlás veszélye fenyegeti, versenytársainkkal szemben hatalmas hátrányba kerültünk, nemzetközi szavahihetőségünk elveszett, az Európai Unió és Közép-Európa “beteg emberévé” váltunk. Bajban van a haza, és jövőnket csak az összefogás ereje mentheti meg.
Az európai demokráciák történetében példátlan eset lenne, ha egy olyan pártkoalíció kapna ismételt megbízást az ország ügyeinek irányítására, amely négy esztendős kormányzása alatt összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotba hozta a gazdaságot, a magyar társadalmat, annak erkölcsi és szellemi állapotát, mint amelyben az ország akkor volt, amikor a hatalmat átvették. Az újabb felhatalmazás a csőd szélére juttathatja az országot és megsemmisítheti a rendszerváltozás céljainak elérését és az azóta eltelt 16 esztendő kemény munkájának és áldozatainak az eredményeit.
A rendszerváltozás hívei ezt nem fogadhatják el. Nem nyugodhatnak bele abba, hogy a választópolgárok megtévesztésével és a valóság folyamatos meghamisításával ilyen veszélybe kerüljön az ország. Ezért arra van szükség, hogy mindenekelőtt a polgári erők tegyenek félre minden korábbi nézeteltérést, minden személyes megfontolást, minden pártérdeket, és feltétel nélkül kezdjenek tárgyalásokat és állítsanak közös miniszterelnök-jelöltet.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület támogatja azt a javaslatot, amely Bod Péter Ákost, egyesületünk egyik alelnökét, a kiváló közgazdászt, Antall József kormányának volt miniszterét, korábbi jegybankelnököt jelöli a polgári-nemzeti oldal miniszterelnöki posztjára. Meggyőződésünk, hogy ebben a helyzetben az országnak olyan szakértelemmel rendelkező, nemzeti egységkormányra van szüksége, amely képes a jelenlegi súlyos gondok megoldására, a kivezető út megtalálására.
2006. április 23-án a rendszerváltozást támogató valamennyi honfitársunk szavazatára szükség lesz. Ismét szavazni kell a rendszerváltozásra, ami ez alkalommal a kormány leváltását jelenti. Szavazni kell az összefogásra, a demokráciára, a szabadságra, a félelem nélküli életre és az országunk jövőjére.
Budapest, 2006. április 12.
HunHír.Hu