Orbán Viktor a hírTv-nek megerősítette, hogy Bod Péter Ákost javasolták a Fidesz és az MDF közös miniszterelnök-jelöltjének. A Fidesz elnöke szerint az összefogás és a Fidesz és az MDF megállapodása csak akarat kérdése.
Azonban mint az utóbbi napokban kiderült, Dávid Ibolya nem akar megállapodni, ürügyeket keres és az időt húzza – tette hozzá. A Fidesz elnöke szerint Dávid Ibolya képtelenséget kért, amikor azt a feltételt szabta a tárgyaláshoz hogy a Fidesz vonja vissza a választási programjának a lényegét.
A pártelnök arra kérte az MDF-eseket, hogy vegyenek részt a kampányban, hogy a polgári oldal győzni tudjon, és megakadályozzák azoknak a hatalomra jutását, akik valós adatokat eltitkolva akarták megnyerni a választók bizalmát, és akik súlyos pénzügyi helyzetbe sodorták az országot. Mint mondta: több ajánlatot már nem tudnak tenni az MDF vezetésének.
Orbán Viktor kifejtette: “Aki most az állítja, hogy nem lehet 68-70 mandátumot megszerezni, az elárulja a saját szavazóit az antalli örökséget, elárulja a polgári oldalt és azoknak az embereknek a reményét, akik még hisznek a győzelemben és akik készek ezért dolgozni, ami a legfontosabb elárulja tulajdonképpen a lehetőségét is annak, hogy megakadályozzuk, hogy azok, akik ilyen helyzetbe hozták Magyarországot, akik eltitkolták a valóságot az emberek előtt, azok most ezen a megtévesztésen lovagolva, ennek a hátán ismét lehetőséget kapnak arra, amit eddig végeztek.”
(Forrás: hírTv)
HunHír.Hu