Csurka István, a MIÉP elnöke bejelentette, hogy a Szent Korona jegyében a pártja felajánlja harci segítségét a kormányváltáshoz, a Fidesz-kabinet létrehozásához. Csurka úgy ítélte meg, hogy minden sérelmet félretéve a szentistváni és Bocskaira felesküdött magyarhoz illő viselkedéssel támogatni kell az egyedüli jó megoldást.

Az alábbiakban Csurka István Megmaradni című írását közöljük.

Lezajlott a tudatipar, és elsősorban a tévék által befolyásolt, sőt irányított országgyűlési választások első fordulója, és ez az első és másodrendű képernyőbirtokos, az SZDSZ és az MSZP kétségtelen sikerét hozta, valamint a képernyők által elhallgatásra ítélt MIÉP-Jobbik a Harmadik Út újabb kiszorulását. A MIÉP 2002-es 240 ezer fölötti szavazójából l30 ezret vesztett el. Ezek a MIÉP-szavazók most félrevezetve a Fideszre szavaztak, nehogy elvesszen a szavazatuk, egyelőre kétséges azonban, hogy ezzel jót tettek-e a Fidesznek. Elütötték ugyan a MIÉP-Jobbikot a parlamentbe jutástól, de szavazatuk most az összes Fidesz-szavazattal együtt veszhet el. Most ugyanaz a helyzet ismétlődött meg, mint 2002-ben: a Fidesznek a második fordulóban kellene megfordítania az eredményt. Helyzetét nehezíti, hogy az MDF-re nem számíthat. Ez a párt Boross Péter taktikus hintapolitizálása és Dávid Ibolya személyes népszerűségének úgyszintén tudatipari felnövesztettségével az MSZP kötelékébe igazolt át. Az MSZP segítette hozzá jelöltjei felállításához, ajánlószelvényeihez, és Hillerék átszavazói nyomták át őket a küszöb felett. Az MDF nélkül most igen nehéz lesz megszerezni a talpon maradáshoz szükséges 75 mandátumot.

Az MDF átállásának nyilvánvaló oka van. Nemcsak Boross Péter ismert baloldali elkötelezettsége, hanem az MDF parlamenti frakciójának tapasztalatai, sértettsége. Egyetlen párt sem viseli el, ha képviselőinek jelentős része átül a koalíciós társ frakciójába, még akkor sem, ha az áttelepedésnek belső okai vannak. Az MDF belső ellentétei a Fideszhez való viszony kérdésében csúcsosodtak ki. A Fideszbe átigazolók már korábban is kényelmes mandátumokhoz jutottak, de az MDF-ben szerzett ismertségüket vitték át a Fideszbe. Egyesek megélhetési politikusokká lettek, mások komoly szerepekhez jutottak, de a Fidesz vezetése mindegyiküket rövid pórázon tartotta.

Közben az MDF-fel egyre éleződött a viszony, és az MDF vezetése az MSZP-ben keresett oltalmat. Aztán ezt meg is kapta, feltételekkel. Szembe kellett fordulnia a Fidesszel. Erre buzdította Dávid Ibolyát Tom Lantos is, akivel jó kapcsolatai vannak. Ennek a kapcsolatrendszernek köszönhető az európai választáson az ötszázalékos küszöb átlépése, az egyetlen európai mandátum. Ez volt az MDF próbajátéka az MSZP kötelékében. A Fidesz vezetősége természetesen látta ezt a több mint flörtöt a baloldallal, de meglehetősen elszámítva magát abban bízott, hogy az MDF kiesik. Sajnos a hiányzó szavazatokat a MIÉP szavazótáborából kívánta megszerezni. Ez részben sikerült is, a 2002-ben még 250 ezres szavazótábor felére olvadt le, mert sok MIÉP-est átcsábított a félelem, hogy elvész a szavazata.

Most a baj nagyobb, mármint Fidesz szempontból nézve, mint amilyennek látszik. Az MDF-nek ugyanis nincs 5 százaléknyi saját szavazója, s az MSZP által oda átirányítottak semmiképpen sem szavaznak a Fideszre. Tudomásul kell venni, hogy az MDF, mint olyan, mint rendszerváltó párt, éppen most szűnt meg, amikor látszólag önmaga lépte át a küszöböt. Megsemmisítette a balliberális fondorlat, az a belső árulás és balra sodródás, árulás és állandó visszavonulási és megfelelési kényszer, amely éppen akkor kezdődött benne, amikor e sorok íróját kizárta soraiból. Valójában most három baloldali párt van az Országgyűlésben, s a három közül az egykori nagy, a rendszerváltó a legsemmirekellőbb. Maga a szégyen.

A Fidesznek ezt régen észre kellett volna vennie és le kellett volna lepleznie. Nem a MIÉP-et, mint a rendszerváltó radikalizmus és a magyarság érdekeinek szilárd képviselőjét kellett volna bomlasztania, szavazóit elszívnia, hanem éppenséggel az MDF árulásával szemben, ennek ellensúlyaként kellett volna támogatnia még akkor is, ha már a kezdet kezdetén be kellett látnia, hogy a MIÉP beolvaszthatatlan. Sajnos azonban minden párt iránt a beolvasztás volt az első szándék. Ennek lett az eredménye ez a mostani vereség. A MIÉP-pel kapcsolatban más baj is keletkezett. A nemzetközi bankárkörök, New York és Tel-Aviv, a cionista körök által szalonképtelennek, szélsőségesnek és antiszemitának nyilvánított MIÉP-pel minden kapcsolat tilos volt. A magyarországi liberális sajtó abban a pillanatban megszólaltatta átok-katyúsáit, amikor a MIÉP-pel való legkisebb kapcsolatfelvételt észlelte. A Fi-desz ezt az álnok, magyarellenes, igazságtalan játékszabályt elfogadta. Gyáva volt és túlságosan pragmatikus. Ugyanakkor nem vette észre, hogy ezzel saját magát is kalodába zárja. A Fidesz nem mert sem közeledni, sőt még csak nem elhatárolódni sem a MIÉP-től, s erre fizetett rá. Szavazóinak felét ugyan elkötötte, de most vesztésre áll. A liberálbolsi megosztás politikája győzelmet aratott felette: politikailag korrektnek minősül, már ameddig – akarják! – hagyják élni, de kihúzták a metszőfogait. Nem tud harapni, nem harcképes, egy megtűrt “nagy” párt, amelynek ez az egyetlen vagyona, hogy nagynak mondják, s amelynek választáskor szabad nemzeti jelszavakat átvennie a MIÉP-től, de mindig a létéért kell küzdenie, és ha egyszer-egyszer kormányra kerül, kipányvázott állatként kell körbejárnia. Nem engedik meg neki a nemzetmentést, mígnem a másiknak, az SZDSZ-MSZP tandemnek a népirtás és a nemzetgyilkosság is meg van engedve, illetve éppen ez a megbízása. A végeredmény az, hogy a Fidesz végül le is tesz a nemzetmentésről, és beletörődik megtűrt helyzetébe.

Ez azonban csak pártvégzet volna, ha most nem ásítana mögötte a végső nemzeti kiszolgáltatottság és a nemzeti tragédia. A Kádár-Aczél-rendszer visszaállításának, sőt a Rákosi-Gerő-rendszer más formában való visszaállításának kapujában állunk, mert a posztkommunisták választási győzelme esetén az ország egy új, liberálbolsi Arturo Ui, egy akarnok kezébe kerül. Bertold Brecht 1941-ben írt drámájának hőse a bandavezér-diktátor, Hitler, aki elől a baloldali zsidó szerző már 1933-ban elmenekült Németországból. Arturo Ui eszelős, gátlástalan, gyilkos és gazember.

Az ország teljes kiárusítása, a földelvesztés, a megszállás és a nemzeti intézmények végső elsorvasztása mind benne foglaltatik az új Arturo Ui nem négy évre, hanem húsz évre tervezett uralmában. Nem lesz kímélet, bolsevizmus jön, új, totális rendszer. Megszüntetik a még megmaradt nemzeti intézményeket, elsorvasztják a civil közösségeket, a magyar oktatást végleg berekesztik, mindent nemzetköziesítenek, száz százalékig kiszolgálják az idegen, elsősorban zsidó tőkét.

Demokratikusnak álcázott diktatúrát vezetnek be, olyat, amelyben az elbutított tömeg ismét kívánja és igenli ezt a diktatúrát, a csendes kérődzés jogát, az elnyomást, a saját kizsákmányolását. Minden vagyon a kevesek és a kiválasztottak kezében összpontosul. Minden lehetőségtől, és elsősorban politikai akaratának kifejezésétől megfosztják azt a nemzeti középréteget, amely most a Fidesz mögött tömörül, sokszor jobb meggyőződése ellenére. Esélyt sem adnak másnak. Mert a bolsi már csak ilyen.

Aki ezt most nem látja, az vak, vagy gazember. Most nem a Fidesz és az MSZP-SZDSZ között kell választani, hanem a megmaradás és a pusztulás között. Most egyszerre két feladatot kell teljesíteni. Ha csak ötszázaléknyi esély van is arra, hogy megakadályozzuk bolsi terveik teljesítésében Arturo Ui-ékat, akkor ezt a kis esélyt is meg kell ragadni. Ha valami nagyon nehéz, attól még nem lehetetlen. A másik feladat talán még ennél is fontosabb: meg kell szervezni a nemzeti ellenállást. A Fidesz valódi nemzeti radikalizálódása, minden nemzeti erő egyenrangú összefogása és harcba küldése, illetve harckészségben tartása nélkül a nemzetpusztulás elkerülhetetlen. Új ellenállásra kell berendezkedni. Újra a Kádár-Aczél-rendszert kell szétbomlasztani, mert nem múlt el, hanem Arturo Uival újrarendeződött. De most nem a “demokratikus ellenzék” álságos ellenállását, hanem a modern nemzeti ellenállást kell megszervezni. Ez a választás is csaláson alapult és a nemzeti oldalt sújtó média-terroron, tehát előbb a belsőleg szabad magyarságot kell életre hívni, és aztán kell új rendszert, alkotmányt, akár kemény harc árán kiküzdeni.

A társadalom, az állam és a gazdaság előtt megoldhatatlan feladatok tornyosulnak. Államcsőd közelében toporgunk. Arturo Uinak nincs megoldási javaslata, nincs programja, csak szónokol. Az államháztartás hiánya máris elérte az éves előirányzat felét. Egy euró ára pillanatokon belül felugorhat 300 forintra. Sok család, gazdaság, vállalkozás, amely euró-hitelt vett fel, csődbe megy. Az ősz nagyon forró lesz. Most már semmiféle pótcselekvés nem engedhető meg. Aki ilyennel próbálkozik, az áruló.

A magyarságnak, a keresztény magyaroknak, már csak hitük és egyházaik védelmében is, egyre szabadabb, saját irányítású körökbe kell szerveződniük. A nemzeti oldalnak komoly bojkottokra kell felkészülnie és erős, tiszta sztrájkokra. Ezeknek a főpróbája is lesz, lehet ez a két forduló közé illesztett választási harc.

Minden komoly, igaz, nemzeti erőnek egyenrangú félként kell összeszerveződnie, és a harc közben magának a Fidesznek is meg kell újulnia. Az összefogás egyik kinyilvánított célja is ez kell legyen. Ez a sokszor átalakított párt most végre elnyerheti méltó, tiszta alakját – különben nincs rá szükség.
A Fidesztől ezen a választáson a MIÉP és a MIÉP -Jobbik szenvedte el a legtöbb bántást. A MIÉP már a Jobbikkal kötött szövetségben megmutatta, hogy felül tud emelkedni a sérelmeken. Az új pártszövetség vesztett, nem sikerült a parlamentbe kerülnie, de létét nem fenyegeti veszély, legfeljebb nehezebb körülmények között kell folytatnia munkáját. A magyar megmaradásnak azonban nincs alternatívája. Ezért a küzdelem végső szakaszától nem maradhatunk távol még akkor sem, ha a Fidesz számos kést döfött belénk. Nem a Fideszért tesszük, amit teszünk, hanem a magyarságért. Nem bízunk meg százszázalékosan senkiben sem, csak magunkban.

Most minden erőt összpontosítani kell azért, hogy Arturo Ui ne kapjon kormánymegbízást. Ha ehhez az szükséges, hogy a Fidesz 75 helyen győzzön, akkor segítsük elő a magunk megmaradt eszközeivel azt. Feltehető, hogy mégis többen hallgatnak ránk, mint amennyi szavazatot kaptunk. Ugyanakkor készüljünk fel arra, hogy a nemzeti ellenállást közösen kell megszerveznünk, átalakított, radikalizált Fideszszel és Magyar Út Körökkel, Polgári Körökkel, a keresztyén egyházak támogatásával, 1956 szellemében.

Semmi sem maradhat olyan állapotban, mint amilyenben van. A két feladat közül a kisebbik a választási feladat. A nehezebbik, amelynek mind az első sikere, mind az első kudarca esetén is be kell következnie. A nemzeti ellenállás megszervezése akkor is be kell következzék, ha a Fidesz mégis kormányra kerül. Mert a Fidesz nem kerülhet a “nemzeti vegyes” kormányaként, a pótcselekvés egykori kormányaként hatalomra, hanem csak olyan erőként, amely nemcsak a saját ígéreteit tartja be, hanem a nemzeti radikalizmusét is, meg a nemzet ki sem fejezett, de létfontosságú igényeit és megmaradási szükségleteit is teljesíti. A nemzeti ellenállás kormánya kell legyen a Fidesz-kormány, mert a bolsi részleg itt marad. Harc nélkül nem adja ki a kezéből a tudatipart, nem mond le a betelepítésről és a népirtásról, nem adja fel a magyar iskolarendszer elsorvasztásának a programját, nem ad vissza egyetlen pozíciót sem, és folytatni akarja a föld megszerzését és a génkezelt növények termesztését, az emberek mérgezését is. Kormányozni kell, rendet kell teremteni, és magyar Magyarországot kell teremteni.

Ennek jegyében, a Szent Korona jegyében kínáljuk fel harci segítségünket, minden sérelmet félretéve, ahogy az egy Szent István-i és Bocskaira felesküdött magyarhoz illik. Most nincs más megoldás, de ez van. “Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.”

HunHír.Hu