A gyulyáskommunizmus még élő rossz szelleme, a másoknak való megfelelés képviselője a szociál-dzsentri világ megtestesítője, az identitászavaros MDF osztja a lapokat és saját megfogalmazása szerint a modern konzervativizmust képviseli. Ez a hablaty összevisszaság viszont nem az. Mintha a nyolcvanas évek végén élnénk.

A rendszerfoltozás hajnalán volt szerencsém elég sok alkalommal hallani, hogy miként osztják az észt a nagyok. Pártay Tivadar örökös kisgazda elnök Széher úti villájában a pamlagon ülve fülelhettem ki az Antall-kormány nagy titkait. Antall hálás volt Pártaynak, hiszen gyermekkorában a térdén lovagoltatta, és az öreg sas azt az időt képviselte, amiben még ott volt Bajcsy-Zsilinszky szelleme mellett a kormányzó iránti elkötelezettség, és a szovjet megszállás kezdeti időszakában létrejött, de akkor még a múltból táplálkozó irányulás és hangulat. Olvasgathattam Antall személyes leveleit, a rossz írógépen krampácsolt, selyempapírra vetett sorokat, és Pártay megromlott látása miatt a válaszokat is én írtam.

Antall vívódó ember volt, akart jót is, de mindenképpen megfelelni akart. Nyugodt erő – mondta ő is, amit most szajkóz Ibolyka, csak ez egy olyan országban, amely önmagával határos, és ilyen múltjának történelme, semmiképpen sem alkalmazható. Trianon szelleme örökké él, amit nem lehet feloldani Európai Unióban, a megfosztottság érzetét nem lehet kitörölni hangzatos szólamokkal.

Antall arra épített, hogy a gulyáskommunizmus késői időszakában recsegtek a szocializmus eresztékei, a nagy többség a világútlevél birtokában nyugatra is mehetett, a tsz-ből, a gyárból lehetett lopni és létrejöttek a gmk-k, úgyhogy az államháztartás csődje ellenére az emberek a még jobban kitárulkozó szabadságot, és a kolbászból lett kerítés világát óhajtották a rendszerváltás elsőszámú eredményeként. A radikális jelszavakat hangoztató SZDSZ alulmaradt a küzdelemben, mert akkor még a felelősségre vonás, a kitakarítás és a határozottan fellépő politikai erő képét sugallta.

Antall személyiségében rejlett a kettősség. Ha nem is volt meghatározó személyiség a kommunista érában, de múzeumigazgatóként el lehetett kis világában, és bizonyára azok a körülmények is befolyásolták életét, amelyek neveltetésének, családi hátterének a következményei. A csonka magyarországi világ megtestesítője volt úgy, hogy lélekben gondolkodott 15 millió magyarban, de az engedékenység, a feladás, a megfelelés és a radikális megközelítésektől való húzódzkodás jellemezte. Kössük meg gyorsan az alapszerződéseket, felejtsük el a történelem adta lehetőségeket, csak nehogy megtámadjanak, nehogy bántsanak, nehogy szembeszálljanak velünk, aztán majd elleszünk a langymelegben.

Dávid Ibolya követelése, hogy a Fidesz határolódjon el a radikálisoktól, megint annak a politikának a következménye, hogy csak az a jó, amit mi képviselünk, és alkalmazzuk azt a bevált módszert, hogy akinek az nem kell, az szélsőséges, elvetendő és kitaszítható. Dávid Ibolya megfeledkezik arról, amit már fent említettem, hogy Magyarországot nem lehet egyetlen más európai országhoz sem hasonlítani. Történelmi múltja miatt sem, és az elmúlt negyven év miatt sem. Magyarországon most leginkább egy olyan modern nemzeti radikális erőre van szükség, amely programmal, konkrétumokkal, úgymond visszahódítja az itt-ott leledző százezreket, és alternatívát nyújt a konzervativizmus mezébe bújtatott feladó politikának.

Dávid Ibolya odáig ment, hogy már nem antalli tutyimutyiság, hanem a Szűrös-Pozsgay fémjelezte úgymond reformkommunisták méltó utóda. Semmiképpen sem nemzeti konzervatív közép. A Fidesz nem tehet mást, el fogja fogadni az ajánlatokat. Most keletkezik majd a politikai vákuum, a gyűjtőpárt csak kifele lesz egységes, belül darabjaira szakadhat, és négy év alatt majd visszaáll a rend a politikában. A HunHír.Hu stábja a MIÉP-Jobbik összefogás nyilvánosságra hozatalakor megfogalmazta azt az azóta sokszor és sokak által idézett gondolatot, hogy nem lehet egy táborba terelni liberálist, konzervatívot, hazafit és lelki revizionistát. Természetesen a Fideszre értettük ezt, a gyűjtőpártra, de a választási kampány finisében publicisztikáinkban, írásainkban az MDF-et bíráltuk, és politikájának veszélyeire hívtuk fel a figyelmet. Mint annyi más, ez is bejött.

A nemzeti erők legnagyobb ellenfele az az MDF, amely korszerű jobboldali eszmerendszerről és politikai irányokról papol, de valójában a nemzeti önfeladás XXI. századi iskolapéldája.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu