Április 2-án mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett. Április 2. legyen a magyar szolidaritás napja – mondta Orbán Viktor a Fidesz XIX. kongresszusán. Alább Orbán Viktor beszédét közöljük teljes terjedelmében.

Jó napot kívánok. Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit. Köszöntöm a Tisztelt Kongresszust. Köszönöm a szavazatokban kifejezett bizalmat. S röviden csak annyit szeretnék válaszolni rá, hogy számíthattok rám a következő három hétben, közösen meg fogjuk csinálni, és utána a káposzta torzsájára a leveket vissza fogjuk hajtogatni, úgy ahogyan a nemzet gyógyulása érdekében azt Mikola István javasolta.

Kedves Barátaim. Mint nemzetközi vendégeink közül, a néppárt elnöke, Martens elnök úr mondotta, ez az első tavaszi nap. De ez olyan nap is, március 19-ét írunk, amely emlékeztet bennünket, közélettel foglalkozó embereket a felelősségünkre. Ezen a napon foglalták el Magyarországot Hitler csapatai, és ez a nap ezért bennünket mindig a magyarság XX. századi Golgotájára emlékeztet, és felhívja a figyelmet, milyen felelősséggel tartozunk, nemcsak magunkért, hanem mindenkiért, minden magyarért, aki ma nincs itt ebben a teremben, értük is.

Engedjék meg, hogy külön meghatottsággal és tisztelettel köszöntsem Dalma asszonyt, aki itt van körünkben, Mádl Ferenc elnök úr feleségét, köszönjük, hogy eljött. Köszöntöm Szabad György tanár urat, a rendszerváltás egyik hősét, aki itt van velünk, a Ház első elnökét. Valahol itt kell lennie Tőkés Lászlónak is, Isten hozta, köszönjük, hogy velünk van. És tisztelettel köszöntöm minden kedves vendégünket, és a kongresszus minden küldöttét.

Mielőtt mondandómba vágnék, engedjék meg, hogy megköszönjem elöljáróban azt a szeretetet, támogatást, törődést, amelyet az elmúlt esztendőkben, nemcsak az utolsó négy évben, a megelőző 16-20 esztendőben is kaptam tőletek. Köszönöm azt a bizalmat, amellyel lassan már másfél-két évtizede kitüntettek engem, és társnak fogadtok el az előttünk álló küzdelmekben.

A tisztem ma az, hogy összefoglalóan is bemutassam a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség programját. Ez a program itt van a kezemben, címe Hajrá Magyarország, a cselekvő nemzet programja. Mostantól az interneten is olvasható, rövidített, lényegi kivonatát pedig reményeim szerint minden küldött kézhez vehette.

Kedves Barátaim, milyen választ kaphatnánk, ha megkérdeznénk irodalmi és tudományos szaktekintélyeket, hogy ismernek-e olyan könyvet, amelynek 3 millió 200 ezer szerzője van. Bizonyára mindenkitől azt a választ kapnánk, hogy ilyen könyvről nem tudnak, ilyen könyv nem léteznek. Most mi itt ezen a mai délutánon ünnepélyesen kijelenthetjük, hogy van ilyen könyv, ha eddig nem is volt, most már létezik. Létezik olyan könyv, amit 3 millió 200 ezer ember ír. Az a könyv, amelyet kezemben tartok, és ma leteszünk az ország asztalára, 3 millió 200 ezer ember műve, beleértve titeket is Kedves Barátaim, ez a mi közös művünk, amit 3 millió 200 ezren írtunk, szerkesztettünk, alkottunk az elmúlt három esztendő alatt.

Gondoljatok csak bele, mi mindent rejthet egy ilyen különleges irat. A mondatok és a programpontok mögött mennyi ember története, személyes kudarca, fájdalmai, csalódásai és persze örömei reményei is ott rejtőznek. A rendszerváltás után 16 év minden megpróbáltatása küszködve kiizzadt minden sikere.

Gondoljatok bele micsoda erő feszül a szavak és a mondatok mögött. Vajon mire képes egy könyv, amit több mint 3 millióan írtak. Vajon képes-e egy ilyen könyv új korszakot nyitni egy nemzet történetében, vajon képes-e 3 millió 200 ezer ember akarata megváltoztatni egy országot.

Idézzük fel röviden, hogyan is született ez a könyv.

Négy évvel ezelőtt egy fájdalmas és fogas kérdéssel kellett mindannyiunknak szembenéznünk. Hosszú évek óta dolgoztunk már együtt, volt részünk napfényben és zimankóban, de összességében sikeresnek érezhettük közös munkánkat. Hiszen mégis csak felszámoltuk a kommunista egypártrendszert, hazaszármaztattuk az oroszokat, a világra segítettük az alkotmányos demokráciát, és sikerült leraknunk a Polgári Magyarország alapjait.

Négy évvel ezelőtt mégis szembesülnünk kellett azzal, hogy nem kerülhetünk meg egy kérdést. A kérdés így hangzott, miért nem folytathattuk a polgári Magyarország építését. Szellemi és lelki természetű válaszokat az előttünk szólóktól már kaphattunk. Én egy politikai választ szeretnék nektek adni.

Úgy látom, hogy az agyunkat és a szívünket teljesen bekebelező kormányzati munka mellett az ellenfeleink felől érkező mérges nyilak előli hajladozások közepette nem vettük észre, hogy a politika mérföldekre sodródott az emberektől. A rendszerváltoztatás kezdeti lendülete kifulladt, erkölcsi tartalékai kimerültek, és az Országgyűlés képviselőivel egyetemben a kormány minden derék erőfeszítésével és hibájával együtt messze az emberek feje fölé emelkedett. Nem vettük észre, hogy az emberek nem érzik magukénak sem a politikai, sem a gazdasági rendszert, amelyben élniük kell. Nap mint nap úgy érzik, az állam, a piacgazdaság és a politika nem szolidáris velük, és ezért egyre inkább csak eltűrték azt a rendszert, amelyet 17, 16 esztendő alatt felépítettünk. A demokráciai intézményei változatlanul zakatolnak, a demokrácia lelke azonban ismeretlen helyre távozott. Talán a szívekbe húzódott vissza, és ott vár reménykedve.

Kedves Barátaim, mindezt észre kellett volna vennünk. Magyarázatunk lehet, de mentségünk nem. Az sem mentség, hogy a szocialista, szabaddemokrata kormány négy éve alatt a helyzet csak tovább súlyosbodott.

Ám minden rosszban van valami jó. Az elszánt ember még a kudarcai és az ellenfelei is útjára segítik. Ha visszagondoltok a mögöttünk hagyott négy évre, mi arra tettünk fel az életünkből négy évet, hogy megújítsuk, felfrissítsük, ismét szilárd lelki és szellemi alapokra helyezzük a magyar demokráciát. A parlamentet, sőt az egész magyar közéletet kellett visszavinnünk az emberek közé. Új kapcsolatot kezdtünk építeni az emberekkel, és a közéletet visszagyökereztettük a mindennapi életbe. Vannak, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják megérteni, ők populizmust emlegetnek, pedig csak az európai, a nyugat-európai demokráciával találták szembe magukat. Ti is tudjátok, négy éven át próbáltak letéríteni bennünket erről az útról, négy éven keresztül próbáltak, próbálták távol tartani az embereket a demokráciától. Idézem, a politika helye a parlamentben van. Mintha a 80-as évek antidemokratikus egy párti szólamait hallottuk volna újra. Megfigyeltem, mindig idegesek lesznek, ha az emberek is részt kérnek a politikai közéletből. De mi jártuk a magunk útját, létrehoztuk a szövetséget, létrehoztuk a szövetséget, hogy karnyújtásnyira legyünk az emberektől, ők támaszkodhassanak ránk, s mi is támaszkodhassunk rájuk. Majd következett a nemzeti petíció, amelynek során 1 millió 600 ezren nyilvánítottak véleményt Magyarország jövőjéről úgy, ahogy addig soha. Pártszimpátiától függetlenül összefogva egy közös cél érdekében. Ez az összefogás vezette a szövetséget elsöprő sikerhez az első európai parlamenti választásokon. Ennek a példa nélküli magyar összefogásnak az erejét az is bizonyította, hogy a Medgyessy-kormány megpróbálta mindezt semmibe venni, és ahogy kell, bele is bukott. Innen már egyre tisztábban látszott, hogy jó úton járunk. Látszott, hogy ezen az úton kell tovább mennünk. Jöttek az ország-értékelő beszélgetések, és kiderült, hogy az emberek bele akarnak szólni a közéletbe. Igen is van mondanivalójuk. Ekkor világossá vált számunkra, hogy a következő kormány programjának megalkotásánál is ezt az utat kell járnunk. Abból sem hagyhatjuk ki az embereket. Ezért azt mondtuk, talán még emlékeztek rá, hogy 2005 legyen a konzultáció éve. És elindítottuk a Nemzeti Konzultációt, a Gazdasági Konzultációt, a faluparlamentet, az Új Budapest Fórumot és a határon túli magyarokkal folytatott konzultációkat. Tavaly májusban arról is megkérdeztük őket első ízben hazánk történetében, hogy kit látnának szívesen köztársasági elnökként, és valóban az a jelölt lett a köztársaság elnöke, akire az emberek a legtöbb szavazatot adták.

Tisztelt Kongresszus! A konzultáció évében közel kétmillió emberrel kerültünk közvetlen kapcsolatba, aki valamilyen formában elmondta, kifejezte véleményét a múltról, az egész rendszerváltoztatásról, a jelenről, és megfogalmazta javaslatait, elvárásait saját jövőjével kapcsolatban. Egyre tisztult a kép, ahogy egy kőből lassanként előbújik a benne rejlő alak, a szobor, ahogy az előhívó tálban a fehér papíron lassan megjelenik a fénykép. Idén tavasszal már csak egyetlen feladat maradt. Az ország-építő beszélgetések során még egyszer végig gondolni, utoljára áttekinteni az egyes fejezeteket, most már csak a jövőre és a megoldásokra összpontosítva. Ez az utolsó szakasz a múlt hét végén lezárult, és megszületett a mű, a világ első könyve, amit 3 millió 200 ezer ember írt. Egy nemzet tapasztalata, egy egész nemzet tapasztalata és bölcsessége sűrűsödött össze ebben a lenyűgöző könyvben, amelyet a jövőről írtunk. Több mint 3 ezer oldal, több mint félmillió kitöltött kérdőív, több mint 300 szakértő, aki rendszerezte, elemezte és a kormányzati munka nyelvére fordította azt, amit az emberek elmondtak. És a munka végig, a teljes nyilvánosság előtt őszintén, komolyan, ahogy egy ilyen a demokráciát megújítani akaró hatalmas vállalkozáshoz illik. Külön köszönettel tartozunk azoknak a baloldali embereknek, akik nem fordultak el, nem zárták magukra az ajtót, és azoknak a baloldali szakértőknek is, akik vállalva a gyanakvást és az értetlenséget, részt vettek a nyílt vitákban. Személyesen is köszönetet mondok mind a 3 millió 200 ezer közreműködőnek, társszerzőnek. Büszke vagyok, hogy szervezhettem, hogy összefoghattam ezt a példátlan nemzeti vállalkozást, büszke vagyok arra, hogy több mint 3 millió ember megtisztelt azzal, hogy elfogadott munkatársának, büszke vagyok arra, hogy minden más politikusnál nagyságrenddel több emberrel találkozhattam a mögöttünk hagyott négy esztendőben.

Engedjétek meg, hogy néhány szót szóljak a múlt leckéjéről is. Amikor az ember a jövőről ír, akkor a múlt dolgozik benne. Felbukkannak régi arcok, emlékek, érzések törnek felszínre, képek, hangok, hangulatok, szavak és mondatok bújnak elő az ember homályos emlékezetének sarkaiból. Nem szabad megijednünk tőlük, bátran szembe kell néznünk velük. Csak az őszinte szembenézés segít hozzá, hogy jól érthessük meg önmagunkat, és ez így áll nemcsak a mi személyes életünkben, de egy nemzet esetében is. A jövő tervezéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk önmagunkkal. Ezért értékesek a múlt leckéi.

A múlt leckéje, hogy vannak hibák, amelyeket nem szabad újra elkövetnünk. Az egyik ilyen hiba éppen e könyv születéséből érthető meg igazán.
A jövőről, egy ország jövőjéről nem érdemes és nem is lehet egyedül könyvet írni. Egy ország jövője, egy ország programja nem lehet egyetlen ember magánprogramja.

Kedves barátaim, az egész ország másfél éve azt figyeli, hogy egyik honfitársunk keresi önmagát. Keresi a helyét a világban. Néha fiatal próbál lenni, néha idős. Néha szegény, néha gazdag. Néha üzletember, néha politikus. Néha szociáldemokrata, néha liberális. Néha nyájas, néha goromba. Olykor lépeget, máskor elbotlik. Aztán bocsánatot kér, majd táncra pendül, néha lát valamit, néha hisz valamit, néha akar valamit. Egy ember, egy műsor, egy szavazat.

Meggyőződésem kedves Barátaim, egyetértve Eperjes Károllyal, hogy a honfitársunk segítségre szorul, és nekünk segíteni is kell, hogy megtalálja önmagát, és helyét a világban. De azért ez mégsem lehet egy egész ország négyéves programja.
A mi dolgunk az, hogy Magyarország helyét találjuk meg a XXI. Században. A múlt első leckéje tehát az, hogy egy ország számára a jövő könyvét az egész nemzetnek közösen kell megírnia. Hiszen egy ilyen könyv nem egy emberről szól, hanem egy közösségről, egy nemzetről. 3,200 ezren írtuk, de 15 millió magyar emberről szól. Ez a könyv tehát nem egyetlen ember magánprogramja, sőt, nem is egy csoport, nem is egy politikai program programja, hanem az egész nemzet egyesítő programja, amelyre vállalja minden magyar gondját és baját.

Megtanultuk – ez is a múlt leckéje – hogy a magánprogramok sohasem többek ígéretlistáknál. A múlt azonban arra is megtanít bennünket, ha halljuk az emberek szavát, hogy az ígérgetések kora egyszer- és mindenkorra lejárt.

Az emberek torkig vannak a politikusok ígérgetéseivel. Bevált megoldásokat várnak. Egy demokratikus nemzet programja – mint amilyen a miénk – valójában szerződéskötés. Az emberek megállapodást kötnek egymással, és az általuk megválasztott képviselőkkel, a politikusokkal. Kedves Barátaim! Ne féljünk kimondani. A demokratikus politika értelme és célja jobb életet teremteni az embereknek. Azt is megtanultuk a múltból, hogy vannak dolgok, vannak jó dolgok is, amelyeken nem kell, nem szabad változtatni.

Vannak értékeink, amelyeket meg kell őriznünk, meg kell védenünk, amelyekért ki kell állnunk. És mindig vannak olyan eredményeink, amiket érdemes továbbvinni. Függetlenül ahhoz, hogy melyik korszakhoz, melyik politikához, milyen rendszerhez, vagy éppen párthoz kötődnek.

Hiszen az elmúlt 16 év alatt is számos sikert értünk el, számos nagy dolgot vittünk végbe közösen. Minden korban, minden rendszerben vannak országépítő emberek, akik újjáépítenek, jobbítanak, szebbé teszik az életet maguk körül. Amit ők építenek, amit ők elérnek és előteremtenek, azt érdemes megbecsülni, érdemes védeni, és érdemes folytatni.

A múlt harmadik nagy leckéje, ami talán most itt ezen a délutánon a legfontosabb számunkra, hogy ami rossz, azon nagyon határozottan változtatnunk kell. Mindenekelőtt a szemléleten, amely kifogásokat keres, és csak nemekre épül. Nemekből nem lehet sem jövőt, sem országot építeni. Sok száz javaslatot dolgoztunk ki és terjesztettünk az Országgyűlés elé Áder János vezetésével az elmúlt négy év alatt. Ebből a Kormányoldal jószerivel semmit sem fogadott el. A jelenlegi kormányfő szinte minden javaslatunkra nemet mondott. Azért nem olcsóbb ma 10%-kal az elektromos áram, azért nem valósult meg a járulékcsökkentés, az otthonteremtés, az otthonteremtés költségeinek jelentős mérséklése azért maradt el, azért nincs garanciatörvény, azért nő tovább a gáz, és a gyógyszerek ára, mert a jelenlegi miniszterelnök minden javaslatunkra nemmel válaszolt. Nemet mondott a gázár csökkentésére, a gyógyszerár csökkentésére, a villany árcsökkentésére, az otthonteremtésre, a gyermekek utáni adókedvezményre, a munkahelyi garanciára, a 14. havi nyugdíjra, a kórházak védelmére, és nemet mondott a határon túli magyarokra is.

Hiába, kedves barátaim, nehéz a szocialisták észjárását követni. Olyan az, mintha az ember cselekményt keresne a paradicsomlevesben csak azért, mert betűtészta van benne.

Nos, kedves barátaim, ezen a szemléleten, ezen a gondolkodásmódon és észjáráson bizony mielőbb változtatnunk kell. Egyszemélyes magánkormány helyett nemzeti kormányra van szükségünk, amely a magyarok szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, és magyar szívvel érez.
Nem mehetünk vissza a múltba, nem fordulhatunk vissza a ’80-as évek felé, pedig most afelé tartunk. Nem szabadna visszamennünk az ország eladósodásának dicstelen korszakába.

Az eladósodást inkább meg kellene fékeznünk. A XX. század helyett a XXI. század felé kell indulnunk és a csőddel fenyegető hitelgazdaság helyett szolidáris gazdaságra van szükségünk, amely az emberbe és az emberi munkába fektet be elsősorban.

A nemzeti vagyon kiárusítása, elpazarlása a jövő felélése helyett a nemzeti vagyon megőrzését és felelős gondozását kell megvalósítanunk. Meg kell fékeznünk a munkanélküliséget, olyan adó- és járulékrendszerre van szükség, amely támogatja, ösztönzi a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést. Olyan politikára, amely nem szolgáltatja ki a magyar vállalkozásokat, a nemzetközi piacgazdaság változó érdekeinek. Nemzetközi érdekek helyett a magyar érdekeket kell érvényesítenünk. Kiszolgáltatottság helyett a saját lábunkra kell állnunk, fogyó nemzet helyett gyarapodó nemzetté kell válnunk, és gyarapodó nemzetté is válhatunk, ha összefogunk és nem hisszük el, hogy a mi hazánk megosztott. Ha nem hagyjuk többé, hogy szembefordítsanak bennünket egymással. Ha ezt nem hagyjuk, akkor határokon belül és határokon túl ismét gyarapodó nemzetté válhat a magyar.

Nem szabad elhinnünk, hogy ma Magyarországon megosztottság uralkodik. A 3,200 ezer szerző által írt könyvnek az a fontos tanulsága, hogy aki meghallgatja az embereket, megértheti, hogy a magyarok valójában nem megosztottak.
Mi felkerestük és meghallgattuk őket, és kiderült számunkra, hogy a magyar nemzet valójában nem megosztott és nem is kell, hogy az legyen, mert az emberek mindenhol ugyanarra vágynak. Sikerre és szolidaritásra, munkára, otthonra és családra.

A választási csatazaj közben sem szabad elfelejtenünk, hogy a politika elsősorban nem harc, nem elvek, nem érdekek, pártok harca. Mert ha csak az, akkor több kárt okoz, mint hasznot hajt.

A politika a közös ügyek intézése. Munka és összefogás. Cselekvés és együttműködés, siker és szolidaritás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves kongresszusi küldöttek. Az is egyre világosabban kibontakozik Európa szerte, egyre világosabban látható Észak- és Dél-Európában, hogy a XXI. Század ismét a nemzetek százada lesz kontinensünkön.

A nemzetek százada lesz, mert a globalizáció kihívásaira csak az erős és összetartó nemzetek tudnak jó válaszokat adni. Csak az erős nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a globalizáció határok nélkül száguldó vad energiáit, hogy aztán ezek az energiák a nemzet, az ország felemelkedését szolgálják. Éppen ezért hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövője.

Hogy ez megvalósuljon Magyarországon a kormányzásnak meg kell változnia. Először is a luxuskormányzásnak, igen a luxuskormányzásnak véget kell vetni. A politikusoknak osztozniuk kell saját népük sorsával. Nem magasodhatnak kiváltságos kasztként az emberek feje fölé. Osztozniuk kell az emberek sorsában és a magyar emberek ma nem luxusban élnek.

Véget vetünk annak, hogy a kormányzat luxuskiadásokra költi az adófizetők pénzét. Véget vetünk a sok tízmilliós végkielégítéseknek és jutalmaknak. Véget vetünk annak, hogy a kelleténél nagyobb állami apparátust működtetnek. A magyar szolidaritás ugyanis azt jelenti, azt is jelenti, hogy a kormány csak akkor és annyira sikeres, amennyire az emberek is sikeresek. Csak annyit engedhet meg magának, amennyit az emberek, amennyit az ország is megengedhet magának. Vagyis kedves Barátaim, vissza kell állítani a kormány felelősségét.

A költségvetés adatainak meghamisítása, amely aztán tönkre teszi hazánkat, nem maradhat következmények nélkül. Mondjuk ki, a mi programunkban az szerepel, hogyha a költségvetés túllépi az országgyűlés adta kereteket, akkor a minisztereknek és a miniszterelnöknek bizony fizetniük kell.

Fizetéscsökkenéssel kell fizetniük, ha ezt a hibát elkövetik. A képviselők és a kormánytagok esetében nem lesz elegendő a szokásos vagyonnyilatkozat, az éves adóbevallását is mindenkinek nyilvánosságra kell hoznia, hogy ismét lehessen felelős kormánya Magyarországnak. Tudom Károly nem erre gondoltál, de ez is az alapokat érinti.

Olyan kormány kell, amely a legelszántabban védi a magyarokat, a magyar érdekeket és minden erejével harcol majd minden lehetséges EU-s támogatásért. Megtanultuk, hogy az EU a cselekvő nemzeteket támogatja, a beletörődő és passzív nemzeteket nem.

A magyar szolidaritás arra is figyelmeztet, hogy a nemzet programját csak úgy lehet eredményesen véghezvinni, ahogy elkészítettük az emberekkel együtt, vagyis folyamatos konzultációkkal. Éppen ezért a konzultációkat folytatni kell és folytatni is fogjuk. Minden esztendőben a közvetlen kapcsolatokat kormányzati pozícióból is erősítenünk és szélesítenünk kell, mert csak így születhet meg az új politika. Én csak egyetlen ígéretet teszek, azt az egyetlen ígéretet, hogy mi folytatni fogjuk az emberekkel való párbeszédet, folytatni fogjuk a megkérdezésüket és csak velük együtt közösen hajtjuk majd végre a cselekvő nemzet programját.

Kedves Barátaim! Milyen út vezet a magyar sikerhez és a magyar szolidaritáshoz? Emlékezzetek, egyik nagy közös sikerünk volt 1998-2002 között a Széchenyi Terv.

Nehéz lenne most felsorolni mi minden épült e program keretében, hány munkahely létesült, hány vállalkozás nőtte ki magát, hány család élete vált biztonságosabbá. A magyar sikerhez vezető utat úgy hívják új Széchenyi terv. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar gazdaság kulcsa a munka. Magyarország nem építhet másra, csak a munkára.

Ezért az új Széchenyi Terv középpontjában is a vállalkozások megerősítése, támogatása, vagyis a munkahely teremtés áll. Ennek a módja nem ismeretlen előttünk, a vállalkozások terheinek csökkentése, a kisvállalkozások támogatása már kipróbált módszer, amit alkalmazunk. És ezúttal jelentős EU-s forrásokat is bevethetünk e célra, aminek korábban az előző négy évben nem volt meg a lehetősége.

A magyar nemzet gazdasági adatai ma a legrosszabbak az EU-ban. Erről a 8-10 százalékos ikerdeficit hiány beszél. Magyarország gazdasági növekedése ma legrosszabb a közép-európai régióban. Az eladósodás folyamatosan nő, nő a munkanélküliség. 2006-ban száz forint új érték előállításához a magyar gazdaságnak százötven forint hitelt kellett felvennie. Ez az út járhatatlan, ez a folyamat fenntarthatatlan.

Ebben a ciklusban, mármint az előttünk álló ciklusban 2006-2010 között egyszerre kell a mi programunknak változást elérni az egyensúlyban, az eladósodás területén, a növekedés és a foglalkoztatás világában is. Meggyőződésem, hogy erre képesek is vagyunk.

Az új Széchenyi Terv egy esztendő alatt stabilizálja a magyar gazdaságot, és helyreállítja a mindennapi élet biztonságát. Három év alatt biztos növekedést. És ennek eredményeként mindenki számára érzékelhető javulást, jobb életet fog eredményezni és hosszabb távon a Széchenyi tervvel a Kárpát medencei magyar gazdaság megteremtése a célunk, amely az egész térséget fel fogja lendíteni és lebontja az akadályokat a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése elől. Amihez a politika gyenge volt, azt a magyar szolidaritásra és munkára épülő gazdaság hitem szerint képes lesz megvalósítani. Ez az út a magyar sikerhez.

De mi a mi utunk a győzelemhez? A választási győzelemhez vezető út első állomása, hogy világossá tesszük minden magyar választópolgár előtt, hogy mi a választás tétje. Egy ember erőlteti ránk a programját, vagy nemzeti programot alkotunk és valósítunk meg. Olyan kormányunk lesz, amely irányítja az embereket, vagy nemzeti kormány, amelyik együttműködik az emberekkel. Nemzetközi érdekeket szolgálunk, vagy nemzeti érdekeinket érvényesítjük. Kiszolgáltatott nemzet maradunk, vagy cselekvő nemzetté válunk. Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon, vagy végre a magyar emberek. Az előttünk álló választásnak ez a tétje.

És a most következő hetek legfontosabb feladata, hogy ezt a tétet mindenki számára világossá tegyük, hogy mindenkihez eljuttassuk, mindenkivel megismertethessük a cselekvő nemzet programját, hogy mindenki számára egyértelmű lehessen, mi is múlik az előttünk álló választáson.

Hinnünk kell abban, hogy Magyarország többre képes, de nem elég, ha mi hiszünk ebben, nekünk másokba is hitet és önbizalmat kell öntenünk. A mostantól számított öt héten keresztül ez a mi küldetésünk. Azért fogadtam el a felkérést, mert hiszek a szövetségben, amely nagyobb és erősebb, mint valaha, és hiszem, hogy világossá tenni Magyarország választópolgárai előtt a választás igazi tétjét. Hiszek abban, hogy ez a munka, ennek a nagyszerű könyvnek a közös megalkotása éretté és erőssé tett minket arra, hogy ne csak megalkossuk, hanem közösen meg is valósítsuk a cselekvő nemzet programját.

Kedves Barátaim! Mielőtt azonban nekiindulunk, még egy dolgot meg kell tennünk. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik segítettek. Elsősorban azoknak, akiknek ritkán szoktunk köszönetet mondani, mert természetesnek vesszük, hogy segítenek, hogy pátyolgatnak, hogy ápolnak vagy támogatnak, hogy törődnek velünk.

Kedves Barátaim! Higgyétek el, hogy mindenkinek van otthon valakije, aki nélkül nem érhettük volna el az eddigi sikereinket. Higgyétek el, hogy van valaki otthon, akinek mindannyian tartozunk. Ki mennyiért, valaki négy évért, valaki tíz évért, valaki 16-ért, és van, aki 20 évért. Mielőtt nekiindulunk az utolsó három hétnek, arra kérlek benneteket, mondjatok otthon köszönetet azoknak, akik segítettek benneteket, ahogyan én is ezt teszem. Nekem 20 évet kellett megköszönnöm.

Kedves Barátaim! Hadd beszéljek egy kicsit erőteljesebb kérdésekről is. Ugyanis a győzelemhez vezető úton nemcsak elszántságra lesz szükségünk, hanem még egy dologra. Egy fontos dologra! Ami nem mindig könnyű, nem mindig kényelmes. A győzelemhez vezető úton világos és egyenes beszédre is szükségünk lesz. Higgadt, nyugodt, de egyenes beszédre. Ezért néhány tényt őszintén el kell mondanunk a következő három hétben.

Először is el kell mondanunk, hogy sikertelen négy év áll Magyarország mögött. Nem sikerült megvalósítani a közös célokat, azokat a közös célokat, amelyekre négy éve igen-t mondtak az emberek. Az emberek négyszázezer új munkahelyre szavaztak, és 445 ezerre nőtt a munkanélküliek száma. Az emberek arra szavaztak, mert elhitték, hogy nem lesz gázáremelés, és több mint 70 %-kal nőtt a gázár. Elhitték, hogy lesznek ingyenes gyógyszerek, erre szavaztak, és közben a legfontosabb gyógyszerek ára időnként még a 100 %-os emelkedést is meghaladta. Igen, az emberek egy élenjáró országra szavaztak, és hazánk ma sereghajtó.

Ki kell mondanunk, ilyen sikertelen, ilyen hangos, de egyúttal ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak. Még a megelőző rendszerben sem volt, mert ott legalább csínjával bántak a helyzetértékeléssel. Ott nem mondták nekünk, amikor baj volt, hogy dübörög a gazdaság. Nem mondták azt, hogy bennünket irigyelnek a spanyolok, a németek és a franciák.

A demokráciában eddig egyetlen kormány sem vette magának a bátorságot, hogy így lenézze és megvesse a saját népét. Hogy olyanokat mondjon a magyaroknak a saját életükről, amiből egyetlen hang sem igaz. Ez most fordult elő először a magyarokkal. Olyanok, mint a történetbeli Háry János, aki, amikor a fogadóban meséli az újabb történetét, valaki már nem bírja hallgatni, és közbeszól: már ne haragudjon, de ezt nem hiszem el. Mire Háry János derűsen csak azt mondja: ha nem, hát nem. Hát akkor mesélek egy másikat.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Másodszor mondjuk ki egyenesen, az elégedetlenségért, a felháborodásért, a miniszterelnök útját kísérő érzelmekért maga a miniszterelnök a felelős. Mindenkit megsértett! Mindenkit kioktatott! Mindenkit megbántott, és most ő akarja eljátszani a megbántott ember szerepét.

Ezt nem fogjuk hagyni, kedves barátaim!

Vegyük csak számba: megsértette a nőket, amikor azt mondta, hogy az öregecskedő feleségeket le kell cserélni, belegázolt a fiatalok lelkébe, amikor azt mondta, hogy ők tehetnek a saját munkanélküliségükről, mert nem akarnak külföldre menni dolgozni. Megalázta az ötvenes éveiket taposókat, amikor azt mondta, hogy munka helyett vonuljanak inkább kényszernyugdíjba. Megsértette a magyar kisvállalkozókat, amikor azt mondta, hogy Széchenyi Tervre ácsingózás helyett inkább olvadjanak be a nagyobbakba. És barátaim, belegázolt a roma embere, a roma családok lelkébe is, amikor azt mondta, figyeljetek: hogy a generációs láncot meg kell szakítani, és a roma gyerekeket el kell venni a szüleiktől.

És kedves barátaim: min csodálkozunk akkor, ha erős érzelmek kísérik őt útjain? Gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, ott béke van, nyugalom, higgadt számvetés, együtt gondolkodás, ünnepek, zászlók, és a közös jövő tervezése. Gondoljatok arra, mindig gondoljatok arra, hogy ahol mi járunk, csodák csodájára, ott együttműködés szokott születni.

Harmadszor az egyenes beszéd jegyében azt is ki kell mondanunk, hogy Magyarországnak elege van abból, hogy a miniszterelnök mindenkit kioktat, lekezel, és mindig, mindenkinél mindent jobban tud. És ha bírálattal találkozik, mint legutóbb a Gazdasági Kamaránál, akkor hisztivel válaszol. Ez a viselkedés, kedves Barátaim, ez a viselkedés nem fogadható el, mert méltatlan a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnökéhez.

Kedves Kongresszus! És beszéljünk arról is egyértelműen, hogy az emberek szeme előtt világos lappal folyik a közvagyon fondorlatos elhordása az utolsó napig. Igenis, tegyük szóvá a Nemzeti Tankönyvkiadó ügyét. A spekuláció őstípusa játszódik le szemünk előtt. Kár érte a közvagyont, az államot, a magyar embereket, miközben a spekulánsok irdatlan luxus profitot kasszíroznak be kormányzati segédlettel. Ezt sem fogjuk tűrni.

Ötödjére, tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim! Egyre szaporodnak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek bennünket akarnak kioktatni demokráciából. A végén, ha nem figyelünk, még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok akarnak nekünk leckét adni demokráciából, munkából és becsületből. Ez azért mégis több a kelleténél.

Kedves Barátaim! Ezt nem fogadjuk el! Mi nem ítélkezünk mások felett. Felettük se ítélkezünk, de a mértéktartás és a helyes önismeret erényét ajánljuk a luxus baloldal figyelmébe.

És végül hatodikként: nevezzük nevén a gyereket! A luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetőzik. Kommandósokat vezényelnek ki az ünnepi gyűlésekre! Rendőri erődemonstrációkat tartanak! A vak is láthatja: azért fenyegetőznek, mert ránk akarnak ijeszteni. Meg akarnak félemlíteni bennünket.

16 évvel a rendszerváltás után az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket. Azokat a tömegeket, akik élni akarnak demokratikus jogaikkal és a jobb élet reményében le akarják váltani a jelenlegi kormányt.

Ezért arra kérek mindenkit, kedves barátaim, hogy ezt ne engedjük! Higgadtan, nyugodtan, de mondjuk ki, ezt nem fogjuk megengedni! Ezért úgy, ahogy az hozzánk illik, arra kérek mindenkit, aki félelem nélküli Magyarországon szeretne élni, jöjjön el az ország minden pontjától Budapestre, a Kossuth térre április 2-án!

Kiállunk… Igen, igen, igen kedves barátaim, április 2-án mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett. Április 2. Legyen a magyar szolidaritás napja. Igen! Magyar siker és szolidaritás, cselekvő nemzet, jó választás, jobb élet, munka, otthon, család, jókedv, emberség és tetterő.

Így fogunk győzni, kedves barátaim!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

(Forrás: fidesz.hu)

HunHír.Hu