Hat óra 45 perc és 16 másodperc között szóródott tavaly a Fővárosi Közgyűlés ülésén a képviselők hozzászólási ideje. A csúcsot Zsinka László, a MIÉP-Jobbik frakcióvezetője tartja, a dobogó második helyén a frakciótárs Marsi Péter Pál áll.
A 67 városatya összességében mintegy 133 órányi ülésezés alatt 1 769 alkalommal szavazhatott. Legtöbbször három SZDSZ-es képviselő, Molnár István, Szász Domokos és Ikvai-Szabó Imre voksolt. Utóbbi kettő vett részt a legtöbbet a többnyire havonta tartott üléseken (98 százalékukon), kiegészülve Szolnoki Andrea, szintén szabad demokrata városvezetővel.
Ezzel szemben az ülések alig több mint felén vett rész a fideszes Tirts Tamás (53 százalék), a független főpolgármester-helyettes, Atkári János (58 százalék) és a fideszes Ughy Attila (51 százalék).
A legtöbb igen szavazatot, 1 209-et – nem meglepő módon – Szász Domokos, valamint két főpolgármester-helyettes, Bakonyi Tibor (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre adta le. A nemmel voksolók listáját a szocialista Danielisz Béla vezeti 508 szavazattal. Legtöbbször, 720 alkalommal a szocialista Bihary Gábor maradt távol a szavazástól.
A legaktívabb hozzászóló Zsinka László, a MIÉP-Jobbik frakcióvezetője volt, aki összesen hat óra 45 percet beszélt. Több mint négyórányi hozzászólása volt a fideszes Mitnyan Györgynek és Marsi Péter Pálnak, a MIÉP-Jobbik képviselőjének is. Ezzel szemben legkevesebb ideig, 16 másodpercig Szolnoki Andrea szólt hozzá. Három percnél kevesebb ideig beszélt Koltai Ildikó (Fidesz), Szász Domokos, Tüttő Kata (MSZP), Kinisch Andrea (MSZP) és Devosa Gábor (MSZP).
A legtöbbször – 277 alkalommal – Zsinka László szólalt fel, a legkevesebbszer pedig a fideszes Koltai Ildikó, aki egy alkalommal beszélt alig több mint egy percet.
Demszky Gábor az ülések 97 százalékán részt vett, és azokhoz hatszor szólt hozzá mintegy 19 percen át. A főpolgármester a több mint 1 600 voksolása során mintegy 1 100 alkalommal igennel szavazott.
(Forrás:FigyelőNet)
HunHír.Hu