December a karácsony, az ajándékozás, a szeretet hónapja és ugyanakkor a politikai uborkaszezon egyik állomása. Az elmúlt időkben megszokhattuk, hogy a szociálliberális tollforgatók egyéb hír híján ilyenkor a nemzeti rock együtteseket veszik górcső alá, és így táplálják a szokásos rasszista, fasiszta és a többi jelzővel alátámasztott vak gyűlöletet. (Ajánlatunk: a Romantikus Erőszak legújabb hanghordozójáról most meghallgatható nálunk az első, Hunor és Magyar címadó dal.)
Koncertbetiltó Gábor idén már akciózott egyet, úgyhogy most lehet, hogy a fővárosvezér kimarad ebből a körből. Tekintettel arra, hogy mára már belódult a kampány is, idén karácsonykor is számíthatunk nemtelen támadásokra a hazafias zenekarok irányába. Én most elébe megyek ennek az egésznek és próbálom megvilágítani, hogy miért kerül általában a gyűlölet kereszttüzébe a Romantikus Erőszak elnevezésű formáció. G. Kirkovits István fotókkal illusztrált írását Nemzeti rock rovatunkban, ide kattintva[1] érhetik el.
December a karácsony, az ajándékozás, a szeretet hónapja és ugyanakkor a politikai uborkaszezon egyik állomása. Az elmúlt időkben megszokhattuk, hogy a szociálliberális tollforgatók egyéb hír híján ilyenkor a nemzeti rock együtteseket veszik górcső alá, és így táplálják a szokásos rasszista, fasiszta és a többi jelzővel alátámasztott vak gyűlöletet. (Ajánlatunk: a Romantikus Erőszak legújabb hanghordozójáról most meghallgatható nálunk az első, Hunor és Magyar címadó dal.)
Koncertbetiltó Gábor idén már akciózott egyet, úgyhogy most lehet, hogy a fővárosvezér kimarad ebből a körből. Tekintettel arra, hogy mára már belódult a kampány is, idén karácsonykor is számíthatunk nemtelen támadásokra a hazafias zenekarok irányába. Én most elébe megyek ennek az egésznek és próbálom megvilágítani, hogy miért kerül általában a gyűlölet kereszttüzébe a Romantikus Erőszak elnevezésű formáció.
A más területen oly toleránsak felhorkannak, ha meghallják ezt a nevet, “kifinomult” ízlésüket nem palástolva megvetéssel párosult méreggel támadják a zenekar nevét és tevékenységét. Szögezzük le: a csapat a 80-as évek gulyáskommunista időszakában alakult és tényleg meghökkentő névválasztásával a kommunista társadalom kiválóságait kívánta ostorozni. Az eszement KISZ-aktivistáknak, élmunkásoknak és ilyen-olyan plecsnis főhülyéknek akart képletesen az orrára koppintani. Szelíden a vörös rendszer ellen, romantikusan, de azért erőt sugallóan ez volt akkor a koncepció, és miért változna a név, ha most ugyanazok ülnek a trónon, akik akkor azt a kommunista szekeret tolták, amelytől most milliárdosként és aranytollas menedzserként oly határozottan elhatárolódnak.
A Romantikus Erőszakot azért támadja a szociálliberális oldal, mert ez a zenekar, amely a rendszerváltás óta viszi azt a vonalat, amelyet most oly sokan próbálnak kiiktatni a magyar kultúrából. Az ősi magyar hagyományokra épülő szövegvilág, a rendhagyó történelemórák nem illenek be abba a képbe, amelyet másfél száz éve vernek a magyar fejébe. A RomEr elveti a hamis finnugor elméletet, és éppen azért regél a magyar történelem nagyjairól, a honfoglalás kori és még annak előtti időkről, hogy ellensúlyozza a rólunk alkotott képet. A több ezer éves nép fiai nem szolgái a Kárpát-medencének, nem csicskásai Európának, hanem a múlt okán egyenrangú és kimeríthetetlen kultúrkinccsel rendelkező emberek, akiknek a “fejlett Nyugat” csak köszönhet.
A zenekar egy évtizeddel ezelőtt átvette ugyan az angolszász zenei szubkultúra bizonyos jellemzőit, de aztán “magyarította” ezt a hangzásformát és az utóbbi hanghordozójukon pedig egyértelművé tette a népzene és a rockzene egymásra épülő, egymást kiegészítő jelenlétét.
Legújabb nagylemezük, a tíz számot felölelő Hun és magyar mondák egy olyan egységes, remekbe szabott alkotás, amelyet meghallgatva az ember olyan állapotba kerül, hogy érzékelhető és szinte kézzel fogható a zene hatása. Amikor Hunorról és Magyarról szól a ballada, szinte érezzük a vitézek vágtatását a csodaszarvas nyomában, s már vennénk is kezünkbe a csudakardot, a szittyák ősi fegyverét, amelyet tűzkovács király készített nekik. Atilla, az isten ostora vezeti a hunokat végig a széles rónákon, s mi velük száguldunk a hegyek, a völgyek között, hogy a vitézekkel segítsünk a székelyeknek, amikor rájuk törnek a tatárok. Megszületik Álmos, szól a dal a vérszerződésről, Lehel kürtje harsan az éjszakában, és fél ország ura, Turul-vérből való Koppány régi hittel áldoz, amikor a magyarok istenéről énekel a táltos.
Ezek a szövegek azok, amelyeket támadni kell, amelyeket ki kell forgatni, mert egyeseknek veszélyesebbek, mint a direkt kimondott jelszavak, vagy felszólítások. Igen, problémát okoznak azoknak, akik beolvasztanának bennünket, akik egyszínű globálmasszává gyúrnák a nemzetet, s akiknek az az érdeke, hogy látványshow-kon vigyorgó félbolond robotok jelenjenek meg a gondolkodó magyar ember helyett.
A Romantikus szövegvilágát egyenrangúan és méltóságteljesen egészíti ki a zene, amely a legszebb magyar, székely-magyar hanghatásokra, népdalokra épül. Megszólalnak az ősi hangszerek is, hogy az égig érő életfa nőjön ne csak az udvarban, hanem az emberek szívében is, amikor a dalokat hallgatva kicsit megborsóznak. A múlt lehelete ez. Bíztatás és erő, mely a mindennapok egyszerű harcait is segíti. Van cél és van küldetéstudat, s van folyamatosság. Az egykor lázadó, mára csak irányulásában megváltozott, palettáját bővítő kifejezési ág, a rockzene segítségével is.
Amikor a fehér csikós ruhába öltözött énekes berobban a színpadra, s megszólal a magyar duda, a koncertlátogatók elindulnak egy úton, hogy megidézzék a jelent, illetve a régi századokat.
