Mára eljutott odáig a jól értesült hazai média, hogy közli a Rockszerda által már 26-án közzé tett információt, miszerint a határállomásoknál terveznek demonstrálni a gazdák, amennyiben nem jön létre megállapodás a kormányzat és a gazdaszervezetek között.
A magyar-szlovák határon, a hidasnémeti és a sátoraljaújhelyi nemzetközi határállomás közelében tervezünk félpályás útlezárásos demonstrációt az ottani, illetve környékbeli gazdák részvételével csütörtöktől, az engedélyt ehhez most kérjük a rendőrségtől – mondta Görcsös Ferenc. A Magosz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetője ugyanakkor azt is közölte: bíznak a megállapodásban, és így nem kell majd senkinek kellemetlenséget okozni az útzárral.
A Győr-Moson-Sopron megyei gazdák elzárnák a nyugati kapukat is.
Rockszerda