- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Bubik Istvánra emlékeznek

Bubik Istvánra emlékeznek kedden Szolnokon a Tallinn filmszínházban. A kanyaron túl című filmben Bubik István egy papot alakít. A vetítés után a pályatársak idézik fel a művész életét, emberi és színészi portréját. Bubik István színházi alakításai mellett a filmvásznon is gyakran látható volt főszereplőként vagy epizodistaként, ezért úgy éreztük, erről az oldaláról is fel kell idéznünk alkotói pályáját – mondta Válócziné Hajdú Katalin.

Az emlékesten a 2001-ben bemutatott, A kanyaron túl című filmet láthatják az érdeklődők, míg Bubik István alakját két színészbarát, Melkvi Bea és Harsányi Attila idézi fel.

A több művészeti díjjal kitüntetett Bubik István 2004. november 28-án Cegléd és Ceglédbercel között vesztette életét.
(Forrás: MR)

Rockszerda