- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kétszer annyit privatizált a kormány, mint elődje

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány az elmúlt két és fél év alatt kétszer annyi állami vagyont adott el, mint az Orbán-kormány a teljes hivatali ideje alatt. Erről Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt.

Az ellenzéki párt adatai szerint a privatizáció értéke 2003-ban 160 milliárd, tavaly pedig 300 milliárd forint volt. Az államadósság növekményével együtt mindez mintegy 4000 milliárd forintot tesz ki.

Ennek az összegnek az elköltéséről nincs információjuk az embereknek – tette hozzá Répássy Róbert. A képviselő azt állítja, hogy a privatizáció célja a kormány és Gyurcsány Ferenc támogatóinak kiszolgálása és helyzetbe hozása.

(Forrás: MR )

Rockszerda