Figyelem a magyar társadalmat és azt tapasztalom, nem tudja, valami elkezdődött vagy valami befejeződött a népszavazáskor. A magyar értelmiség azon része, melynek kötelessége lenne fennhangon hirdetni a magyar nemzet igazát, továbbra is azt a kétszínű magatartást folytatja, amely már a “bűnösök közt cinkos, aki” nem tesz fogalmát súrolja. Hány magyar példa áll előttünk? Csak egyet hadd idézzek: “S én leborulok e nemzet nagysága előtt”. Kossuth le mert borulni nyilvánosan, a ma élő nemzedék elbújik a nemzet nagysága láttán. December 5. a nemzet nagyságát mutatta fel, mert a társadalom azon része, amely IGEN-t mert mondani, az a magyarság fennmaradására mondott igent.

Ez a történelmi IGEN messze túlmutat az állampolgárság megadásán. Nagy kérdés: hányan vagyunk, akik ezt a felismerést merjük vállalni és folytatásként azt tesszük, amit a nemzet megmaradása parancsol? Aki ebbe a küzdelembe bekapcsolódik, annak fel kell adnia mindent, ami a földi életéhez köti, és csak a célt, az örök magyar jövõt szabad látnia és szolgálnia. Nem könnyû, de nagyon szép emberi teljesítmény, amikor a fajtád iránti elkötelezettség tölti ki a mindennapi életedet. December 5. arra kötelez minden magyart, hogy elgondolkozzon, miért született õ magyarnak. S ha megfelelõ választ tudtál találni, akkor már csak a módszert kell meglelned, miképp tudsz nemzeted hasznára lenni.

A 2004. december 5-i népszavazásra az egész magyarságnak történelmi szüksége volt. A magyarság jövõje szempontjából fontos, hogy szembesültünk vele, milyen körülmények között tengõdik a magyarság saját hazájában. Azt is tudnunk kell, kik hozták létre ezeket, a magyarság számára emberileg már elfogadhatatlan körülményeket. Igenis van egy nemzetközi terrorista hálózat, amely a magyarság megsemmisítésére törekszik. Az õ céljuk, hogy egy más néppel népesítsék be a Kárpát-medencét.

Senki ne higgye, hogy nem lehetne pontosítani a leírtakat, de ha ezt tenném, ártanék a magyar ügynek. Aki a pontosítást várja tõlem, attól én azt várom, tudja, mirõl beszélünk.

Eddig az IGEN szavazókhoz szóltam, most a NEM szavazókhoz próbálok utat keresni. Az, hogy valaki NEM-el szavazott, számomra azt jelenti, hogy elvesztette legalapvetõbb életösztönét, a védekezést. Ha az élõvilágot vizsgáljuk, azt látjuk, hogy minden élõ védi az életét, legyen növény vagy állat. Ha pedig valóságnak fogadjuk el azt, hogy a magyar társadalom jelentõs része követte gyilkosai, kirablói, élete megszomorítói hazugságokra alapozott véleményét, akkor itt nagyon nagy baj van a védekezési képességgel! Tehát a legnagyobb szüksége segítségre nem a magyar állampolgárságra váró magyar testvéreinknek, hanem a NEM-el szavazónak van. A NEM-el szavazók nyugodtan elmehetnének az elszakított területeken élõ magyarokhoz magyarságtudatot tanulni. Mert õk 85 év mérhetetlen emberi szenvedései után is magyarok tudtak maradni, míg az itthoniak, hogy az idegen, magyarellenes terroristáknak minél jobban megfeleljenek, folyamatosan hagyták magukból kiölni, elveszejteni a legfontosabb értéket, a hovatartozás értékét.

Kérdezem a NEM-el szavazóktól, milyen érzést vált ki belõlük, ha azt hallják vagy mondják:

“Haza megyek Magyarországra.”

“Haza megyek Édesanyámhoz.”

“Haza megyek a falumba”

“Kimegyek a temetõbe” vagy

“Hol van az a kicsi, poros, görbe utca ahol boldog gyermek voltam?”

Érzitek, ugye hogy érzitek, hogy tartoztok valahová? Arra kérlek, soha többé ne szavazzatok e gyönyörû érzés ellen, mely hovatartozásotokat jelenti.

Még valamit le kell írjak. Huszonhárom évesen életfogytiglanra ítéltek a hovatartozásom miatt, fiatal éveimet én – a NEM-el szavazókért is – a börtönben töltöttem, és most, megöregedve azt tudom mondani, hogy a sok-sok emberi szenvedés, megalázás, kirekesztés után is jó, hogy magyarnak teremtett az Isten!

Rácz Sándor

2005. január 2.

Rockszerda