Nevelőapámat életveszélyes baleset érte, leesett a kórházi ágyról és súlyos, a halálát okozó sérüléseket szenvedett, koponyalapi törése, borda törése és súlyos zúzódása lett, majd 2015. szeptember 12-én hajnalban elhunyt.
Nevelőapám, néhai Sós János, a körzeti orvosa javallatára 2015. szeptember 10-én 13 órakor bekerült a jászberényi Szent Erzsébet Kórház Gasztroenterológia Osztályára, a fsz. 2-es kórterembe. A kórházi felvétel során történő adminisztrációs dokumentációkból kitűnik, hogy (áttétes hasnyálmirigy rákkal diagnosztizálták, a kemoterápiás kezelés és a bevitt kevés táplálék hatására legyengült állapotban) bár nagyon beteg volt, de sem felfekvése, sem külsérelmi nyomok nem voltak észlelhetők rajta. Ekkor édesanyám jelezte az osztályos nővéreknek, hogy Nevelőapám bioritmusa az elmúlt hetekben felborult és éjszaka az állapotát meghazudtolva aktív életet élt, bizonytalanul ugyan, de Önállóan közlekedett. Ezt azért tartotta fontosnak jelezni betegfelvételkor, hogy a kórház ápolói, orvosai értesüljenek arról, hogy az állapota miatt, az elesés kockázata elég nagy, így előre megtegyék az óvintézkedést, nehogy valamilyen baleset, vagy probléma történjen Vele. Ekkor az egyik ápolónő ki is kötötte a kezét, de egyéb óvintézkedés nem történt. 2015. szeptember 10-éről 11-ére virradóra Nevelőapámat életveszélyes baleset érte, leesett a kórházi ágyról és súlyos, a halálát okozó sérüléseket szenvedett, koponyalapi törése, borda törése és súlyos zúzódása lett, majd 2015. szeptember 12.-én hajnalban elhunyt.
A 2015. szeptember 17-ei Halottvizsgálati Bizonyítványból egyértelműen kiderült, hogy Nevelőapám közvetlen halálához, a baleset következtében keletkezett sérülés vezetett. Ezt a tényt a további vizsgálati dokumentációk is alátámasztják (orvos szakértői vélemény, rendőrségi jegyzőkönyv, stb.) bár mindegyik megjegyzi, hogy Nevelőapám súlyos állapota nagymértékben befolyással volt arra, hogy a sérüléseibe belehal, illetve hogy alapbetegsége is halállal végződött volna.
Természetesen tisztában voltunk állapota súlyosságával, és az is valószínűsíthető és elfogadható, hogy a bekövetkezett esés, ütés következménye sokkal nagyobb kockázatot jelent egy ilyen beteg esetében, de a fent leírt tény ettől még tény marad.
Egyáltalán nem mindegy, hogy szerettünk miben hal meg, természetes halállal vagy baleset általi halállal, illetve, hogy ez a tragikus esemény mikor következik be, mikor veszítjük el Őt és körülmények között.
Furcsa, hogy a rendelkezésre álló dokumentumokban nagyon sok ellentétes megállapítás található, olyan mintha idő múlásával próbálná a Kórház az ügybeli felelősségét kisebbíteni, elterelni.
Nagy érzelmek dúlnak bennünk az esettel kapcsolatban, mert az elmúlt két év alatt megpróbáltunk minden jogi, hatósági utat, személyes kórházi egyeztetést ahhoz, hogy kiderüljön ki a felelős a történtekért. A mai napig próbáltuk a kialakult helyzetet támogatóan kezelni, még úgy is, hogy Nevelőapám halálával hatalmas veszteség érte a családunkat. Még olyan dokumentumokat is a kórház rendelkezésére bocsájtottunk, amit nem lett volna kötelességünk, bízva abban, hogy végre megnyugtató lezárása lesz ügyünknek.
Azért kértük a személyes találkozót is a mb. főigazgatótól, hogy bár ellentétes érdeket képviselünk, mégis hittük, hogy látva az ügy lezárására irányuló támogató hozzáállásunkat ez viszonzásra fog találni. Sajnálatos és megalázó volt az a szituáció, ami fogadott minket és megdöbbentő volt az a hozzáállás, ahogy az ügyünket kezelték.
A mi problémánk az, hogy Nevelőapám, a kórházban szenvedett balesetet és a baleset kétséget kizáróan, dokumentáltan, közvetlenül összefüggésben van a halálával. Sajnálatos az a tény, ami szintén dokumentálva van, hogy a baleset annak ellenére történt meg, hogy Nevelőapám osztályra kerülésekor Édesanyám külön felhívta az ápoló személyzet figyelmét különös esti, éjszakai aktivitására és kérte, hogy tegyenek olyan intézkedéseket, amivel meg tudják óvni testi épségét. Az iratok szerint erre egy darabig sor került, addig semmilyen probléma sem volt. Biztosak vagyunk abban, hogy létezik olyan óvintézkedés, amivel a baleset elkerülhető lett volna.
Lényegében továbbra is az a kérdés, hogy az előzetes hozzátartozói figyelmeztetés, kérés ellenére, hogyan következhetett be a Kórházban egy halállal végződő baleset? Ha tudtak Nevelőapám súlyos állapotáról, alapbetegségéről és tudomásuk volt a különös éjszakai viselkedéséről, aktivitásáról, akkor miért nem jártak el kellő gondossággal, hogy a baleset ne következhessen be.
Valójában két álláspont van az ügyben és maradt már: vagy a Nevelőapám életét adják vissza, vagy ha ezt nem tudják, akkor szíveskedjenek felelősséget vállalni és bár ugyan pénzzel nem lehet enyhíteni a veszteségünket, pénzben nem mérhető egy ember élete, mégis a kórház felelősségéből keletkeztethető kárt szíveskedjenek megtéríteni a részünkre.
A történtek után teljesen természetes reakció a részünkről, hogy mindent meg kívánunk tenni, ami jogilag megtehető, hogy elérjük célunkat.
Mindenképpen azt gondoljuk, hogy a fent leírtak alapján a baleset elkerülhető lett volna, így a bekövetkezett eseménnyel összefüggő kárt az Intézmény szolgáltatását igénybe vevő személy, jelen esetben a Nevelőapám szenvedte el, az az életébe került.
Bizonyára több érintett is lehet, akik ebben a kórházban hasonlóan jártak. Esetünk nem egyedüli. Ők még hallgatnak.
Mit tehet egy kisember a Kórház ellen? Jogom van-e tudni? Jogom van-e tenni? Hogyan érvényesítheti jogait?Olyan nyelvezettel kommunikálnak, ami egy hétköznapi embernek nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető.
Egészségügy állapota, ápoló, orvoshiány – kórházi halálozási statisztika megnövekedése. (A Szent Erzsébet Kórház kiemelt pályázati támogatásokban részesülő Intézmény.) Politika?
Lakatos Gábor
Hunhír.info
