Az Advent megvárt engem… A gyertyák csonkig térdepelnek… Most még itt van minden. Nézzetek jól körbe, amit láttok az Atyától, én hoztam el… A sok-sok embernek valót, az áldást, a jóakaratot és majd elhozom a várt kegyelmet, békességet… Testvérem, ilyenkor Te is lázasan töröd a fejed, hogy kinek mit adhatnál, nem felejtettél-e el valakit. Gondoltál-e arra, hogy lelkednek legmélyéről egy kis meleget skatulyába tégy, spárgával jól átkössed, és felülírjad, az én Jézusomnak?
„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”
Lukács 2, 10-11
Megérkeztem… A pókhálós, bölcs könyvek ezeréves lapjai már beteltek, megsárgultak, töredezettek… Öreg, szakállas bácsik mindent megírtak, bele is fáradtak rendesen. Az emberek meg mindent elfeledtek… Új írás kellett! De ezt már mások írták, új emberek…
Eljöttem Hozzátok… Fényben, de csendesen, szamárháton nádfedeles palotába, halkan bőgő barmok közé. Mégis jó itt nekem. Az emberek körbevesznek, nagy kerek szemükkel rám merednek. Mit várhatnak tőlem? Pici is vagyok, szegény is, itt a világ végen mit tehetek… Ki segít énnekem?
Megszülettem… A csóri anyatej kóbor csöppje szám szélén csepereg… Kisködmönöm a szalmán a derékaljam, jó meleg. Az Édes, mosolyát nekem feladja, magához ölel. Óvná lelkével testem, mert ugyan nem tud semmit, de érez mindent… Látom, bennem gyönyörködik… Így még Emberfiában senki, de senki… Rám nézve a csodát szavak nélkül elbeszéli… Jóapám rendet tart a helyen, vigyázza a szállást és a tüzet. Közben hű asszonyára és rám tekint, szemét meleg pára futja be. Majd gyengeségét restelve bekecsét vállára veti, kucsmáját fejébe nyomja, kifelé köhint még egyet és az istálló körül mindent helyére tesz.
Íme, hát itt vagyok… Nektek… Életre születtem és halálra. Ahogy Ti is. Sorsunk közös. A töviskoszorú vége összeér… Ígérem, szétosztom majd a kenyeret, a halat és a bort, meg minden mást, amit még kérhettek… Tudom, hogy követőim lesztek, előbb Péter és András, majd a többiek. Megtapasztalom az Atya igazát és a jót, ahogy hisztek bennem, majd a rosszat, ahogy megtagadtok, elárultok, mint a lépés maga mögött hagyja a lábnyomát, elhagytok Ti is engem, eladjátok a szeretetet. A legnagyobb titkot, amelyet én az Atyámtól kaptam és rátok hagyok… Miközben tanítok, életemmel Nektek példát adok, bejárom az utam, mindenkihez jó leszek…
Az Advent megvárt engem… A gyertyák csonkig térdepelnek… Most még itt van minden. Nézzetek jól körbe, amit láttok az Atyától, én hoztam el… A sok-sok embernek valót, az áldást, a jóakaratot és majd elhozom a várt kegyelmet, békességet… Testvérem, ilyenkor Te is lázasan töröd a fejed, hogy kinek mit adhatnál, nem felejtettél-e el valakit. Gondoltál-e arra, hogy lelkednek legmélyéről egy kis meleget skatulyába tégy, spárgával jól átkössed, és felülírjad, az én Jézusomnak?
Látjátok, a betlehemi képeslap is, mint a Jézusnak szánt ajándék, valahogy elvész, a töviskoszorú rózsafájának szirma lehull, már élezik a bárdot, ácsolják a keresztet. Neked és Nekem. Ember! Megszólítalak, Te vagy a lényeg, fogadj magadba, higgyél bennem, érted vagyok!
„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel…”
Pál levele a Rómaiakhoz 15, 13
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info
