Bocsánat a kifejezésért, lehet, hogy „lejárt lemez” már, de nem tudok zokszó nélkül elmenni a TGM-et (ha valaki netán már végképp elfeledte volna, teljes nevén Tamás Gáspár Miklóst) elsirató nekrológok mellett.

Valósággal hozsannáztak neki (neveket nem írok ide, ez nem a reklám helye, pláne nem a negatívé!). Önmagukat katolikusoknak tekintők is élen jártak ama lepedő mosásában, a balladabeli Ágnes asszonyt is alighanem megszégyenítő buzgósággal: igaz, TGM ateista volt, de hihetetlenül művelt, toleráns világfi, empatikus értelmiségi és hát legfőképpen: nagy szabadságharcos.

Még jó, hogy 1956 szabadságharcosai ezt nem érték meg, közmondásosan most forognak sírjukban, lett légyen szó Pongrátz Gergelyről, Pákh Tiborról vagy Tóth Ilonáról, Wittner Máriáról, nem is beszélve a névtelenek sokaságáról. Még a végén megérjük, hogy nemzeti hőst és tudós filozófust faragnak belőle, mint tették Heller Ágnessel. Feje tetejére állt ez a világ teljesen! Csak halkan kérdezem: arról nem tudnak a tisztelt nekrológozók, hogy TGM jó húsz éve a jobboldali lapokat árusító standokat akarta felborítani, kilenc éve pedig a Corvinus előtt tiltakozott Marx szobrának eltávolítása ellen, sőt hogy közvetlenül halála előtt azt mondta, sajnos még jó ideig együtt kell élnünk „a fasisztákkal”?

Jön persze ilyenkor a szerecsenmosdatás, mondván, „nem kell vele mindenben egyetérteni”, meg hogy „mekkora filozófus volt”! Bocsánat, modus est in rebus, van mérték a dolgokban a római bölcseket idézve. Magyar földön a filozófiát olyan nevek jelzik, mint egy Kornis Gyula vagy egy Schütz Antal. TGM hozzájuk képest hajítófát sem ér!

Ja és még egy. Nagy szabadságharcos, hős ellenálló. Hm. Itt is egy mítosz dől romba. TGM az 1980-as évek közepétől marxista-leninista szemináriumot vezetett az ELTE Bölcsészkarán. (Aki nem hiszi, járjon utána, én anno megtettem: lapozza fel a patinás intézmény akkori évkönyveit.) Persze nyilván erre is, mint amúgy mindenre, van kádencia: a rendszert akarta „belülről bomlasztani”. Aha!

Zárásul kezembe veszem Győri Béla, a „Vasárnapi Újság” néhai főszerkesztőjének memoárját. Ebben beszámol Farkas Vladimirral való kapcsolatáról, arról, hogy ő, az egykori „főávós”, miként jellemezte a „demokratikus ellenzék” főkolomposait, beleértve nyilván TGM-et is:

„Hagyjad, mindent ismerek. Azt is nyilván tudom, hogy ki hogyan működött velünk együtt, most meg ők a demokraták.” (Győri Béla: Vasárnapi Újság. Különkiadás. Bp. 2014. Kairosz, 91.)

Ne vegye zokon, kedves olvasó, ha helyenként fentebb elragadott az indulat, de bizonyára megérti, hogy miért. Merthogy száz szónak is egy a vége: TGM-nek, ahogyan már a múltkor is írtam itt (közzétéve egy 1994-ben, még 22 éves fejjel róla készült, ma is maximálisan vállalható írásomat), nem gyászkönny és gyászkoszorú való, hanem – elfelejtés. Örökre!

Kérdés persze, hogy kártevésekben szinte kimeríthetetlenül gazdag „életmű”-ve mennyire elfelejthető?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info