A nyugati határszélre felhúzott néhai rettegett vasfüggönyön innen sokak „álmainak álma” a szabadságmámoros Amerika volt. Ha a „tudhassuk-láthassuk” kommunistákból, a moszkvai kucsmákhoz ragadt „szóljunk hozzá, elvtársak”-bolsevistákból elege lett az embernek, mindig felsóhajtott: „Istenem, de jó az amerikaiaknak!” Ott minden olyan jó, olyan „happy”!

Csurka István memoárjában (Dr. Utólag visszaemlékezése, 2010) arról vall, hogy a nyolcvanas évek kádárista világában úgyszólván egyetlen vágy élt a rendszerből végképp kiábrándulókban: a szovjet kolosszus elnyomásától való szabadulás, amelynek legfőbb lehetőségét Amerikában látták. Mert még nem ismerték Amerikát valójában, tehetnők hozzá. Az azóta onnan szerzett tapasztalatok alapján azonban ezt már ők is remélhetően másként látják.

Pedig azért tapasztalatokból addig sem volt teljesen hiány. Kezemben néhai jó Pintér Jenő középiskolai magyartanár „Magyar Nyelvvédő Könyv”-e, amelyben vaskos fejezetben sorjázza a felesleges „idegen szavak”-at. Ezek közé sorolja a „lazsál”-t is. Helyette az „amerikázik” szót ajánlja.

Igen, a látszat csal. Aki lazsál, húzza a dolgot, tessék-lássék dolgozik, írja Pintér. Lehet, hogy akik már akkor is arról álmodtak, hogy „valahol Amerikában” van a földi paradicsom, alaposan tévedtek? A jelek szerint igen.

Aki lazsál, a sátán munkatársa. A lazsálás, mondhatnók Aquinói Szent Tamás nyomán, az ördög párnája. Bűnök melegágya. S hogy mennyire, mutatja egy közelmúltbeli, Facebook-on közzétett szösszenet. Idemásolom:

»Viszonylag ritkán tömegközlekedek, de ha néha mégis, akkor általában elszomorodok az emberektől.

Itt ül előttem 2 huszonéves körüli kiscsaj. Isszák ezt az undorító, rágógumiszagú Hell energiaitalt. Ez a márka nagyon népszerű és én vagy tinik, vagy prolik kezében látom. Borzasztóan káros. Egy felesleges szar.

Két üléssel arrébb szintén egy ilyen korú csajszika ül. Raszta szőke haj, rózsaszín szőrös kabát, rózsaszín szőrös csizma, fülhallgató a fülében, a lány pedig magas és vékony. Hosszú, mint a vonatfütty… Átélt fejjel énekelgeti, amit hallgat, néha savanyú, világfájdalmas tekintettel körbenéz, hiszen neki nem az a küldetése, hogy villamoson utazzon ezzel a sok gyökérrel, hanem hogy egy sport BMW-t vezessen a milliomos faszija háza és a fitnesz terem között Monte Carlo-ban! – gondolja.

Na mindegy, szerintem pár év múlva mindkét csapatot látom majd, ahogyan kasszáznak vagy árut huzigálnak ki a raktárból az Aldiban…«

Vigyázat, ez nem chicagói pillanatfelvétel, hanem – budapesti!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info