Tanulságos tanmese következik az internet mindent elborító világából, ezúttal azonban olyan, ami közmondásosan „veri a lécet”.
Íme:
Az első tanítási napon a „Bevezetés a jogba” tárgyat előadó tanár belépett az osztályterembe, és első dolga az volt, hogy megkérdezte az első sorban ülő diák nevét:
– Mi a neve?
– A nevem Nelson, uram.
– Tűnjön el az osztályomból, és soha többé ne jöjjön vissza! – kiabált a professzor.
Nelson meglepődött. Amikor magához tért, gyorsan felállt, összeszedte a holmiját, és elhagyta a termet.
Mindenki megrémült és felháborodott, de senki sem szólalt meg.
– Rendben, kezdjük el – mondta a professzor. – Mire valók a törvények? – kérdezte. A diákok még mindig meg voltak ijedve, de lassan elkezdtek válaszolni a kérdésére:
– Hogy rend legyen a társadalmunkban.
– Nem – válaszolta a tanár.
– Hogy érvényesítsük őket.
– Nem!
– Hogy a rossz emberek fizessenek a tetteikért.
– Nem! Tudja valaki a helyes választ erre a kérdésre?
– Hogy igazságot szolgáltassanak – szólalt meg félénken egy leány.
– Végre! Vagyis az igazságszolgáltatásért. Nos, mi az igazságszolgáltatás?
Mindenkit kezdett idegesíteni a tanár aljas viselkedése, a diákok egyre bátrabban válaszoltak:
– Az emberi jogok védelme!
– Emberi jogok… Nos, mi más? – fintorgott a professzor.
– Az igazságszolgáltatás megkülönbözteti a jót a rossztól, hogy megjutalmazza azokat, akik jót cselekszenek.
– Oké, nem rossz, de válaszolj erre a kérdésre: helyesen cselekedtem, amikor kizártam Nelsont az osztályból?
Mindenki hallgatott, senki sem válaszolt.
– Egyhangú választ kérek!
– Nem! – válaszoltak egyöntetűen a diákok.
– Mondhatjuk, hogy igazságtalanságot követtem el?
– Igen!
– És miért nem tett senki semmit ez ellen? Miért akarunk törvényeket és szabályokat, ha nincs meg az akaratunk, hogy alkalmazzuk őket? Mindannyiuknak kötelessége, hogy felszólaljanak, ha igazságtalanságot tapasztalnak! Ne hallgassanak, soha többé! Kérem, menjen és keresse meg Nelsont – mondta a professzor egy közelben ülő hallgatónak.
Tanulság? Ha nem állunk ki jogainkért, méltóságunk elvész, és ennél nincsen fontosabb egy ember számára.
Nyilván íratlan, téren, időn átívelő bölcsesség ez, ám ha most csak szűkebb pátriánkra, Magyarországra fókuszálunk, beláthatjuk, mennyire ijesztően időszerű, pláne az „öszödi beszéd” tizenötödik évfordulóján. Itt lopakodnak ugyanis – illetve dehogy lopakodnak, egyenesen itt tolakodnak – a Gyurcsány-éra sátánfigurái, és valahogy nem nagyon látja az ember a tolongást a velük szemben az igazságért, jelenünkért, jövőnkért, magyar megmaradásunkért erőteljesen kiállók táborában.
Pedig hát állítólag vétkesek közt cinkos, aki néma.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info