- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Majdnemverekedés a tüntetésen

Valami hihetetlenül szürreális, tüntetésnek vajmi kevéssé, sokkal inkább alpári gengelésnek nevezhető valami zajlott augusztus 7-én a Városligetben. Az események igazából még a múlt hét szombatján kezdődtek, amikor is az egészségügyi dolgozók nagygyűlése [1]után a buszok útját elálló, földre rogyva zokogva imádkozó és/vagy őrjöngő, valamint folyamatosan „élőlájvozó” valakik nemes egyszerűséggel letáboroztak a Vajdahunyad vára előtti füves részen.

Természetesen a sátorozós tüntetést be is jelentették annak rendje és módja szerint a rendőrségen, az engedélyt egészen augusztus 14-éig kapták meg, tehát teljes két hetet csövezhetnek a tó partján. Olyannyira jól ment a szervezés, hogy dr. Fórizs Eszter felhívására már komoly adományok is érkeztek, így sikerült a sátrak és polifoam matracok mellé mára már komoly hangfalat és projektort is venniük, így oltásellenes előadásaikat már semmi sem akadályozhatja.

Aztán kiderült, hogy a Bertalan Attila vezette RendSzerváltók is ott sátoroznak, szintén tüntetés címszó alatt. A félreértések elkerülése érdekében Bertalan Attila sajtó (vagy a csuda tudja, mi) tájékoztatót tartott pénteken, melyben kifejtette, hogy ők nem oltásellenesek, és dr. Pócs Alfréd is csak tudósként vesz részt rendezvényükön. És egyébként is, ők az Alaptörvény jogtalan volta, a bankok és hitelek ellen tüntetnek, rendszert akarnak váltani. Bejelentette, hogy a másik, szintén azonos helyszínen zajló, dr. Fórizs Eszter által vezetett tüntetéssel megbékéltek, és Fórizzsal békejobbot nyújtottak egymásnak.

Azt is elmondta a nagyközönségnek, azaz az élő bejelentkezést hallgatóknak, hogy nagygyűlést jelentett be szombatra, ott alvós buli formájában, sőt, megtudhattuk, hogy ő nem a tévén és nem a médián “asszociálódik”, mert ő kamionos, és Európát járva tapasztal. Kicsit marakodtak Fórizzsal Hárosi Tiboron, azaz hogy ő melyik tüntetéshez csatlakozik, de szegény egész idő alatt csak a villámhárítót játszotta – ahogy maga fogalmazott magáról – régi békeaktivistaként.

Mondjuk azt már megszoktuk, hogy Bertalan előszeretettel csatlakozik rá mások tüntetéseire, ezt már korábban több alkalommal tapasztalhattuk. Ha bárki, legyen az LA75, Gődény vagy az egészségügyi dolgozók a Hősök terére szervezett valamit, akkor a rendszeresen a Vajdahunyad váránál találkozó rendszerváltók maroknyi csapata oda átvonult, hogy többnek láttassa és láthassa magát, mint amik és amennyien vannak.

Ehhez képest a szombat reggeli kép a következő volt. A RendSzerváltók által meghirdetett, 9 és 11 között zajló gyülekezőre érkezők ide-oda szédelegtek, majd kikötöttek Fórizsék sátránál, ahol tömény oltásellenes kampány zajlott, gyakorta erősen visító hangnemben. Egyre többen állták körül őket, amikor is színre lépett Zója Mamuka, aki egyes Facebook-csoportokban igen nagy ismertségnek örvend, leginkább egyedi nyelvezete és hisztérikus zokogásai miatt, de „élőlájv” és „vak vakcuna” kifejezése már szállóigévé vált.

Aztán 11 órakor kezdetét vette a RendSzerváltók rendezvénye is, Bertalan beszédével.

A két tábor folyamatosan próbált egymásra hangosítani, így középen állva már elég kellemetlen kakofónia fogadta az embert. Ez pont addig tartott, amíg Zója Mamuka meg nem próbálta a feleket összebékíteni egy nagy szeretetkörrel, és sikerrel át nem terelt pár tucat embert Bertalanékhoz, aminek Fórizs annyira nem örült. Bertalan persze ismét el akarta vinni a show-t, de ezt már anno Ecsenyi rendezvényén is megszokhattuk, hiszen mindig ő akar lenni a cirkuszigazgató. A három gyerekét egyedül nevelő, sármos kamionosba szerelemes sok hölgy és matróna erről mindig meg is győzi, de most már a Ligetvédő csapat csendes kimúlása okán Indián, a Koszlidérc egykori harcostársa is elkötelezett hívévé vált, némi útkeresés után.  

Szóval összeálltak, de egy csapat ki akart válni, mert kitalálták, hogy a Fidesz-székházhoz vonulnak tüntetni. Ezt persze a vezér nem hagyhatta, így hát Bertalan a vonuló kis csapat élére állt, majd a Hősök terére állva a szobor talapzatra szökkenve szónoklatot intézett híveihez, és meggyőzte társát, hogy teljesen felesleges a székházhoz menni, mert ott úgysincs senki, a redőnyök is le vannak húzva. Így hát csak körbesétálták a teret és visszatértek a fák árnyékába tovább alkotmányozni és rendet tenni az országban és oltásilag is. Később még random vonultak párszor, leginkább a közeli MÁV-kórházhoz, szolidarítani szegény nővérekkel, akiket oltakozásra kényszerítenek, mert

mint megtudhattuk, az oltás az nem vakcina és a vakcina nem oltás, de ha ez Covid ellen van, akkor nem fér bele az alkotmányos rendbe, ami amúgy sem érvényes. Nem értitek? Nem baj, mi sem.

Aztán még valamikor a nap folyamán megint és sokszor is összevesztek és elhatárolódtak egymástól Fórizs Eszterrel. Bár Bertalan folyamatosan az összefogásról szónokolt, azért ezt annyira nem gondolhatta komolyan, amikor verbális kirohanásokat intézett a másik tüntetés szervezői ellen.

Sőt, igen mókás, kissé cirkuszra hajazó jeleneteknek lehettünk tanúi, mikor is egy gorillának nevezett ember majdnem, de tényleg csak majdnem erőszakra vetemedett, közben a főszervező volt orvosnő próbált higgadtan visítani a mikrofonba.

Jelezni kívánta, hogy csak az ő tüntetése a legitim, Bertalané illegális, és egyébként is, hogyan merészel rajta kívül bárki más is mikrofont ragadni, amikor ő már nyolcadik órája élőben van azon ezrek kedvéért, akik nem érnek rá kimenni hozzá világot megváltani, de legalább lélekben vele vannak és nézik. Megosztotta híveivel, hogy szerinte a rendszerváltás kevéssé fontos, ámde az ivermectin törzskönyveztetése igen. Mondjuk, ez nem lenne baj, mert akkor nem lenne fennakadás a kutyák féreghajtásában, és nem kellene fennhangon hirdetnie az országba illegálisan behozott adagokat, melyeket egy nővér kivitt a rendezvényre, hogy megossza társaival.

Megmondom őszintén, mi meguntuk a két, aztán már három vagy akár több részre is szakadt alig háromszázak gengelését és hazajöttünk. Kicsit sok volt már a háttérhatalom, a bankárok, a Rotschildok, a chipezés, az alkotmányos monarchia,  1848 és 1956 eseményei és az oltás kaotikus egyvelege.

Az a sok-sok „élőlájvból” azóta kiderült, ők nem adták fel, továbbra is ott sátoroznak, vélhetően egymástól elkülönülten, a másik fél támadásait vizionálva, és a maroknyi csapat a közeli esküvő tűzijátékán álmélkodva megoldja kicsiny hazánk összes problémáját, legyen szó alkotmányról, törvénykezésről, oltásról, ami nem vakcina, vagy gyermekvédelemről. Sajnos, Zója Mamuska elég elkeseredetten ment haza, bár a vonaton nem borult térdre zokogva, de nem adja fel, következő élő bejelentkezésében biztos elmondja ő is megoldási javaslatait.

A tüntetés főszereplői:

Zója: https://www.facebook.com/profile.php?id=100068960702566 [2]
dr. Fórizs: https://www.facebook.com/eszter.forizs.5 [3]
RendSzerváltók: https://www.facebook.com/rendszervaltokmagyarorszag [4]

Varga Moncsi – Hunhír.info