Minden évben, amikor a Pride-ra készülök, elgondolkodom azon, hogyan alakultak a dolgok idáig. Persze, ha elmesélem az ott vonulóknak egykori élményeimet, azonnali boomerezés kezdődik, mások szerint kirekesztő és homofób vagyok. Pedig a sztorik szerintem közel sem ennek felelnek meg.
Egykoron, olyan 30 vagy 35 éve volt a baráti társaságunkban egy srác. Az egyik neves tévés személyiség fia volt és homokos. Igazából elég sokáig nem is tudtunk róla, hiszen amikor a társasághoz csapódott, nem ezzel kezdte a bemutatkozást. Akkoriban még nem volt divat úgy odaállni idegenek elé, hogy „Sziasztok, Béla vagyok és buzi”. Egyszerűen csak bemutatkozott, járt velünk szórakozni, aztán, ahogy egyre jobban beilleszkedett a csapatba, már mesélt a csalódásairól, boldogságáról is. Csak úgy normálisan, ahogy baráti társaságban szokásos. És még mindig nem tudtuk, hogy az aktuális szerelem vagy az aktuális csalódást okozó egyébként nem egy lány, hanem egy másik férfi. Mert nem volt téma. Persze a coming-outnak is eljött az ideje, és meglepődtünk, mert pár apró gesztus kivételével semmi, de semmi nem utalt a viselkedésében a másságára. És amikor elmondta, senki nem köpködött rá, nem buzizott, hanem tudomásul vettük. Ahogy ő is tudomásul vette, hogy miután rátalált a nagy szerelem, nekik nem lesz gyerekük, így is élhetnek együtt boldogan. Apuka helyett a világ legklasszabb nagybácsija lett, akire mindig lehetett számítani, aki szívét és lelkét kitette az unokaöccsökért és unokahugikért, és aki nem Meseország mindenkié meséket mesélt nekik, hanem klasszikus meséket, és aki nem Pride-ra vitte őket érzékenyülni, hanem állatkertbe és kirándulni. És akiről kicsinek még a gyerekek sem tudták, hogy Géza, akivel együtt él, az a párja és nem a barátja. Mert nem volt téma sem a szexuális életük, sem az identitásuk. Mert boldogok voltak így is. És amikor a gyerekek már elég nagyok voltak, és rájöttek, nem tagadtak, hanem megbeszélték velük. A gyerekek pedig se buzik, se homofóbok nem lettek ettől, és nem is jártak a Pride-ra.
Aztán eszembe jutott még egy sztori. Egy távoli unokaöcsém egy olyanféle bárban volt kidobó, ahová nem hagyományos identitású emberek jártak. Ott beöltöztek a férfiak nőnek, és egymás társaságában szórakoztak. Kellett a kidobó, mert hát, ahogy mesélte, olyan hisztik, veszekedések és balhék voltak néha, ami még a fürdős kurváknak is becsületére válna. Zömében a féltékenység volt a balhék kiváltó oka. Szóval járt a bárba egy pasi, aki rendszeresen beöltözött, szórakozott, majd hazament. Mindig taxival érkezett és azzal is távozott. Aztán egyszer az unokaöcsém bement egy bankba ügyet intézni, és mit ad isten, a bárbeli vendég asztalához került. A férfi ott ült öltönyben, nyakkendőben, és intézte az ügyfelek hivatalos dolgait. Persze, mint kiderült, a bankban nem tudtak a magánéletéről, és nem is gondolta, hogy erre szükség lenne. Ahogy mesélte neki, ő teljesen rendben van így, hiszen a munkája a munkája, a magánélete pedig a magánélete. Persze a rokonom megkérdezte tőle, nem tart-e attól, hogy kiderül, és ez hátrányos lesz a számára, de a vendég azt mondta, ő nem jár felvonulásokra és egyéb nyilvános helyekre, mert úgy gondolja, hogy ez a fajta másság az ő magánügye. Jól érzi magát a saját, zárt közösségében, ahol barátai vannak, ahol magát tudja adni, és jól érzi magát a munkahelyén is, ahol a szakmai kvalitásait tudja megcsillantani. A kettőt pedig nem kell összemosni.
Na, szóval ezek a sztorik jártak az eszemben, amikor megérkeztem a Pride-ra, majd újfent konstatáltam, mint évek óta mindig, hogy ez az egész nem az elfogadásról és a „szeressük-egymást-gyerekek” érzésről szól, sokkal inkább valamiféle politikai gengelés, amikor a nagyon hangos kisebbség lenyomja a jóérzésű többséget. Idén még inkább azzá vált, ráadásul elég hangsúlyosan. Felvonult ugyanis a majdnem teljes ellenzéki összefogás, DK-val, MSZP-vel, Párbeszéddel, Momentummal, Jobbikkal, kétfarkú kutyákkal, sőt, a Párbeszéd igen hangzatos nevet viselő ifjúsági szervezete, a Zöld Front is vonult. Meg valamiféle Diplomata Szekció és a Corvinus Egyetem pár képviselője is. Ellenben nem láttuk a már évek óta megszokott céges kamionokat, a támogató (pontosabban az adófizetők pénzét erre költő) kerületek molinóit, sőt, kamionokat sem, csak pár – talán öt vagy hat – platós kisteherautót. Lehet, hogy ezt ellensúlyozandó zenélt skótkockás (legalábbis arra hajazó) szoknyában a borostás DJ.
Úgy látszik, a vírus és a pandémia kissé megtizedelte a rendezvény népszerűségét, egyenes arányban a közpénzek csökkenésével. Valahogy ilyenkor nem számít a hajléktalan-kérdés, az utak állapota, az egészségügy. A Pride-ra nem vírusos időkben mindig futja, de hát idén mertek kicsik lenni.
Merthogy miközben Európa számos országában betiltották a Pride-ot, no nem valamiféle homofóbia miatt, hanem a járványhelyzet okán, addig az ellenzéki pártok által ordibált gaz diktatúrában, a független és objektív média által közvetítetten és kísérten szabadon vonulhattak azok az enyhe identitászavarban szenvedők, akik nem tudták eldönteni, hogy most éppen egy kormányellenes tüntetésen, vagy egy LMBTQIA++++++ rendezvényen vannak-e, valamint hogy mit is szeretnének képviselni, és éppen a gyermekvédelmi törvény, a Pegasus botrány vagy az egész élet fáj nekik. Azért azt is érdemes megjegyezni, hogy a tízezres tömegben (igen, Baranyi Krisztina, nem volt harmincezer ember) jelentősen sok volt – csak úgy szokásosan – az importbuzi, vagy import propagandista. Megkockáztatjuk, hogy nagyjából a résztvevők harmada gondolta, hogy külföldiként ide nyugodtan és kockázat nélkül jöhet akár egy hónapra is genderelni, mert 1.) jelenleg járvány terén egész jól állunk 2.) itt nem verik meg a buzikat, pedig még a zorbán is gaz nácikokat tart a spájzban (a ruszkik mellett) 3.) bár diktatúra van, vagy mi a szösz, de még a rendőr sem zaklatja a ratyit.
Szóval azért az egész ellenzéki Pride-ozós köntösbe bujtatott kormányellenes tüntetős, diktatúrát kiabálós kommunkáció hihetetlenül hamis hangon cseng. Mert ha diktatúra, akkor hogyan lehet független, objektív média? Ha diktatúra, hogyan vonulhat mégis retorziók nélkül a Pride menete, ráadásul kemény, mégis sokszor láthatatlan rendőri biztosítással a kordonok helyett, nehogy sérüljön az érzékeny lelkük? Ha diktatúra, hogyan lehet, hogy az új törvény ellenére közterületen vonulhattak tangában, egy szál melltartóban, férfiak női ruhában, talpig sminkben, no és persze a törvény által erősen érintett kisgyermekekkel? Hogyan lehet, hogy mindez akkor mégsem propaganda és nem népszerűsítés?
Egyébként erről is lehetne beszélni, vajon miért is tiltakoznak annyira az ellen, hogy az LMBTQIA++++++ propagandistái iskolákban és óvodákban tarthassanak úgynevezett felvilágosító foglalkozásokat. Értitek, propagandisták. Nem tanárok, szakemberek, hanem különféle genderekbe tartozó emberek, akik elmesélik, amúgy Meseország mindenkié alteregójára, hogy mennyire menő másnak lenni. Elmondják, hogy ha éppen kicsinek érzed magad, szerencsétlennek és elnyomottnak – mert minden osztályban és minden csoportban van egy vagy több ilyen gyerek -, akkor törj ki és légy menő. Mert akármennyire is tiltakoznak, tudunk ilyen iskolákról, és tudunk olyan sérülten született gyerekről, aki a sok érzékenyítő óra, Aurórában tartott foglalkozás mellett „mesés” átalakulásokon ment át, és lett normális identitású gyerekből először biszex, majd leszbikus, jelenleg éppen transznemű valami. Mindezt röpke két év leforgása alatt. De hát tudjuk, szerintük Meseország mindenkié, és a hét törpe valójában hét törpelány volt Hófehérke meséjében, akik még a méretük miatt is, így pedig duplán, triplán kirekesztettek.
És ha már emlegettük Baranyi Krisztinát, hát idézzük meg, ahogy posztjában megemlítette, hogy a harmincezres büszke vonuló ellen alig 80 ellentüntető vonult fel. Nos, bár senki nem várja az IQ-ban amúgy sem erős hölgytől, hogy profin számolja a rendezvényeket, azért jelezzük neki, az előbbi számot erősen megháromszorozta, míg utóbbit alaposan lefelezte. Meg valami olyasmit is vízionált, hogy ezzel meg is volt a népszavazás, legalábbis Budapesten. Merthogy szerinte a Vladimir (nem Putin) Luxuriával bájolgó főpolgármester városában ez a töredéknyi ember már el is döntötte a népszavazást, a külföldi segítség pedig simán belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, ami kizárólagosan az ő sajátosságuk. Ha valaki nem tudná, ő kicsoda, nos, az eredeti nevén Wladimiro Guadagno olasz aktivista, írónő, televíziós műsorvezetőnő, színésznő és politikus igazából férfiként született, de nőként ismert, magát transzneműnek vallja. Ő a második Prodi-kormány parlamenti képviselője volt, emellett Európa első megválasztott transznemű képviselője. Beszélgetése Karácsonnyal nyelvi nehézségek miatt kudarcba fulladt, és bár páran szívesen segítettünk volna tolmácsolni akár angol, akár olasz nyelven, elkínzott tekintetű női kísérője inkább későbbre tette a magvas eszmecsere lehetőségét.
De hát térjünk vissza az eseményekre. Az egész gengelés azzal indult, hogy szombatra virradóra aktivisták szivárványszínekkel világították ki a Képviselői Irodaházat, az All Out és a Budapest Pride azt üzente ezzel az akciójával, hogy „büszke LMBTQ emberek”, léteznek és harcolni fognak a jogaikért. Hogy pontosan milyen jogoktól vannak megfosztva, azt nem részletezték. Vélhetően azt sérelmezik, hogy nem házasodhatnak és nem fogadhatnak örökbe gyereket, mert ezen a két dolgon kívül mindenhez joguk van. Joguk van az élethez, az emberi méltósághoz, a munkához, a szabad gondolkodáshoz, a valláshoz, a tulajdonhoz. Sőt, valljuk be, sok munkahelyen és pozícióban kifejezetten előjogokkal jár a buziság, csak erről nem szeretnek annyira beszélni.
Aztán eljött a másnap, a gyülekező a Madách téren, ahová ellentüntető be nem juthatott. Ők a Bajcsy Zsilinszky út és az Andrássy út sarkára szorultak, Novák Előd pedig az Opera magasságában tartott sajtótájékoztatót. Szóval gyülekeztek, boldogan, és várták a kezdést. 15 óra után először Csikós Ádám, a Budapest Pride szervezője köszöntötte a résztvevőket, és nem felejtette el felsorolni azokat az okokat, ami miatt nem csupán ünnepelni vonultak a résztvevők, hanem tiltakozni is. Őt követte Terry Reintke, az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportjának társelnöke, aki egyenesen csodálatosnak nevezte, hogy oly sokan részt vesznek a rendezvényen, és boldog Pride-ot kívánt. Merthogy a büszkeség csak őket illeti meg.
Bár a büszke vonulók szerint kizárólag a Szabadság híd pesti hídfőjénél voltak ellentüntetők, amiről tudtak is, később azért még érték őket meglepetések. A Mi Hazánk, a HVIM, az European Patriots Unite és Budaházy György, valamint Gaudi-Nagy Tamás által szervezett megmozdulást kordon, rendőrsorfal és keresztbe állított rendőrautók választották el a színes forgatagtól, és végig a menet ideje alatt skandálások párbaja hallatszott. A híd túloldalán, a Gellért szállótól kissé hátrébb, a fürdőnél is fekete pólós, kopaszra nyírt ellentüntetők, azaz a Légió Hungária képviselői várták a Szabadság hídról érkező Pride-felvonulókat. Persze őket is rendőrkordon zárta el a forgatagtól, de ez nem tartotta őket vissza a szabad véleménynyilvánítástól. Valahogy ilyen helyzetekben a Pride-ozók mégiscsak megfelelőnek tartják a kormány és a mocskos Fidesz által vezényelt rendőrök munkáját?
Persze a tömeg viszonylag gyorsan a Tabán biztonságos fedezékébe ért, melynek bejáratánál már csak Téglássy Imre és három társa próbálta őket a valódi elfogadás és valódi szeretet felé terelni, valljuk be, nem sok sikerrel. A tömeg harmada nyelvi okok miatt nem értette, a másik kétharmad pedig csak azt tartotta szabad véleménynek, ami megegyezik az övékkel.
Mikor beért az utolsó kamion, izé, kisteherautó is, kezdődhettek a beszédek, addig is lehetett nézelődni a TASZ sátrában, vagy az LMBTQIA+++++ emberekkel sorsközösséget vállaló pedagógusoknál figyelhették a cukin rajzoló kisgyerekeket.
A beszédek sorát Lang Györgyi, az esemény házigazdája kezdte, őt követte Hegedűs Máté (a Budapest Pride szervezője), Vladimir Luxuria (az Európai Parlament első transznemű képviselője), Hegedűs Emmett (tizenéves transznemű fiatal), Szél Bernadett (országgyűlési képviselő), Vay Blanka (Prizma Transznemű Közösség aktivistája), és Karácsony Gergely (Budapest főpolgármestere). Sajnos, mint megtudhattuk, Iványi Gábor lelkész nem tudott megjelenni a rendezvényen, de az is esélyes, hogy a Deák térre, egyházak által szervezett ökumenikus ellentüntetésre sem ment el.
A szónokok sorát Karácsony Gergely zárta, mégpedig az alábbi szavakkal: „meg kell fognunk egymás kezét! Azért vagyok itt, hogy söpörjük félre a propagandát és a hazugságot. (…) Nem vagyunk egyformák, de egyenlők igen! A Teremtő mindannyiunkat egyformán szereti. Hogy jön ahhoz bárki, hogy a keresztből furkósbotot faragjon?” Sőt, azt is kiemelte, hogy ha bárkit bántanak a városában, kötelessége megvédeni: “Én akarok lenni a pajzs, a céltábla! Politikus vagyok, kibírom, benne van a fizetésemben. Most ti vagytok a Soros… Amíg nem vagyunk mindannyian szabadok, addig egyikünk sem szabad.”
Ezek után felszólította híveit, hogy védjék meg a jászapáti romákat, akik agresszivitása ellen másnap, június 25-én vonultak a Mi Hazánk szervezésében, valamint csatlakozzanak a jövő hétvégi egészségügyi-pedagógus tüntetéshez. Miután lenyomta főpolgármesterként a miniszterelnökjelölt-jelölti kampánybeszédet, indulhatott a megszokott after party a Budapest Parkban. Persze előtte gyors sminktörlés, átöltözés, vagy taxi hívás, mert azért a városon egy szál farokban vagy tangában, melltartóban vonulni mégsem annyira kúl érzés. Ja, nem. Ebben a gaz demokráciában, ahol a nácikok és a fideszesek vállvetve kuporognak a spájzban nyugodtan mehettek szoknyában, kirúzsozva a pasik, szivárványos hacukákkal, kézen fogva a lányok, mert a kutyát nem érdekelte, mitől lett még melegebb a forró nyári este.
Varga Moncsi – Hunhír.info
