- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

MAGÁNYOS CIPRUSÁG Szőcs Zoltán életműve XVII.

Életművét lezáró 158 oldalas kötete (2020, szerző kiadása) az araszi földi világtól való bölcs, sztoikus búcsúzás mélyen keresztény igazságokkal kitáguló glosszákban (sőt, a szerző ezúttal is felbukkanó nyelvi leleményét idézve, „noteszfirkák”-ban) feloldódó feldolgozása. Rendkívül sokrétű témái amolyan segélykiáltások a szükségképpen bekövetkező e világi elmúlás előtt.

16.

Gyökerek ölelkezése

Életművét lezáró 158 oldalas kötete (2020, szerző kiadása) az araszi földi világtól való bölcs, sztoikus búcsúzás mélyen keresztény igazságokkal kitáguló glosszákban (sőt, a szerző ezúttal is felbukkanó nyelvi leleményét idézve, „noteszfirkák”-ban) feloldódó feldolgozása. Rendkívül sokrétű témái amolyan segélykiáltások a szükségképpen bekövetkező e világi elmúlás előtt. Teológusok megirigyelhetnék, amilyen aforisztikusan cáfolja például a panteizmus tévedését [1]: „A világ nem egyenlő Istennel. Az engem alkotó és hordozó anyagi világ totálisan közömbös arra nézve, hogy mi történik velem. Az Isten nem! Ez egyben legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a világ nem egyenlő Istennel.” Szintén telitalálat a hajdani és a mostani Budapest összehasonlítása [2]: „Budapest, 1919 tavasza, Király utca és Erzsébet körút sarok. A sietős léptekkel haladó fiatalember megtorpan a szemétgyűjtőláda előtt, valamit kivesz a táskájából, beledobja, majd tovább siet. Budapest, 2019 tavasza, Király utca és Erzsébet körút sarok. A sietős léptekkel haladó fiatalember megtorpan a szemétgyűjtőláda előtt, valamit kivesz belőle, beledobja a táskájába, majd tovább siet.”

Kötete testamentuma „Bölcs Agón”-nak, csak még sarkosabb szentenciákkal, mint korábbi köteteiben. Bizonyára vitákra ingerlőek ezek, tény viszont, hogy mindegyike rendkívül szerteágazó enciklopédikus műveltségről és azt kiegészítő személyes élettapasztalatokról tanúskodik. Lássunk most erre egy példát! „Rohamos feminizálódás” címszó alatt ezeket írja [3]:

„A korábbi évezredek történelmi gyakorlatához viszonyítva megfigyelhető egy feltűnő metamorfózis. A világlégkör feminizálódik. Egyre több a nő a politikában, az államéletben, a pártok világában, a kormányokban és a legkülönfélébb vezető pozíciókban, miként a klasszikus férfi hivatásokban (hadsereg, rendőrség, tűzoltóság, filozófia, irodalom, művészetek, oktatás) is. Ez persze azzal jár együtt, hogy a női logika, a női psziché, a női észjárás kezd dominánssá, itt-ott akár kizárólagossá válni. Európa kormányait és az Európai Parlamentet az utóbbi tíz évben nők dominálták. Érdemes megnézni, hogy hova jutottunk. Az ellentmondást nem ismerő liberális körök ezt úgy fogják fel, hogy a nők tömeges közéleti jelenléte jó és kívánatos változás. Szerintem viszont rossz, nem kívánatos és fölöttébb káros. Tulajdonképpen veszélyes.

Értelmiségi körökben él egy olyan téveszme, amit senki sem mer kétségbe vonni, sem cáfolni: a nők békésebbek, szelídebbek, kiegyensúlyozottabbak, felelősségteljesebbek, lelkiismeretesebbek, jobbak, mint a férfiak. Az én mindennapi megfigyeléseim és pszichológiai tapasztalataim szerint ennek szinte pontosan az ellenkezője igaz: hisztérikusak, kiszámíthatatlanok, indulatok által vezéreltek, agresszívek és döntéseik megszületésében sajnálatos módon legkevésbé a ráció, a common sens, sokkal inkább szubjektív gyökérzetű, érzelmi vélekedések és személyiségi komplexusok állnak. Így aztán az általuk irányított társadalom minden lesz, csak harmonikus és igazságos nem.

Természetesen és nyomatékosan kijelentem persze, hogy mindez csak a nagy számok esetében, a társadalom egészére nézve áll. A nők között is jócskán akadnak bölcs, kiváló, megfontolt, vezetésre bármikor alkalmasak, miként az urak között sem kell nagyon sokáig kutakodni, hogy ráakadjunk egy-egy agresszív, törtető, önző egyedre, aki vezetői pozícióban átkot jelent beosztottjainak. Csakhogy meglátásom szerint a mai tömeges fokú, globálisnak tekinthető elfeminizálódást a legkevésbé sem lehet indokolni a fenti kivételekre való hivatkozással. A nők által vezérelt történelem szakadékba rohan.”

Egy másik, szintén remekbe szabott glosszájában arról elmélkedik, miért, hogy korunk már nem a „dörzsölt”-ek, hanem az „eszelősek” kora [4]. Beszámol benne egy idős olvasója nála tett látogatásainak benyomásairól, arról, hogy az illető aggastyán úgy tesz, mintha mindenhez értene, mindenről s mindenkiről, amit és akit csak ismer, van eredeti nézete – holott nincs –, aki „fél, óvatosan magyarázkodik, mentegetőzik, vagdalkozik, vádol és felment, miközben rémülten néz maga elé és azt figyeli, vajon nem ment-e túl messzire valamelyik vélemény kinyilvánításában. Egy erőtlen odavetéssel könnyen el lehet érni, hogy előzőleg kimondott véleményét módosítsa, akár száznyolcvan fokban megváltoztassa. Valójában nem vitaképes, sem érvei, sem nézetei nincsenek, ideológiákhoz nem kötődik, csupán megalapozatlan és ingatag magánvéleménye van – legyünk hozzá jóindulatúak és nevezzük élettapasztalatnak – erről-arról, amit lát. Érthetetlen számomra, hogy miért politizál egyáltalán, miért vesz részt a közéletben, ha ennyire veszélyesnek találja, és valójában egyáltalán nem érti a politikát. Egyik félmondatában utal rá, hogy látogatásának oka éppen az, hogy mi ketten – mármint hogy ő meg én – alaposan és jól ismerjük Szabó Dezsőt, és ez összeköt bennünket. Megtisztelő. Később elárulja, hogy a nagy íróhoz való kötődése dacára sem volt tagja a Szabó Dezső Emléktársaságnak. Azt azért nem. Amikor nem kampányol, nem végez közéleti vagy egyházi munkát, minden erejével családja történetét kutatja. Öreg már és beteg, egyre kevesebb van neki hátra, ezért XIX-XX. századi felmenőinek kutatását végzi, „családi irattári”, könyvtári és levéltári szinten egyre mélyebbre próbál leásni. Keresi a gyökereit. (Mellesleg, éppen ideje.)”[5]

Korunk amúgy is eléggé apokaliptikus történéseivel – és pláne okaival! – lépten-nyomon szembesülni kényszerülve megszívlelendő a legnagyobb kérdésre – „mi végre vagyunk e világon?” – vonatkozó alábbi glosszája (Kemó) [6]:

„Mint hófehér, öreg perzsacicám, aki esténként, a lámpaoltást követően felsettenkedik ágyamra, óvatosan odajön mellém és dorombol, úgy dorombol immár egy órája fülembe az infúziót adagoló szerkezet. Fontos eszköz: ő gondoskodik arról, hogy a méreg se ne túl gyorsan, se ne túl lassan kerüljön a vérembe, és ha az előírásostól bármi eltérés adódik, hangos csipogással jelzi a nővérkének. Mert az A-terv szerint a méreg állítólag előbb fogja elpusztítani a halál zsoldjában álló bűnös sejtjeimet, mint az életet szolgáló bűnteleneket. Kevésbé keresztény, szakmai zsargonnal ezeket rákos, illetve egészséges sejtekként szokás titulálni. Ha esetleg a dolog nem jön össze, mert a bűnös sejtek szívósabbak, a bűntelenek pedig esendőbbek a kívánatosnál, akkor bizony circumdederunt me. B-terv ugyanis nincs.

Hallgatom a digitális ketyere dorombolását, közben majd megszakad a szívem. Az egyik szomszédos kezelőszékben egy egészen fiatal fiú foglal helyet. Látható, aligha több húszévesnél, és ha csak felületesen pillantunk rá, akár a fiatalság szobrát is megmintázhatnánk róla. Csakhogy a valóság az, hogy mind eközben ő is a maga infúzióadagolójának a dorombolását hallgatja, vagyis szervezetében már kiépítette hadállásait a pusztulás. Rá ugyanúgy érvényes, mint mindnyájunkra vagy bejön az A-terv, vagy jön a nagyétkű fekete lyuk. Kissé bizonytalan körszakáll-próbálkozás keretezi sovány arcát, mintegy elővételezve a jövőbeni férfi arcának karakterét. Mármint, ha lesz jövőbeni férfi.

A srác nagyon nyugodt, a többórás kemoterápiát szinte mozdulatlanul tűri félig ülő, félig fekvő helyzetében. Azt hihetnénk, hogy talán el is aludt, de szó sincs erről: meredten nézi, nyomkodja, faggatja az ölében tartott okos telefonját. A jelek szerint annak gyufásdoboz nagyságú kijelzőjéről szeretne válaszokat kapni. De mire is?”

Jegyzetek

[1] Gyökerek ölelkezése, 157.

[2] Gyökerek ölelkezése, 157.

[3] Gyökerek ölelkezése, 95-96.

[4] Gyökerek ölelkezése, 100-103.

[5] Gyökerek ölelkezése, 102-103. (Hasonló glossza: 144-149.)

[6] Gyökerek ölelkezése, 149-150.

(FÉNYŰZÉSEM 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 186-189.)

Ifj. Tompó László – Hunhír.info

(Folytatjuk.)