„A Völgyi beszéd gondolatgyűjtemény, melynek okosságaira senki nem kíváncsi, mert napjainkban a gondolat nem eladható portéka. Eleve a fióknak íródik, szemben a Hegyi beszéddel, amely le sem íródott Jézus által: élőszóban ment át az emberek valóságos életébe. Erő lett belőle, élet, hit, sors, család, történelem. Nos, amiatt nem aggódom, hogy a Völgyi beszéd valaha is ilyen pályát fog befutni, de – mi végre volnék keresztény, ha a remény néha fel nem pislákolna bennem –, ha netán egyszer mégis valóságos könyv lesz gondolatgyűjteményemből és valóságos olvasók kezébe kerül, őszintén szeretném hinni, hogy tud nyújtani némi kapaszkodót azoknak, akik még nálam is mélyebb gödörben élve olvassák. Szalmaszál fuldoklóknak.”
11.
Völgyi beszéd
„Nem inkább hegyi beszéd?” – kérdezhetnők, hivatkozva Jézus így nevezett megszólalására [1]. Nem! Ám akkor honnan e címbéli telitalálat? E címet viselő, 2013-ban szintén a szerző gondozásában megjelent, 226 oldalas, 127 glosszáját és számos „új noteszfirká”-ját tartalmazó kötete megírásának eredendő célját ekként fogalmazta meg műve hátoldalán:
„A Völgyi beszéd gondolatgyűjtemény, melynek okosságaira senki nem kíváncsi, mert napjainkban a gondolat nem eladható portéka. Eleve a fióknak íródik, szemben a Hegyi beszéddel, amely le sem íródott Jézus által: élőszóban ment át az emberek valóságos életébe. Erő lett belőle, élet, hit, sors, család, történelem. Nos, amiatt nem aggódom, hogy a Völgyi beszéd valaha is ilyen pályát fog befutni, de – mi végre volnék keresztény, ha a remény néha fel nem pislákolna bennem –, ha netán egyszer mégis valóságos könyv lesz gondolatgyűjteményemből és valóságos olvasók kezébe kerül, őszintén szeretném hinni, hogy tud nyújtani némi kapaszkodót azoknak, akik még nálam is mélyebb gödörben élve olvassák. Szalmaszál fuldoklóknak.”
A „Memoártöredékek” szükségképpeni folytatása e kötet, bepillantás egy érző-értő magyar értelmiségi lelki-szellemi műhelytitkaiba, a tér és idő korlátait szétfeszítő valódi bölcselők létigazságainak korunkra alkalmazandóságainak – többnyire „politikailag inkorrekt” minősítésben részesülő – világába. Ámde „korántsem merül bele a politikai szubkultúrák bármelyik rétegének mocsarába. Létminőségeket tisztáz inkább. Így mindenekelőtt azt, miért ismert az ógörög világ „két időminőség”-et [2].
„A görögök két időminőséget ismernek: A Krónosz és a Kairosz által képviseltet. Krónosz isten ideje általában jelenti az időt, mint mérhető fizikai és felfoghatatlan filozófiai jelenséget. Valójában a Kairosz képviselte idő is része a krónoszi egyetemességnek, de nagyon sajátos, elkülönült, öntörvényű része. A kairosz az a hosszabb vagy rövidebb időintervallum, amikor már és még cselekvéssel befolyásolható számunkra valamely esemény, a sors, az élet kimenetele.”
Az „idő kihasználása” pedig nemcsak transzcendens, hanem immanens síkon is üdvösségünk kérdése. Ezt szemlélteti egy Wass Albert-i, 1956 tanulságait megidéző, „Magukrahagyottak” című regényéből vett citátummal: „Talán négyszázan voltunk, akik szembeszálltunk velük. Négyszázan egy harmincezer lakosú városban. […] Hősökben nem volt hiány. A nép hiányzott csupán a hősök mögül.” Hozzáteszi [3]: „Őszintén szólva én még ezt az arányt is jónak találom: csoda, hogy egy harmincezres magyar városkában négyszázan ki mertek állni a barikád mögé.” Merthogy milyen is az „istenadta” nép? Wass Alberttel szólva – de mintha Szőcs Zoltánt idéznők [4]: „[…] nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt: meghajlik, meggörbed, tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De soha sem egészen. Egy kissé mindig meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe se jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvárja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon a jussáért, a szabadságért, bármiért… Ez a nagy tömeg. A nagy magyar tömeg. Ez a nép.”
Mindebből következően szomorúan konstatálja megannyi e kötetbeli glosszájában a szájtáti magyar nihilt, ami persze azért korántsem magyar, hanem egyenesen összeurópai kórtünet. Az általa „kultúrantropológiailag” európainak nevezett ember „megkeresztelkedett antik” polgár [5], akinek híján az eredendően nemes szándékok elfogadása alapján létrejött Európai Unió zátonyra fut, amelynek élén a „brüsszeli politikusok, akiknek műveltsége finoman szólva is felszínes, vallási irányultsága gyakorta egyáltalán nincs is, vagy ha van, akkor jellemzően szemita, de mindig, előírásszerűen, obligát módon és hangsúlyozottan: keresztényellenes” [6]. Nem véletlenül emlékeztet a kommunisták által 1997-ben meggyilkolt cseh filozófus, Jan Patocka szavaira [7]: „Az ész, a szellemi és a szellem embereinek uralma, a szellemi tekintély – Európának ezek a kulcsszavai.”
Nemcsak filozófusok, hanem bizony teológusok számára is szerfelett tanulságos ugyanekkor e kötet. Amíg Oswald Spengler hajlamosnak mutatkozott a „Nyugat alkonya” egyik legfőbb okául a gépek, a technika tömegméretűvé válását tartani (ezáltal ókori gnosztikus és manicheista gondolatokat továbbéltetve), addig Szőcs megőrizte hidegvérét, mondván: a technika egyes, korábban aligha várt vívmányai nem feltétlenül eredendően az „ördögtől valók”. Eklatáns példa erre alábbi gondolatsora [8]:
„Bizony mondom néktek, nincs értelme, indoka, hozadéka bármilyen sok és kitartó menetelésnek sem, ha nem értek vele célt. Ezt az evidenciát a modern ember is tudja, és hogy el ne tévedjen, néhány éve már a GPS (Global Positioning System) ügyes, digitális készüléket használja navigátorként. Lassan már minden autóban, sőt mobiltelefonban van ilyen, lehetővé téve a gyors és magabiztos közlekedést egy teljesen ismeretlen városban is. A rendszer roppant bonyolult, de megbízható. Billentyűzete segítségével beírjuk a címet, ahová el akarunk jutni. A GPS egy műhold magasából beméri helyzetünket, a másodperc tört része alatt kijelöli a lehető legrövidebb, legpraktikusabb útvonalunkat, és elkezd navigálni minket: „300 métert menjen egyenesen. A következő utcánál forduljon jobbra. Menjen végig az utcán és a végén forduljon balra, hajtson át a hídon” stb. A GPS hangja általában női hang, higgadt, kellemes, barátságos, bizalmat ébresztő tónusú. Csakhogy mi nem mindig engedelmeskedünk. Elmélázunk és nem fordulunk le ott, ahol kellene, netán lefordulnánk mi, csak valami előre nem látható okból (csőtörés, baleset, filmforgatás) az az utca le van zárva, tovább megyünk. Engedetlenségünket a GPS abban a szempillantásban észleli, és – anélkül, hogy bármi megjegyzést tenne! – azonnal új programot dolgoz ki számunkra.
Amikor újra megszólal ugyanazon a higgadt, kedves, szolgálatkész hangon teszi. Sem elvileg, sem gyakorlatilag nem ismer sértettséget, türelmetlenséget, szemrehányást. A GPS-nek az a dolga, hogy minket célba juttasson. Ha nem követjük tanácsát, noha arra mégis igényt tartunk – hiszen nem kapcsoltuk ki –, fáradhatatlan türelemmel ad újabb és újabb tanácsokat, nem kérdezve és nem róva fel, hogy az előzőeket miért nem vettük figyelembe. Ha kell tízszer, hússzor, százszor átprogramozza utunk paramétereit és ugyanazzal a türelemmel közvetíti felénk a cél elérésének legjobb útvonalát. Nem fárad bele, ez a rendeltetése.
Pontosan ugyanezen szisztéma szerint működik a Szentlélek is: vezet minket az Atya felé. Ha mindig betartanánk navigációs tanácsait, a létező legrövidebb és legpraktikusabb úton jutnánk oda. Ha nem tartjuk, némi kerülővel, többlet nehézséggel számolva érhetünk célba, de amíg ő irányít minket, a célba érés garantált. A Szentlélek türelme az utat tévesztőkkel, az engedetlenekkel szemben ugyanolyan végtelen és rendíthetetlen, mint a GPS-t megszemélyesítő hölgy hangja: szemrehányás és kérdezősködés nélkül elkezdi diktálni az új helyzet szülte éppen aktuális teendőket. Így azok is megérkezhetnek – igaz, némi lemaradással –, akik csak ímmel-ámmal voltak hajlandók figyelni rá – de azért figyeltek valamennyire.”
Korkép és kórkép e kötete egy olyan világról, amelyben a legnagyobb deficit a tiszta erkölcs és a hiteles szó – amit alábbi történetével is példáz [9]: „Egy átlagos napon 4-6 politikai, kereskedelmi reklámlevelet dobok ki postaládámból – természetesen olvasatlanul. A szó inflálódása látványos: szavak mindenütt, a villamos oldalán, a gigantikus posztereken, minden tenyérnyi szabad helyen ízléses és ízléstelen hirdetések tömege. Szó, szó hátán, de semmi gondolat!”
Jegyzetek
[1] Mt 5-7, Lk 6, 20-49.
[2] Völgyi beszéd, 48.
[3] Völgyi beszéd, 121.
[4] Völgyi beszéd, 122-123.
[5] Völgyi beszéd, 204.
[6] Völgyi beszéd, 205.
[7] Völgyi beszéd, 205.
[8] Völgyi beszéd, 75-77.
[9] Völgyi beszéd, 77.
(FÉNYŰZÉSEM 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 169-173.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
(Folytatjuk.)