Szőcs Zoltán hol lírai, hol epikus (legtöbbször mégis epikus) alkotó, ámde van, hogy egyes műveiben mégis inkább a töprengő-kételkedő-elmélkedő betűvető, a „homo philosophicus” alakja körvonalazódik legélesebben. Nem filozófus a szó klasszikus értelmében, de tőlük gondolatokat kölcsönöz s gondol tovább. Ilyen hetedik kötete, a Noteszfirkák, amely 2009-ben jelent meg a „Pro Atelier” kiadásában 80 oldalon.
7.
Noteszfirkák
Szőcs Zoltán hol lírai, hol epikus (legtöbbször mégis epikus) alkotó, ámde van, hogy egyes műveiben mégis inkább a töprengő-kételkedő-elmélkedő betűvető, a „homo philosophicus” alakja körvonalazódik legélesebben. Nem filozófus a szó klasszikus értelmében, de tőlük gondolatokat kölcsönöz s gondol tovább. Ilyen hetedik kötete, a Noteszfirkák, amely 2009-ben jelent meg a „Pro Atelier” kiadásában 80 oldalon.
A világirodalomban már az ókor óta jelenlevő sajátos műfaj egy költő-író tömör, velős gondolatainak, maximáinak kötetbe gyűjtéseként a ma oly divatos „füves könyv”. A világirodalomból példákként elég legyen csak Lucius Annaeus Seneca, Marcus Aurelius vagy La Rochefoucault ezen irányú gondolatbreviáriumait említenünk.
„E feljegyzések – valójában emlékeztető fecnik – szülőatyja egy szép robotnak, az újságírásnak a rabszolgája, aki húsz éve él együtt szakmájának makacsul visszatérő kérdésével: miről írjak? Aztán, ha eszébe jut bármi kósza gondolat, gyorsan tollat ragad és feljegyzi, merthogy fél óra múlva már nem fog emlékezni rá, az is biztos.
Így születtek ezek a firkák, és szomorú sorsuk az lett, hogy firkák is maradtak, nem lett cikk belőlük. Sajnálnám végképp kidobni őket, mi több, véteknek is tartanám. Ezért ebben a kis noteszben, in statu nascendi, firkaformátumukban adok közre belőlük egy csokrot, remélve, akad egy-egy olvasó, aki hasznát veszi ilyen-olyan, de mindenképpen őszinte felvetéseimnek. Ha csak tíz lesz, már megérte.”
Közülük a legtöbb bölcseleti reflexió, axiómák feletti meditáció, melyekben egyrészt az európai bölcselet görög-római és keresztény tézisei elevenednek meg, másrészt az antikvitástól újkorig ívelő egyéb bölcseleti megközelítések tételei.
Leggyakrabban visszatérő reflexiói az élet és halál, a mulandóság és az öröklét rejtélyeit boncolják [1]: „Mindahányan láthatatlan cérnaszálon lebegünk a semmi felett. A buta erről mit sem tud, ezért boldogan és gond nélkül él, nincs veszélyérzete. A tudálékos felismeri a helyzetet és retteg, hogy a mélybe zuhan. A bölcs viszont azt is tudja, hogy a láthatatlan cérnaszálat micsoda isteni erők és végzések rendelték megtartásunkra, ezért teljes nyugalommal és odaadással néz elé sorsának.”
A tizenkilencedik-huszadik század Nietzsche „Übermensch”-ét példaképnek tekintő materialista létszemléletével ellentétben vallja, hogy a tragédia születése abban a pillanatban kezdődik, amikor az ember tagadja a bűnt [2]: „Annál bölcsebb az ember, minél több bűnt lát meg az eredendően bűnös világban [3]. A legbölcsebbek, a mesebeli mindent tudó vének szelleme pedig kétely nélkül összegzi minden égi és földi tapasztalások egyetlen konzekvenciáját: »Szent az Isten, Egyedül ő szent.«”
Pszichológusok a megmondhatói (kiváltképpen a Szondi-teszt alkalmazása során szerzett tapasztalataik fényében), mennyire visszatükrözteti egyéniségünket, jellemünket – arcunk [4] „Semmi sem tud úgy elcsúfítani egy emberi arcot, mint a rá kiülő gonoszság.”
A liberalizmus megszülte globalizmus médiumfiguráiról is kimondja az ítéletet [5]: „»Multiplikátor« – így hívják az újságírót a globalista szubkultúrában. Jelentése. Sokszorosítógép.” Akárcsak az általuk elbutított tömegekről, kiváltképpen ifjakról [6]: „Egy napi hír – mely szerint amerikai diákok a Naprendszer Plútó nevű bolygójának jogaiért (?) tüntettek – eszembe juttatta a néhai Ráth-Végh Istvánt, illetve az ő egyik könyvét, amely az emberi butaság történetét próbálta feltérképezni.” Ugyanígy az orosz bolsevizmusról is [7]: „Sztálin: »1937-re az emberek el fogják felejteni az isten szót.« Hruscsov: »1980-ban a televízióban fogom bemutatni az utolsó ortodox papot.« Úgy tűnik, gyilkolásban eredményesebbek voltak, mint jóslásban.”
Állandó fájdalma a közélet eljellemtelenedése, amit jóval előtte már Stendhal is észrevett s ezért őt idézi [8]: „A jellem a mi korunkban általában inkább valamilyen elkopott szervhez hasonlít.” Szintén mély meglátásról tanúskodnak a „zsidó-keresztény kultúra” mibenlétét faggató sorai [9]: „Hogy mi a „zsidó-keresztény kultúra”, hogy van-e ilyen egyáltalán, s ha van, mennyiben, kész vagyok erről eszmét cserélni, de hogy a zsidó-keresztény kultúra nem azonos az elzsidósodott keresztény kultúrával, abban biztos vagyok.”
Amint Gárdonyi Géza, Szőcs Zoltán szintúgy szomorúan szemrevételezi karcsú kötete szinte minden további lapján is a moralitás hiányán túl az igazi értékekhez való ragaszkodás valódi árát [10]: „Panaszkodik az egyik szerzőm a honorárium miatt: – Hát szükségszerű, hogy koldus legyen mindenki, aki a nemzeti oldalnak dolgozik? Én csak mosolygok magamban, mert tudom, hogy nem véletlen ez: a legnagyobb igazságok csak ingyen mondhatók ki. Fizetni csak a hazugságokért szoktak, minél nagyobb, annál többet.”
Magyar prózairodalmunkból leginkább Nyirő József regényeinek világát idézi fel alább, az élet etikai tiszteletének létfontosságát kidomborító bölcsessége: [11] „A világ nem azért van, hogy jó emberek boldogan éljenek benne, hanem azért, hogy a rosszak jóvá legyenek. Olyan ez, mint a fürdő, az sem a tisztákért van, hanem a piszkosakért, akik a leendő tiszták. Világunk úgy működik, hogy soha nem alakulhat ki tartós rend a jók vezetése alatt, mert a rosszak szükségszerűen a felszínre törnek, szerephez jutnak és dirigálni kezdenek. Szép példa erre Erdély szomorú sorsa, ahol a kulturált magyarság rovására a balkáni románságé a hangadó szerep, vagy az a hazai folyamat, ahogy a cigány erőszakosság és a putristílus egyre érezhetőbb arányban rátelepszik mindennapjainkra.”
Jegyzetek
[1] Noteszfirkák, 5-6.
[2] Noteszfirkák, 8.
[3] Pontosítás végett: az eredeti bűn, Ádám és Éva vétke óta ugyan megromlott az ember, de nem végzetesen, hiszen a katolikus Egyház adta szentségekkel (kiváltképpen a bűnbánatéval, a szentgyónással és az Eucharisztiával, az Oltáriszentséggel) élve igenis lehetséges a kegyelmi élet s általa az üdvözülés, a mennyországba való eljutás, vagyis a „visio Dei beatifica” (Aquinói Szent Tamás) állapotába kerülés.
[4] Noteszfirkák, 16. – Nem véletlen, hogy az antropológia régi magyar megnevezése az „arcisme” volt. – Szőcs aforizmája igazságát mi sem mutatja jobban, mint – csak magyarországi példát említve – az 1919-as „Tanácsköztársaság” és az 1919-es „proletárdiktatúra” vezetőinek arcképelemzése.
[5] Noteszfirkák, 17.
[6] Noteszfirkák, 43.
[7] Noteszfirkák, 20.
[8] Noteszfirkák, 35.
[9] Noteszfirkák, 43.
[10] Noteszfirkák, 61.
[11] Noteszfirkák, 75-76.
(FÉNYŰZÉSEM 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 155-158.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
(Folytatjuk.)