A Kairosz Kiadó által 2004-ben megjelent, két éven át a „Magyar Fórum” közölte publicisztikáinak legjavát (106-ot) tartalmazó kötetet maga a szerző e sorokkal ajánlotta: „A nemzet leépítésének, a magyar jövő lassú megfojtásának, az eszmék, érdekek, jogok és a magyar anyaföld idegen kézre játszásának kordokumentumai.” Kötete csaknem minden írása pörölycsapás balra és jobbra. Zsigerileg idegenkedik a mimikritől, sznobizmustól, a nivellálástól. Ennek talán legérzékletesebb példája egyik, stilisztikai bravúrokban, érveléstechnikai mesterfogásokban bő, Jonathan Swift tollára illő karcolata.
5.
Az aranyvonat füstje
A Kairosz Kiadó által 2004-ben megjelent, két éven át a „Magyar Fórum” közölte publicisztikáinak legjavát (106-ot) tartalmazó kötetet maga a szerző e sorokkal ajánlotta: „A nemzet leépítésének, a magyar jövő lassú megfojtásának, az eszmék, érdekek, jogok és a magyar anyaföld idegen kézre játszásának kordokumentumai.”
Kötete csaknem minden írása pörölycsapás balra és jobbra. Zsigerileg idegenkedik a mimikritől, sznobizmustól, a nivellálástól. Ennek talán legérzékletesebb példája egyik, stilisztikai bravúrokban, érveléstechnikai mesterfogásokban bő, Jonathan Swift tollára illő karcolata [1], amelyből elég csak első bekezdését idézni [2]:
„Tisztelt olvasóm! Megvenne-e ön egy könyvet – mondjuk 790 forintért –, amelynek címe így hangzik. Michelangelo és Tóth Ottó Ödön színkeverési technikája, netán egy másikat, amely a Mozart és Pampuska Benő összhangzattana címen lenne kapható? Ha igen, jó hírem van: a napokban hagyta el a nyomdát a Szenczi Molnár Társaság első idei kiadványa, Beke Albert (barátok között csak Berci) kötete, a Szabó Dezső és Szíj Rezső történelemszemlélete. Igen, nem tévedés, pontosan ez a címe. Hiánypótló könyv, amely – ha Szíj Rezső doktor veleszületett, makacs szerénysége ezt nem tiltotta volna – már Szabó Dezső életében meg kellett volna, hogy jelenjen. Nyilván nagyon megtisztelve érezte volna magát a Mester [3], és örömmel írt volna előszót a könyvhöz. De sajnos ő már nem érhette meg tanainak ezt a felmagasztosulását, ezért maga a szerző, Beke Berci írta az előszót is, amelyben tapintatosan, Gyulai Pál mögé bújva kifejti: fütyül az olvasói véleményekre, a könyv azért született, hogy önmagával végre békében élhessen írója. Ugyanis Beke Albert lelki békéjének az volt legfőbb akadálya, hogy korunk e két meghatározó szellemének, Szabó Dezsőnek és dr. Szíj Rezsőnek teremtő géniuszát eddig nem volt módjában egy mű keretében, a maga szintetikus egységében bemutatni. De most – hála a rendszerváltásnak, annak, hogy dr. Szíj Rezső újból a felszínen habzik –, most ez is bekövetkezett.”
Minden az arányok helyes megválasztásán, a minőségek arányos összhangjának megtalálásán múlik, mondhatnók erre. És pontosan ez Szőcs Zoltán e publicisztikakötetének legnagyobb jelentősége. Akkor is kimondja az igazat, ha azzal saját értékrendje képviselőit hívja raportra. Iskolapéldája ennek egyik filippikája (Érzések zűrzavara) [4], amelyben abbeli fájdalmát önti tollba [5], hogy II. János Pál pápa uralkodása alatt „Gorbacsov 1989. december 1-jei vatikáni látogatása alkalmából a pápai állam emlékérmet veretett”, amelynek „közepén egy nagy kereszt áll, tőle balra a Vatikán címere, jobbra sarló, kalapács és ötágú csillag! Nem tudom eldönteni, hogy a kereszt – az alkotó szándéka szerint – összefogja vagy szétválasztja őket. Ha azt mondom, hogy ez az érem skandalum, nagyon jól nevelt és visszafogott voltam. Ugyanis, ha ezt lehet, akkor mindent lehet: nincsenek elvi és hitbéli alapvetések, nincs eszme, amiért élni vagy meghalni méltó volna, nincs komolyan vehető gondolat. A Vatikán önmagával egyenértékű partnerként Krisztus keresztjének árnyékában együtt ábrázolja saját állami szimbólumát a sztálinival.” Majd felteszi a kérdést: „Vajon a Vatikán emlékéremügyben illetékes felelős vezetői hallottak-e valaha Szolzsenyicin, Ribakov, Salamov, Paszternak, Bunyin, Bukovszkij, Safarevics vagy Mandelstam nevét, hogy csak magukat az oroszokat említsem a hiteles krónikások közül.” [6] Végszava: „[…] mint Péter utódjának, erkölcsileg a pápának nem volt joga ezt az emlékérmet jóváhagyni, s vele mélységesen megsérteni a Szibéria és a gulág százezernyi jeltelen sírjában vagy tömegsírjában nyugvó, a feltámadásra türelmesen váró keresztény áldozatot”. [7]
Sorolhatnók tovább a remekebbnél remekebb publicisztikákat, néhányból azonban – ha csak villanásfény erejéig is – ízelítőül idézünk. „Ady a Nap-keltében” címmel arról olvashatunk [8], hogy ha – a nem szocialista-szabadkőműves érdekeltségekhez húzni engedő – költőnket ma behívnák a liberális médiumok fősodrához tartozó említett TV-műsorba, megsemmisítő csapást mérnének rá. Mélykúti Ilona „elemében” érezve magát, így támadna a költőre [9]:
– Ön még 1907-ben írta le a következő sorokat – vette át újból a szót Mélykúti Ilona. „Ami szépség van, ami álom, / Azt mind, azt mind náluk találom. / Zikcere, zakcere, félek, / Övék a sors, a nő, az élet.” Kikre gondolt?
– Tényleg, kikre gondolt? – ismételte meg szigorúbb hangfekvésben Németh, majd erőtlenül elvisszhangozta Varga Domonkos is.
– Kikre gondolt?
– Nevekre kíváncsiak?
– Nem nevekre, de feltételezzük, hogy ön a társadalom egy behatárolható szegmensére gondol.
– Szegmens? Akár így is lehet mondani. Mindenesetre azokra, akiknek zsebében ott van a sors, a nő és az élet.
– Nem gondolta, hogy ez gyűlölködés és gyűlöletre szítás?
– Még nem jutottam el eddig, de köszönöm, hogy szólt.
Ezen a ponton kapcsolták be az úgynevezett „Negyedik kérdezőt”, egy idős hölgyet, aki félig sírva, félig rimánkodva szólt a telefonba:
– Nagyon kérem a kedves műsorvezetőket, ne tessenek már bántani Ady Endrét, nagyon szeretjük őt, és nagyon fontos nekünk. Már nem merek tévét nézni, egy ideje magas lett a vérnyomásom, annyira idegesít mindaz, amit Ady szerkesztő úrral önök tesznek. Csak azért hívják be, hogy lejárassák. Ez a leplezetlen céljuk.
Mélykúti Ilona elemében volt, kapásból vágott vissza a negyedik kérdezőnek. Bizonyította, hogy az illető eredendően ellensége a szabad sajtónak, mert még a kérdezés jogát is megtagadná az amúgy roppantul nyitott, minden másság iránt befogadó, liberális televíziózástól. Éreztette azt is: talán nem véletlen, hogy az efféle sajtókorlátozó hangok és kívánalmak éppen Ady szerkesztő úr védelmében hangzanak el.”
Állandó témája ezúttal is a „politikusok színeváltozása” [10], s velük ellentétben azok ikonokként való felmutatása, akik szembemennek a minden értéket elsöprő liberális árral (id. és ifj. Hegedüs Lóránt [11], Csurka István [12], David Irving [13], akik nagyon is jól tudják, amit Churchill így fogalmazott meg: „Nem létezik olyan, hogy közvélemény, csak közzétett vélemény van.” [14]
Jegyzetek
[1] Az aranyvonat füstje, 9-10.
[2] Az aranyvonat füstje, 9-10. (Leszögezendő: nem azért idéztük e részletet, hogy általa Beke Albert irodalomtörténész felett magunk is pálcát törjünk, hanem kizárólag a szerző pamfletstílusa jellemzéséért.)
[3] A szerző e névhasználattal minduntalan Szabót Dezsőt illeti.
[4] Az aranyvonat füstje, 82-84.
[5] Az aranyvonat füstje, 83.
[6] Az aranyvonat füstje, 83.
[7] Az aranyvonat füstje, 84.
[8] Az aranyvonat füstje, 97-99.
[9] Az aranyvonat füstje, 98-99.
[10] Az aranyvonat füstje, 211-214.
[11] Az aranyvonat füstje, 224-232.
[12] Az aranyvonat füstje, 214-216.
[13] Az aranyvonat füstje, 160-163.
[14] Az aranyvonat füstje, 160.
(FÉNYŰZÉSEM 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 148-151.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
(Folytatjuk.)