2002-től Szőcs Zoltán főbb irodalmi kritikái és politikai publicisztikái általa sajtó alá rendezett kötetekben jelentek meg. Közülük a legelső a Magyar Út Körök Mozgalom gondozásában ekkor jelent meg, s 157 írását tartalmazza 1993-tól 2001-ig, 435 oldalon. A kötetet végigolvasva megértjük a szerző fülszövegének summázatát: „Roppant következetességgel mindig is idegorvos akartam lenni, de medikusként hamar felismertem, hogy tévedtem: hátat fordítottam az abnormalitásnak, hogy végérvényesen horgonyt vessek a normalitás, a realitás, a magyar valóság világában, azon belül a literatúrában.”
4.
Égi és földi pórázaink
2002-től Szőcs Zoltán főbb irodalmi kritikái és politikai publicisztikái általa sajtó alá rendezett kötetekben jelentek meg. Közülük a legelső a Magyar Út Körök Mozgalom gondozásában ekkor jelent meg, s 157 írását tartalmazza 1993-tól 2001-ig, 435 oldalon.
Valaha, kiváltképpen a két világháború között, a politikai szekértáborok és a világnézeti fórumok megteremtették még a maguk sajtótermékeit, melyeknek szerzői ráadásul nem is akármilyen szellemi-irodalmi színvonalon írtak. Szőcs Zoltán ilyen „előfutárai” sorában ott találjuk – minden különbözőségük ellenére! – mindenekelőtt Bangha Bélát, Lendvai Istvánt, Marschalkó Lajost, Milotay Istvánt, Nyisztor Zoltánt, Oláh Györgyöt, Pethő Sándort. Szellemi igényességükhöz zárkózott fel Szőcs Zoltán már a nyolcvanas évek végén, az egyre mostohábbá – liberálisabbá – lett lelki-szellemi atmoszféra megteremtette kétpólusú világrendszer Szküllái és Kharübdiszei között megkeresve és megtalálva az egyensúlyt, ama „archimédeszi pont”-ot.
Vérbeli pamfletszerző [1] bontakozik ki e kötetből, olyan írástudó, aki élőkről-holtakról nemzeti-keresztény szempontból „leszedi a keresztvizet”, tekintet nélkül az érdekpolitikai meghatározottságok szerelmi viszonyoknál is nyomasztóbban ható sokszögeire. Egyik ilyen publicisztikájában kifejti, miért nem érti Wass Albertet (mert „A funtinelli boszorkány” című regénytrilógiájában szinte mindenki, aki hős, román, aki pedig nem, magyar) [2] Egy másikban arról töpreng, miért nem eléggé hiteles számára Antall József miniszterelnök halálos ágyán gyóntatópapjának tett egyik végső üzenete („Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője.”) [3]
A magyar társadalom- és politikatörténet őszinte búvárlói figyelmébe ajánlandó ma is Istóczy Győzőről, a mindmáig a dualizmus korabeli antiliberális magyar politikai gondolkodás amolyan „fenegyereké”-ről, botrányhőséről szóló, alapos könyvtári kutatások alapján megírt tanulmánya [4]. Elismerésre méltó, hogy az „antalli örökség” világnézeti vízválasztó jellege ellenére is barátjának tudta Benedek István professzort, aki már 1991-ben felismerte, nem jogcím a hatalombirtoklásra (helyesebben bitorlásra) pusztán a zsidó származásra történő örökös hivatkozás, a második világháborús szenvedésekért való anyagi kárpótlások szüntelen követelése. [5]
Aki a huszadik századvég politikai-szellemi közállapotairól készül majdan diagnózist felállítani, aligha nélkülözheti e kötet zseniális szatíráit, pamfletjeit, karcolatait. Túlontúl nehéz belőlük ilyetén válogatni, de néhány nagyon is jellemzőt azért kiemelünk.
„Találkozásom az ördöggel” címmel Donáth László MSzP-s országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész botrányos közéleti viselkedését szedi ízekre [6], aki egy pártfórumon tartott előadásában „a hallgatóság köszöntését követő 41. másodpercben mondta ki először a „zsidó” szót, ezt követően pedig a kétórás előadása alatt oly sokszor, hogy még becsült számadatot sem mernék adni erre vonatkozólag”[7], s aki az előadást követően „arra a kérdésre, mi a véleménye az országgyűlésről, így válaszolt: »Nem mindenki kurva, aki bemegy a kuplerájba.« (A nyanyák hangos vihogással vették a lapot. Mögöttem valaki odasúgta szomszédjának: Kiváló előadó ez a Laci, nem először van itt.”) [8]
„Mazsihisztéria” című írásában rámutat, micsoda abszurdum, hogy egy, a hazai zsidóság történelmével foglalkozó könyvészeti munka (vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma, 1943) 1999-ben való újra megjelenése hisztériát vált ki a magyarországi zsidóság legfőbb hivatalos szervezete vezetőiből. [9]
„Üdvösség 900 ezerért”. E címmel számol be a szcientológia „egyház” viselt ügyeiről, arról, hogy 2001-ben még Magyarországon komoly befolyással rendelkezhetett ez, az amúgy a világ számos országában betiltott szekta – amelyben az életre szóló tagság 3000 dollár, körülbelül 900 000 Ft. [10]
A Horn-kormány nemzetellenességét lemeztelenítő, a magyar szatíra aranylapjaira tartozó karcolatok serege mellett azonban jócskán jutott hely a kötetben mélyebb, a napi politikai helyzetértelmezések már-már dagonyázó szintjét felülmúló értékeléseknek is. Trianon emlékezetére közölt tíz írása [11] közül az egyik (A hetvenhetedik is elmúlt) [12] két fő tévedésre mutat rá: 1. „a mi trianoni kivégzésünk (az ország területének felét, a magyarság egyharmadát elcsatolták”) példa nélkül való a történelemben”, 2. „elrabolták tőlünk Szent István országának nagyobbik felét”. Ami az előbbit illeti, tényként nyomatékosítja: a történelemben addig is népeket-nemzeteket töröltek el bolygónk színéről, sőt vannak, akiknek máig sincsen hazájuk (kurdok, baszkok, katalánok, bretonok, tamilok, tuszik, hutuk). Ami pedig az utóbbit, „valójában mi adtuk oda birodalmunkat az idegeneknek a kiegyezés utáni liberális birtok- és földpolitika révén”. Megoldás? „Teremtsük meg a magyar nemzetállamot” [13] a maradék 93 ezer négyzetkilométeren a sok „Nem, nem soha!”-skandálás helyett.
Könyve végső írásait Szabó Dezsőnek szenteli. Közülük legértékesebb a „Szabó Dezső és a zsidóság” című tanulmánya. [14] Meggyőzően bizonyítja [15]: „Szabó Dezső úgy foglalkozott a magyar zsidósággal, hogy tulajdonképpen soha nem is vele foglalkozott, de amikor nemzeti létünk mélystruktúráját tárta fel kutató tekintete, mindig és minden ideggócnál ott találta a magyar zsidót és általában szignifikáns pozícióban. Választhatott: vagy ignorálja életművéből a zsidókérdéssel való foglalkozást – ami maga után vonja a magyarkérdéssel való behatoló foglalkozás feladását is –, vagy továbbra is foglalkozik fajtájának és nemzetének kilátásaival, de akkor kénytelen bevonni vizsgálódásai körébe az önmagukat már nagyon is otthon érző jövevényeket. Az utóbbit választotta.”
Végül kiemelendő még Szabó Dezső-ügyben két korszakos irodalomtörténeti újdonságul szolgáló tanulmánya. Az egyikben tisztázza, hol játszódik „Az elsodort falu” (lllyefalván) [16], a másikban „Az elsodort falu” Barabás-családját, annak a regényben szereplő Mária nevű leányát hozza közel olvasóihoz [17].
A kötetet végigolvasva megértjük a szerző fülszövegének summázatát: „Roppant következetességgel mindig is idegorvos akartam lenni, de medikusként hamar felismertem, hogy tévedtem: hátat fordítottam az abnormalitásnak, hogy végérvényesen horgonyt vessek a normalitás, a realitás, a magyar valóság világában, azon belül a literatúrában.”
Jegyzetek
[1] Valaha az író Kállay Miklós írta Szabó Dezsőről, hogy „a pamflet Michelangeló”-ja (Literatura, 1926. január. 1. sz. 16.) Ha ez igaz, akkor Szőcs Zoltánra is bizonnyal az.
[2] Égi és földi pórázaink, 3-7.
[3] Égi és földi pórázaink, 7-10.
[4] Égi és földi pórázaink, 10-17.
[5] Égi és földi pórázaink, 32-33.
[6] Égi és földi pórázaink, 56-58.
[7] Égi és földi pórázaink, 57.
[8] Égi és földi pórázaink, 57.
[9] Égi és földi pórázaink, 207-210.
[10] Égi és földi pórázaink, 267-269.
[11] Égi és földi pórázaink, 341-374.
[12] Égi és földi pórázaink, 349-356.
[13] Égi és földi pórázaink, 356-357.
[14] Égi és földi pórázaink, 375-388. (Eredetileg előadásként hangzott el a Szabó Dezső Tudományos Konferencián 1995. január 13-án.)
[15] Égi és földi pórázaink, 376.
[16] Égi és földi pórázaink, 401-407.
[17] Égi és földi pórázaink, 408-419.
(FÉNYŰZÉSEM. 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 145-148.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
(Folytatjuk.)