- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Károlyi: „Meg kell mentenünk Rákosit!”

Nem tévedés, a Rákosiak közül Mátyásról van szó, a Károlyi-grófok közül pedig Mihályról, akitől származik a citátum. A tények: 1935-ben Párizsban „Rakosi zum dritten Mal vom Galgen bedroht” (Rákosit harmadszor fenyegeti az akasztófa) címen egy könyvecske jelent meg Brunno Frei tollából, melyhez „Graf Michael Karoly”, azaz Károlyi Mihály gróf írt előszót.

Mielőtt ezt közölnénk, magyarázatul álljanak itt az alábbi (Szőcs Zoltán tollából való) tények:

„A gróf és neje […] 1919 után elvonult ugyan, de nem vonult vissza: a dicsőséges Tanácsköztársaság megbukott, de ők nem adták fel a reményt; ott segítették, ahol tudták a bolsevizmus térhódítását, ígykiváló alapjai voltak Willy Münzenbergnek, aki az egyik legsikeresebb NKVD által fizetett ügynök volt.

Berlinben hozta létre a Munkás Segélyező Egyletet. 1933-ban el kellett menekülnie Párizsba. Ott létrehozta A Fasizmus Áldozatai Nemzetközi Segélyező Bizottságot,amely fedőszerv volt. Ennék volt elnöke Károlyi Mihály, de Münzenberg igazi munkatársa Károlyiné volt.Később őt küldte Münzenberg Oxfordba is, a hírhedt ötök, a legjobb angliai KGB kémek beszervezésére. A legtöbb európai KGB ügynököt Münzenberg pénzelte és látta el hamis iratokkal, mert ahogy azt „Kim” Philb elmondta, Münzenberg intézménye teljesen legálisan működött. A földszinti része, mert azt (állítólag) Károlyi, az elnök sem tudta, hogy mi zajlik a felső irodákban.

Azt viszont nyilván tudta, hogy mit írt előszó gyanánt Brunno Frei könyve elé. És ez bőven elég is a gróf úr szellemi és emberi jellemzéséhez.”

(Egy debilis gróf, mint az NKVD szócsöve. Havi Magyar Fórum, 1994. február, 68.)

Ezek után lássuk hát Bérczy Márton fordításában Károlyi előszavát, amit a fentebb idézett orgánum közölt:

„A fehér gárdisták kormánya, mely 15 éve ragadta hatalmába e szegény országot, politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt csődbe jutott.

A Hitleri Németországban még vannak horogkeresztes parádék. Magyarországon már ez is elmúlt. Hitler be tudja csapni ígéretekkel a német népet, Magyarországon már ez sem megy. E 15 év tapasztalataiból mindenki tudta, hogy „a hazafiak” árulók, akik 15 éve „megmentőkként” jöttek, tönkre gazdálkodták az országot.Eléggé ismerjük a korrupciós mocsarat, melybe nyakig süllyedt az uralkodó klikk. A mezőgazdaságot tönkretették, az életszínvonal hihetetlenül mélyre süllyedt, a munkásoknak nem jobb, mint az összeláncolt gályaraboknak, a középosztálynak nincs jövedelme, a parasztgyerekek télen mezítláb járnak iskolába. Nagy lehangoltság vett erőt a nép többségén.

Budapest azonban egy tündöklő város. A pompásan kivilágított Dumapartokról kábultan térnek vissza a külföldiek; mert vannak még gazdag emberek e szegény országban. Mindenesetre kevesen. A rablók osztálya egyre kisebb, a kifosztottaké egyre nagyobb lesz és nem sok idő múlva megcserélődnek a szerepek. Nem Rákosi, hanem mostani bírái fognak a vádlottak padján ülni.

Kilenc éve Rákosi ugyanolyan vakmérően állt a magyar reakció bíráival szemben, mint Dimitrov, aki Göring arcába vágta: „Ön fél tőlem.” A magyar reakció is reszketett RákosiVádbeszédjétől.

Ma bosszút akarnak állni a bátor forradalmáron. A jogtiprás, melyet a Tanácsköztársaság volt népbiztosa ellen elkövetni készülnek, több mint bűntett: butaság: mert ha a vadiratot elolvassuk, azt látjuk, hogy Rákosit ugyanazzal vádolják, amit maguk is elkövettek. Gyilkosság, hazaárulás, szabadságkorlátozás, pénzhamisítás – ez a pontos listája a magyar ellenforradalom bűntetteinek.

Meg kell mentenünk Rákosit! Ezen írás segíteni fog abban, hogy a világ közvéleményének figyelmét felhívjuk a budapesti jogtiprásra.”

Javában folyt Budapesten a Rákosi-per, amikor Károlyi gróf ezeket írta. Ilyenkor közmondások sora jut az ember eszébe. Például az, hogy kutyából nem lesz szalonna. De az is, hogy ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.

Nézve ugyanis a ma átlag magyar emberének tudatformálásában oly meghatározó internetet, a közösségi oldalak közül is első helyen a Facebook-ot, mintha egyre több lenne a Károlyi Mihály-mutáns, akik persze még nem tudják, hogy a mostani Károlyi Mihályok támogatásával mi is a valódi tét, de akik éjt nappallá téve ordenáré hangnemben szidják az Orbán-kormányt és dicsőítik az „ellenzék”-nek nevezett ellenséget.

Ne legyen igazam, de ha ez így megy, félő, hogy 2022-ben ennek iszonyú böjtje lesz.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info