Két világháború magyar irodalmunk valóban legnagyobb hatású írója életművéről nem jelent meg tárgyilagos értékelés hazánkban 1945 után – az emigrációban egyik legnagyobb tisztelője róla készített monográfiája [3] sem válhatott politikai okokból közismertté. Ezért hathatott a meglepetés erejével a BBS által alapított Szabó Dezső Emléktársaság gondozásában 1993-ban megjelent, 220 oldalas Szabó Dezső Emlékkönyv, amelyet Szőcs Zoltán szerkesztett.
1.
Szabó Dezső Emlékkönyv
Szőcs Zoltán, amint írja, 1982 körül került a Magyar Írószövetség néhai könyvtárosa, Budai Balogh Sándor (BBS) szellemi közelségébe – s általa Szabó Dezsőébe –, akinek lakása valóságos Szabó Dezső-archívum volt, amit azonban az MSzMP utasítására elkoboztak s őt pedig 10 hónap börtönre ítélték 1962-ben, aztán anyagából Nagy Péter akadémikus hamarosan Szabó Dezső monográfiát írt – anélkül persze, hogy csak egyetlen lábjegyzet erejéig is hivatkozott volna BBS-re [1], nem felejtkezve el azonban hangsúlyozni, Szabó Dezső művei mennyire „fasisztá”-nak tekintendők. [2]
Két világháború magyar irodalmunk valóban legnagyobb hatású írója életművéről nem jelent meg tárgyilagos értékelés hazánkban 1945 után – az emigrációban egyik legnagyobb tisztelője róla készített monográfiája [3] sem válhatott politikai okokból közismertté. Ezért hathatott a meglepetés erejével a BBS által alapított Szabó Dezső Emléktársaság gondozásában 1993-ban megjelent, 220 oldalas Szabó Dezső Emlékkönyv, amelyet Szőcs Zoltán szerkesztett, s amelynek előszavában ekként fogalmazta meg a kötet célját:
„Széles e hazában hatalmas tömegek tudták, mit jelent a neve: hogy jelent nemzeti önbecsülést, kiapadhatatlan nemzetféltést, alku nélküli, ellentmondást nem ismerő szolidaritást minden emberi szenvedéssel, hogy jelenti a magyarság sorskérdéseinek legtisztább hangját. Mert minden mondata „sikoly volt a hátba döfött nemzet ajkán”. Vegyész nem láthatja olyan tisztán a kémcsőben lezajló folyamatot, zenész nem hallhat olyan tisztán egy akkordot, ahogyan ő érzékelte minden sejtjével és mozdulatával, hogy „magyarnak lenni mit jelentett”. Válogatásunkkal a valóságközelibb, a reális Szabó Dezső-értékeléshez szándékoztunk anyagot adni. Az őt rugdosó lábak és köpködő igék az elmúlt négy évtized folyamán lényegesen több publicitást kaptak, mint a felelős és elfogulatlan értékelések. Hézagpótlandó állítottunk itt össze részben századunk legnagyobbjainak, részben tisztán látni képes kisebbjeinek írásaiból ezt a válogatást.” [4]
Szőcs Zoltán, akárcsak BBS vagy Gombos Gyula, Szabó Dezsőnek mind a gyűlölködőitől, mind a rajongóitól egyként elhatárolódott. Igyekezett inkább maga is azt elemezni, miért volt olyan nagy hatású egykor „Az elsodort falu” írója. Ehhez hívott segítségül olyanokat, akik igen jól ismerték őt.
Összesen 29 írást és 7 verset tartalmaz e kötet. Kik is emlékeztek benne Szabó Dezsőről? Írással – csak a közismerteket említve – Ady Endre, Karácsony Sándor, Németh László, Kodolányi János, Bartók Béla, Móricz Zsigmond, Várkonyi Nándor, Keresztury Dezső, Borbándi Gyula, verssel Juhász Gyula, Sinka István, Mécs László, Sértő Kálmán. Különösen is jelentősek a Szabó Dezső íróiságát és szellemiségét elemző írástudók. Olvashatjuk például – a ma már alig ismert szerzők közül – Lendvai Istvánnak „Az elsodort falu”-ról írt korai recenzióját, Varga Károlynak ideológiájáról írt áttekintő esszéjét, Pogány Ö. Gábornak „Az egész látóhatár”-ról írt méltatását, vagy éppen Yrjö Liipola finn szobrászművész vallomását.
E megnyilatkozások igyekeznek arra a kérdésre elfogulatlanul válaszolni, miért is váltott ki olyan hatalmas hatást Szabó Dezső a két világháború között? Nem idealizálják az író személyiségét, világképét, de mindnyájan rámutatnak, hogy a Szabó Dezső-i életmű, erényeivel és hibáival, olyan volt, mint a vegyésznek a lakmuszpapír, amely jelzi az általa vizsgált anyag valóságos összetételét. Művei jogos nemzeti sorskérdéseink felvetésével már önmagában is komoly érdeklődést keltettek – más kérdés a reájuk adott írói válaszok tárgyilagos értékelése. Csak egy példa: Szőcs Zoltán beillesztette a kötetbe Várkonyi Nándor 1947-ben megjelent Szabó Dezső-emlékezését, amelyben például ezeket olvassuk:
„Igen, valljuk meg, a szeretett fajról neki csak álomképe volt, a magyar ember az ő szemében az Isten jókedvéből termett pogány, herkulesi tűz, erőtől duzzadó, a lánglelkű naivitás csodája, tűzeszű, puszta játékból kultúrákat szülő, gazdagságából örökké bőven adakozó, szent gyermek, kihasznált, de soha ki nem fosztható kincsesháza ezer emberi szépségnek és értéknek. […] Csodálatos szeretet szülte meg, s a magyar embert így még nem látta senki. Mindegy, hogy ezt az embert nem találjuk meg a valóságban, mert hiszen mindnyájan érezzük, hogy a hízelgés vágya szülte a képét, s nem a kép, hanem a szeretet ejt meg minket, amely sugallta, s amelynek fontosabb műve az, hogy csodálatos éleslátással világította meg a sorsát és nem kisebb leleménnyel fedezte fel a veszélyeket, amelyek életét fenyegetik.”[5]
Hajszálpontos helyzetfelismerés, akárcsak Száraz György, Bertha Zoltán vagy éppen Szőcs Zoltán megszólalása „Szabó Dezső-ügyben”. Merthogy nem kis civil kurázsi kellett még az 1980-as években is ahhoz, hogy valaki kimutassa: Szabó Dezső nem volt bizony semmiféle uralkodó irodalomesztétikai vagy történelempolitikai irányzat uszályhordozója, prókátora. Ennek tudatosítása végett nagyon jelentős a kötet utolsó tanulmánya, éppen Szőcs Zoltáné, amely már biblikus címével is felhívja a figyelmet: Magvető [6].Ebben klasszikus tömörséggel foglalja össze az író közéleti-emberi pályafutásának megannyi fordulatát, kiemelve mindmegannyi politikusunkkal szembeni „példátlan bátorság”-át, írói hitvallása lényegét („az irodalom, mint társadalmi funkció”), a magyar középosztálynak regényei közül leginkább „Az elsodort falu”-ban és a „Segítség”-ben nyújtotta maró kritikáját (nemcsak a germánság, hanem a liberális politikai érdekkörhöz kötődő zsidóság térnyerésének problémáját is!), az 1867-es kiegyezés utáni társadalomszerkezet visszásságai műveiben megjelenő gyilkos leleplezéseinek létjogosultságát, az úgynevezett keresztény kurzus krisztusi cégér alatt elkövetett erkölcstelenségeinek szatirikus ábrázolását. Külön fejezetet szentel az 1918-as és 1919-es „elsikkasztott magyar forradalom” Szabó Dezső-i olvasatának [7], végül, de nem utolsósorban tisztázza az író életművének mélyebb megértését megnehezítő, sőt egyenesen lehetetlenné tevő legfőbb tabutémákat (irredentizmus, antiszemitizmus, kereszténység, erdélyiség). Konklúziója szerint Szabó Dezső „soha nem adta el magát” egyetlen politikai pártnak, mozgalomnak vagy akár ideológiának sem. Végül megokolja azt is, miért adta tanulmányának a „Magvető” címet: „Pályája kezdetén a fiatal Szabó Dezső, aki finn-ugor nyelvésznek indult, első publikációit „k”-betűvel szignálta. Ez a „magvető” kifejezés finn nyelvű megfelelőjének kezdőbetűje.” Sorait keserű tanulsággal zárta: „A Magvető 1945 óta már nem ültet magot. És eddigi fáradozása is még mind, mind a barázdában, az álmos magyar rögben szunnyadnak.” [8]
A kötet végén szakavatott könyvészeti adatok olvashatók a kötetben közölt írásokról, versekről, illetve Szabó Dezső fontosabb, önálló kötetben megjelent műveinek összesített jegyzéke is megtalálható.
Jegyzetek
[1] Szőcs Zoltán: Parasztként, távol a földtől. Bp. 2008. Magyar Fórum Könyvek, 99.
[2] BBS történetét elbeszéli maga Szőcs Zoltán két helyen: 1. BBS (BBS, 7-8.), 2. U. ő:Parasztként, távol a földtől., 98-101. Azonban maga BBS is vallott kálváriájáról dr. Petővári Ágnes vele készített interjújában: In memoriam BUDAI BALOGH SÁNDOR (1919-1990). Hunnia, 8. sz. 1990. június, 53-56.
[3] Gombos Gyula: Szabó Dezső. München, 1960. Aurora Könyvek. (Új kiadása: Bp. 1989. Püski)
[4] Szabó Dezső tavasza (Bevezető egy antológiához). Szabó Dezső Emlékkönyv, 5. – Továbbiakban: SzDE
[5] SzDE, 96.
[6] SzDE, 197-211.
[7] Erről az író „Megered az eső” című regénytöredékében (1931) is vall.
[8] SzDE, 211.
(FÉNYŰZÉSEM 70-1. Szőcs Zoltán emlékére. Szerk.: Dóczi Székely Gábor. Tuzsér-Szigetszentmiklós, 2021. Szerzői kiadás. 137-140.)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
(Folytatjuk.)