- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Törékeny testben lángoló lélek (In memoriam JPP)

A méltán legendás néhai Fehérlófia Könyvesboltban ismertem meg a gyakorta borostás képű, kissé réveteg tekintetű, eleinte szófukar, de bemutatkozásunk után egyre közlékenyebb – helyesebben szókimondóbb – JPP-t. Akkor még alig sejtettem, hogy a szignó mögött megbújó Józsa Péter Pál egyike azoknak, akik arra tanítják az embert, hogy lehetőleg soha ne a külső után mondjuk ki végső ítéletünket a belsőről.

Idővel egyre többször találkoztunk – legtöbbször a Fehérlófiában, vagy ahogyan szinte mindenki mondta, aki oda rendszeresen betért, a „LÓ”-ban –, s arra lettem figyelmes, hogy egy-egy szóval, mondattal mennyire telibe talált mindig. „A civilizáció csak addig működik, amíg nem esik az eső” – volt vissza-visszatérő szójárása. Aztán hamarosan megismerkedtem az általa szerkesztett folyóirattal, a „Pannon Front”-tal is – amely eredendően havilap lett volna, de idővel már csak hébe-hóba érkezett, viszont akkor falta az ember. Idővel munkatársa lettem magam is. Ha jó volt egy írás, leközölte, még ha időnként dohogott is a szerző egyik-másik véleménye miatt – mint ahogyan ez esetemben is volt, hogy megtörtént.

Volt, hogy engem is meghívott lakása mellett törzshelyére, a híres-hírhedt józsefvárosi Mária utcai borozóba. Bármennyire is szenvedélyévé vált Bacchus nemes itala, igazi éltetője mégis a film- és zeneművészet volt, Latinovits, Huszárik, s mindenekfelett Beethoven világa. De persze ugyanígy nagy – többnyire elfelejtett – magyar költőink, íróink legbensőbb élete is lebilincselte.

Hiányzik, egyre jobban hiányzik jelenléte, baráti hangja, sziporkázó adomázása, fanyar humora és – nem utolsósorban – alázata. Mert bár nem volt ritka nála, hogy bizonyos maligánfok felett feltörtek belőle magába fojtott indulatai, melyeket másokon vezetett le, de akkor is próbálta türtőztetni magát. Nem hagyta faképnél az embert, nem vágta rá az ajtót vagy csapta le a telefont, de ha mégis olyasmit mondott, amit nem kellett volna, másnap vagy harmadnap bocsánatot kért. Keresztények, katolikusnak vallotta magát, s noha nem tudom, hányszor, hova járt szentmisére, de azt igen, hogy keresztényebb volt nem kevés, önmagát katolikusnak tekintő kortársamnál.

Két éve ment el, ötvenkilenc nyomos év adatott neki. Törékeny testben lángoló lélek volt. Köszönöm, Istenem, hogy megismertettél Vele!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info