- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Jézus húsvétkor született?

Egy ingyenes napilap üzletláncok kínálathirdetéseivel máris húsvétra készül. Csak egy mondat belőle: „Kapkodni persze nem kell, hiszen még hónapok választanak el minket Jézus születésének ünnepétől.”

Tehát Jézus húsvétkor született!

Az efféle vallási műveletlenség sem új keletű persze. Győri Béla, a Vasárnapi Újság főszerkesztője is megélt ugyanilyen eseteket. Visszaemlékezéseiben olvassuk:

»Józsi bácsi [Schweitzer József főrabbi – Ifj. T. L.] rádiósokat fogadott a Dohány utcai zsinagógában. A rádiós berendezéseket szerelő technikus gyerek megkérdezte a főrabbitól: „Tisztelendő úr, itt lesz a szentmise?” Az öreg hamiskás, kedves mosollyal válaszolt: „Itt, kisfiam, itt.”« (Győri Béla: Vasárnapi újság. Különkiadás. Budapest, 2014. Kairosz, 128. old.)

Igaz, ennél is van lejjebb – már ha lehet.

Szabó Imre református esperes beszámol arról, hogy Rákosi Mátyás 1947-ben előtte váltig azt hangoztatta, hogy „a fasizmussal szövetkezett a papság”, majd „Prohászkára tért át, s említette, meg fogja kérdezni, hogy a [kommunisták-szociáldemokraták által – Ifj. T. L.] ledöntött szobra miatt miért vannak nagy zajjal, hiszen Prohászka műveit őt tették indexre” .(Ég, de meg nem emésztetik. Szabó Imre, a Budapesti Református Egyházmegye első esperese. Naplók 1914-1954. Budapest, 2001. Budahegyvidéki Református Egyházközség, 174. old.)

Mármint a „fasizmussal szövetkezett papság”, ugyebár.

Hadd ne kelljen itt most Prohászka-életrajzot olvasnók – aki csak egy kicsit is jártas Prohászka-ügyben, pillanatok alatt megtudhatja, mi a valóság. (De ha netán mégsem, álljanak itt a tények: Prohászkának mindössze egyetlen cikkét (Több békességet! Egyházi Közlöny, 1910. december 23.) és két kisebb tanulmányát (Modern katolicizmus,1907, Az intellectualismus túlhajtásai, 1910) tették egyházilag indexre, életművét pedig, a 25 kötetes Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái című könyvsorozatot kiadója, a Szent István Társulat országosan terjesztette.)

A kérdés csak az, miért, hogy a vallási műveletlenség mindmáig nyilvánosan propagálható, éspedig büntetlenül?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info