- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az alkotmányos erőszak elérte a Kossuth teret (képek+videók)

Van egy Facebook-csoport, a Rend-SzerVáltók. Ők bár nagyon titkosak, azért már van vagy 14 és fél ezer tagjuk és így definiálják munkásságukat: „A célunk teljes rendszerváltás. Szakértői kormány felállítása a mindenkori hatalom felelősségre vonása, vagyonok zárolása, titkosítások, feloldása. Az országunk újjáépítése.” Ők tüntettek vasárnap a Kossuth téren.

Írtunk már róluk [1], amikor uszkve egy hónappal ezelőtt megpróbálkoztak a rendszerváltással. Akkor nagyjából 40-en álldogáltak a Kossuth téren, és kétnaposra tervezett heppeningjüket alig egy nap után feladták. Igaz, éjjel ők sem maradtak kinn a téren, de az egy nap akkor is jobban hangzik, mint a pár órás szájtépés. Volt ott minden. Maszktagadás, vírustagadás, a kormány és az államforma legitimitásának vitatása, kilakoltatások, devizahitel, Szent Korona, alkotmány és még a jó ég tudja, mi. Megállapították, hogy rendszert kell váltani, mert az egy csapásra megold minden problémát, és biztosak voltak abban, hogy a vasárnapi rántott hús után ébredezők majd hétfőre megszállják a teret. Ja, csak hogy tudjátok, a jelen államnak semmi köze nincs Magyarországhoz, mert ez rántotthús köztársaság, na. És ezzel keverik meg az embereket, akik buták és tudatlanok, mert csak ők az okosak.

Na, de majd ma – gondolták. Már jó ideje meghirdette önjelölt vezetőjük, Bertalan Attila a mindent elsöprő, százezres tömeget megmozgató, rendszerváltó forradalmat. Kamionjában vagy cserépkályhája előtt készített, Messenger-pittyegésekkel tarkított, ordibálós videóit szentmiseként osztogatták hívei, akiket felszólított, mentsék le isteni szavait, mert a hatalom el fogja azokat tüntetni. Az sem zavarta a megjelent, végül nagyjából 80 embert, hogy időközben egy csomó tilalmat bevezettek a pandémia okán. Szóval ez nem tántorította el őket, mert szerintük nincs vírus, nem halnak meg a szövődményei miatt emberek a kórházban, így aztán a maszk is csak felesleges korlátozó rongydarab. Ennek vezetőjük enyhén hisztérikus, egyik utolsó, emiatt kincset érő videójában hangot is adott.

Mondjuk, a sok bevezetett tilalom közül a kijárási pont nem érintette őket, bár tényszerű, hogy most már mertek nagyot álmodni, mert egészen november 29-éig meghirdették a hatalmas lázadást, sátorozással, ottalvással, „addig-nem-megyünk-haza-amíg-nem-bukik” „ezért-mindenki-hozzon-elég-kaját-és-piát” felkiáltással. Ám a Kossuth térre érkezve már erősen látszott, hogy ebből sem lesz kéthetes, táborozós forradalom, mert fél órával kezdés előtt alig nyolcan szédelegtek a téren. Igaz, a szélre húzódva, a minisztériumnál, a Vértanúk terén, meg a padoknál álldogáltak csoportosulások, maszkban, óvatosan, akik a rendőrök megindulásakor szellemként szétszéledtek.

Egyébként ez a szétszéledős macska-egér játék egész délután tartott. Amikor mentek a rendőrök, a résztvevők nagy része maszkot rántott és elszivárgott. Csak pár elhivatott OPNI-szökevény állt le alkotmányozási, Szent Korona-ügyi, virológiai, járványügyi és egyéb vitákat folytatni a rendőrökkel. Őket ez nem nagyon hatotta meg, békésen bandukoltak a csoportosulások után. Először megkérték őket a maszkok helyes viselésére, hivatkozva a kerületi rendeletre, aztán aki nem húzta fel, azt felszólították. Aki nem volt hajlandó a csoportosulástól távolabb menni, azt kérlelték, aztán bírságolták. Egyszóval sokaknak fájt nagyon sokba a mai lázadás, de legalább elmondhatták a véleményüket.

A főszervezőt sokan és sokáig keresték. Kicsit tünékeny volt, ezért azt hitték, biztos elvitték a rendőrök, merthogy a Facebook-profilja is eltűnt ma reggelre, és hát ha nincs a szent Facebook, akkor az ember sincs. Páran meg is jegyezték, vajon így ki fog nekik élőben tudósítani a térről. Mert hát a fotelforradalmároknak bizony kellett az ige. Szóval Attila tünékeny volt, de nem vitték el a rendőrök, így egyszer csak előkerült.

Ekkor jött el az a szépségdíjas pillanat, amikor híveivel – a tarsolyos hölggyel és fekete maszkos haverjával – felszólították a „tömeget”, hogy mindenki álljon össze egy kupacba, így egyszerre tudják megbüntetni őket. Meg is indultak az Alkotmány utca sarka felé, ámde a felállt rendőrsorfal is békésen mendegélt feléjük, így nagyjából fél perc leforgása alatt szivárgott el a „temérdek” ember a szélrózsa minden irányába.

Varga Moncsi – Hunhír.info

De csak azért tettek így, mivel a gaz rendőrség elhajkurászta őket a Parlament elől, hivatkozva holmi gyülekezési tilalomra, meg járványra, ami ad 1. szerintük nem legitim, ad 2.) szerintük nem létezik. Céljuk mindezzel az volt, hogy a „hatalmas tömeg” átsétálhasson a szabadságról elnevezett térre. Ott elénekelték az 1.) magyar himnuszt 2.) szózatot 3.) székely himnuszt. Sajnos kimaradt, bár igen stílusos lett volna – különösen a tarsolyos hölgy mellett álló, sarló-kalapácsos vörös lobogót lóbáló fiúcska szájából – az internacionálé. De az valahogy nem került fel a repertoárra, nem is értjük, hogy a szovjet emlékmű árnyékában álldogálva ez hogy nem jutott eszükbe.

Ezután a főszervező, látva, hogy itt biza megint igazoltatás kezdődik, és már bazi sok lesz a bírság, felkérte a megjelenteket, hogy menjenek haza. Vigyék magukkal az egy hétre bekészített és messzi vidékről hurcolt kaja-ellátmányt, hálózsákot, és adják fel. Persze minden sikerült, ütős volt a rendezvény, és folytatni kell a harcot. Azt, hogy ez a harc már 2014 óta nem megy a kiabálós, hisztérikus vezetőnek, az senkit nem zavart. Mert nekik mindenhez joguk van. Ezért a rendezvényt sikeresnek nyilvánították, és hazaballagtak.

Joguk van tehát mindenhez IS, hiszen paneljogász a konyha fekete-mosogatójából alkotmányozásból is képzett, és nevel, kioktat habzó szájjal a téren, ahelyett, hogy tisztes munkáját végezné becsülettel. De ebben az országban nagy divat, mondhatni trend lett, hogy mindenki máshoz akar érteni, mint amihez valójában konyít, mást akar csinálni, mint amiben igazán jó. Így eshet meg, hogy míg a takarítónő alkotmányoz, addig az alkotmányjogász kamiont vezet. Ahhoz persze nem voltak elég képzettek ezek a forradalmárok, hogy ne reklamáltak volna a videó- és fotófelvételek miatt, pedig hát nyilvános helyen, meghirdetett rendezvényen vettek részt. De felvételeket készíteni csak nekik volt ott joguk, hiszen övék a tér. Csak az övék, gondolják. Ám az ő jogi és alkotmányjogi képzettségük igazi sufnituning. Pont olyanok, mint a maszk- és vírustagadó, csak covidiótának becézett tardok: mindent elfogadnak, ami nekik tetszik, és mindent tagadnak, ami nekik nem fekszik.

Szóval ezek a tardok vasárnap, ott és akkor így jártak. És akkor ezúton is felhívnám a figyelmüket arra a tényre, hogy a szabályok, rendeletek és törvények betartása nem attól függ, hogy nekünk tetszik vagy sem. Lehet tiltakozni ezek ellen, ennek is megvan a törvényes formája. Ám ha nem így tesznek, pusztán „azért-mert-csak” alapon köpnek mindenre, akkor ne csodálkozzanak, ha valaki jól pofán veri őket csak úgy, alkotmányos erőszakot elkövetve rajtuk. De főleg ne visítsanak rendőrért.

Varga Moncsi – Hunhír.info