Aki 1989-ben abban reménykedett, hogy most már aztán tényleg itt a baloldali történetírás alkonya, bizony nagyot tévedett. Megerősödött. Bizonysága ennek, ahogyan Raffay Ernővel elbánnak régi-új képviselői.
Ha valakik mondjuk száz év múlva azt a historiográfiai feladatot fogják kapni (a historiográfia a történetírás története), hogy írják meg, mely magyar történészek mertek az 1980-as évek második felétől neuralgikus kérdésekben őszintén és – főként! – tárgyilagosan megnyilatkozni, akkor Raffay Ernő nevét elsők között fogják megörökíteni. Nagy-Románia megteremtése, Erdély 1917-1919 közötti sorsa, a Balkán-félszigeti s a román nemzetiségi törekvések, a szabadkőművesség egyház- és államfelforgató szerepe, Ady Endre szabadkőműves kapcsolatai – mind olyan témakörök, melyekhez egyáltalán nem mindegy, hogy ki nyúl, milyen tudással és pláne – szándékkal.
Raffay Ernőé az érdem, hogy a legnagyobb szakmai tudással és bátorsággal nyúlt e kérdésekhez és az így született monográfiái a jövő évszázadok historikusai számára is biztosan megalapozzák a keresztény és magyar szellemű történetírás útját. Márpedig létezik-e más hiteles történetírás, mint ami a keresztény és nemzeti azonosság ismérveit érvényesíti a történelmi személyek és általuk irányított események bemutatása során?
Itt jön aztán a képbe a mára meglehetősen álarctalanná vált ősellenség, az egyszerre posztbolsevik és vérbeli liberális politikai trendnek szolgalelkűen megfelelő pártos történetpropaganda. Igen, történetpropagandát írunk, nem történetírást. Utóbbi ugyanis azon a Deák Ferenc-i mondaton alapszik, melyet „a haza bölcse” eredendően ugyan újságíróknak szánt, de végső soron minden írástudóra vonatkozóan lakonikusan így fogalmazott meg: „Hazudni sohasem szabad!”
A Magyar Nemzet 2020. június 20-ai számában Ungváry Krisztián Raffay Ernőt „III/III-as besúgó”-ként emlegette (A szellemi alvilág: Szakács Árpád, 10. old.). Miért? Mert Raffay Ernő ki merte mutatni hosszas levéltári kutatások eredményei alapján a tényt (amit Romsics Ignác a Népszava 2020. június 6-ai számában megjelent cikkében egyenesen tagadott, akárcsak Ungváry Krisztián azóta megjelent számos írásában): óriási volt a szabadkőművesség szerepe a trianoni békediktátum megszületésében. Ennek kimondása valahogy szerfelett zavarja a Romsics-Ungváry duót.
Miről is van szó? Ha valaki megbolygatja a vakoló vakondok földalatti, vagy éppen, horribile dictu, föld felett is látszó mesterkedéseit, azonnal nekiesnek. No nem a logika, a retorika örökzöld szabályai szerint, nem. Ilyenkor kizárólag emberileg-politikailag próbálják kikezdeni. Örülhet, ha csak nőügyeket vagy pénzügyeket hoznak elő. De van lejjebb is. Bolsevista volt, ügynök! – kiáltják kórusban.
Földi Lászlót sem kell bemutatnók, aki a Magyar Nemzet 2020. július 3-ai számában (A történészi diploma védőpajzsa, 11. old.) felveti a kérdést, hogy jön Raffay ügynökmúltjának felemlítése a szabadkőműves-vitában? Leszögezi: „Raffay Ernő nem volt ügynök. Tények: megkérdeztem, és azt válaszolta, nem volt ügynök. [Közbevetésül megjegyzem, én is megkérdeztem s nekem is ugyanezt mondta – Ifj. T. L.] A magam részéről elhiszem, amit Raffay mond. Elfogadom, mert mondja, elfogadom, hiszen nincs olyan dokumentum, amelyen szerepelne a kézjegye vagy a kézírásával készült információs jelentés. Szervezetszerű kapcsolata nem volt a szervekkel. Egyetemi oktatóként persze találkozhatott úgynevezett „szt” tiszttel mint egyetemi kollégával, ahogy ma is megtörténhet még Ungváry Krisztiánnal is. Lejáratásának tehát egyetlen oka, hogy nem volt rest, és dokumentumokon alapuló könyveket írt a szabadkőművesek viselt dolgairól.”
Azzal, hogy Ungváry Krisztián és Romsics Ignác mennyit foglalkozott Raffay Ernő témáival, amúgy kár is lenne bíbelődni, ugyanis – semennyit. Ők és tanítványaik, a szabadkőművesség és Trianon kapcsolatát tagadó Ablonczy Balázs, Hatos Pál és történész társai a magyar szellemi életet mindmáig uraló, az egyszerre – ismételnők – posztbolsevik és vérbeli liberális politikai trendnek szolgalelkűen megfelelő pártos történetpropaganda megmondóemberei, valóságos karaktergyilkosok. De csak ott tudnak célhoz érni persze, ahol el is hiszik hazugságaikat. Mi mindenesetre hálát adunk a Jóistennek, hogy Raffay Ernő rendületlenül mutatja a história erdejében az igazi utat, s kérjük, tartsa is meg köztünk még sokáig!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info