Bizonyára vannak, talán nem is kevesen, akik fejüket csóválják majd, de nem politikusra gondolok, hanem egy katolikus papra, szerzetesre, ráadásul – jezsuitára, Bangha Bélára. Bizony nem véletlen, hogy 1945 előtt és után a hazai kommunisták és liberálisok olyan engesztelhetetlenül gyűlölték, ellenben mindazok, akik valóban keresztény kortársai voltak – és itt a VALÓBAN a lényeg! –, a legnagyobb tisztelettel emlékeztek reá.
Elárulok egy titkot. Amikor huszonévesen, még protestánsként, ama kérdésre – valójában a legnagyobb kérdésre! – kerestem a választ, melyik az igazi vallás, Püski Sándor áldott emlékű özvegye, Zoltán Ilona azt ajánlotta, hogy forgassam minél gyakrabban Bangha pátert. Ő csak így emlegette. Aztán hamarosan megtudtam, kiről is van szó: nagyjókai Bangha Béla jezsuita atyáról, akinek a neve szitokszó volt sokáig, bizonyos – közvéleményt formáló – körökben pedig még ma is az.
Sokan felkapják a fejüket: jezsuita. Vannak, akik azt mondják, a jezsuiták olyanok a katolikus Egyházban, mint a titkosszolgálat az államban. Cselvetők, ármánykodók, spionok, maguk az ördög ügyvédei. Akik ezt teszik, persze nem feltétlenül azért vélekednek így, mintha erről olyan nagyon meg lennének győződve. Sőt egyáltalán nem. Arról van szó inkább, hogy nem is ismerik ténylegesen a jezsuitákat. Csak azokat a kommunista-liberális fércműveket bújják, melyek óhatatlanul kezükbe jutottak. Olyan katolikus szerzők azonban, akik valóban (megint ez a kulcsszó!) ismerik őket, tudják, kik ők. Az Úr Jézus Krisztus felkent katonái, még akkor is, ha nyilván közöttük is akadtak-akadnak hivatásukról megfeledkezettek. (Vannak vétkes patológusok is, mégsem törölnők el ezért a medicinát!)
Amikor anno elolvastam Bangha páter Világnézeti válaszok, A katolikus Egyház krisztusi eredete, Világhódító kereszténység és végül, de nem utolsósorban a Magyarország újjáépítése és a kereszténység című könyvét (ez utóbbit a közelmúltban Szakács Árpád újságíró-könyvkiadó újra megjelentette!), a fentebbi kérdésre igen hamar megkaptam a megfelelő, a valódi válaszokat. Aztán természetesen jöttek sorra a többi művei is. A hatvan éves korában, 80 éve, 1940. április 29-én elhunyt Páternek a közvetlenül elköltözése után Bíró Bertalan szerkesztésében, a Szent István Társulat gondozásában megjelent 30 kötetes életműsorozata számomra mindmáig etalon, még ha nem is értem a végére tanulmányozásának – de talán nem is lehet. Ez a harminc kötet – amely nemrég egy aukción kétszázezer forintért kelt el! – tényleg egész könyvtárakat pótol. A keresztény műveltség enciklopédiája. Mindmáig megkérdőjelezhetetlen szellemi tekintélynek számít korformáló fórumokon az úgynevezett „Nagy Francia Enciklopédia”. Hogy mitől, tudtommal még senki sem árulta el. Itt van viszont a Bangha-összes: amit úgyszólván bárhol ütünk fel, mannát kapunk, sebeinkre gyógyírt.
Neve valósággal intézmény volt,.Ő volt a páter. Bocsánat: Páter! Mindenki atyja, legalábbis a magyar glóbuszon, aki Krisztus után szomjúhozik. Szinte mindenki így szólította. Megbízható korabeli feljegyzések szerint már az első világháború idején a budapesti szabadkőműves páholyokban rettegtek tőle. Tudták róla, hogy nem könnyű eset. Jobban ismeri ugyanis őket, a keresztény világ legfőbb engesztelhetetlen ellenségeit, mint azok saját magukat. Logikája, retorikája bevehetetlen vár. Mindemellett szerény. Csak egy egyszerű „loyolita”, ahogyan önmagát gyakran nevezte, azaz a rendalapító Szent Ignác sokadik – amúgy pedig ízig-vérig magyar! – vitéze.
„Sajtóapostol”. A „Páter” mellett így emlegették legtöbben. Miért? Mert felismerte, amit Szent X. Piusz pápa: „Hiába építünk iskolákat és templomokat, ha nincs sajtónk!” Ahogyan a pápa e mondatát Bangha egyik sajtóapostol-kortársa magyarázta: „A pap nem mehet el mindenhová. Nem ütheti fel akárhol a szószékét. A mai társadalmi élet a maga kötelező formáival meglehetősen korlátok közé kényszeríti a pap missziós tevékenységét. Nem segít ezen még a formákon való forradalmi áttörés sem. A lapot, a sajtót azonban mindenhova el lehet juttatni: utcákra, éttermekbe, vendéglőkbe, hivatalokba, borbélyműhelyekbe, magánlakásokba. Mindenhová el lehet vinni, még ha egyszer, kétszer, tízszer vagy százszor is visszautasították már.” (Nádas Zoltán: Iránytű katolikus sajtóapostolok számára. Budapest, 1941. Kiadja a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesülete-Korda Rt. 33. old.)
Most, halála nyolcvanadik évfordulóján, egy 32 oldalas nekrológ-füzért lapozok: „Bangha Béla, a sajtóapostol”. Közvetlenül halála után adta ki a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesülete. Ebben találunk egy rövid szemelvénycsokrot a Páter beszédeiből „Sajtógondolatok” címmel. Bizony ma is rendkívül megszívlelendő idézetek ezek egykor nagy tömegek által hallgatott előadásaiból. Íme:
»Fontos, hogy a katolikus közönségben legyen meg a katolikus gondolkodásnak és érzésnek az a melegsége és ereje, amely a katolikus sajtót mindenekelőtt azért szereti s helyezi minden másnak fölébe, mert katolikus sajtó.«
»Aki maga a szívében nem katolikus, aki a katolicizmus iránt közömbös, annak a katolikus sajtó akkor is kellemetlen és felesleges lesz, ha egyébként minőségben az elképzelhető legmagasabb színvonalon áll. Nem kell, mert katolikus.«
»A katolikus sajtónak számolnia kell azzal a különleges, sajátos helyzettel, hogy még a névleg katolikus tábornak is igen jelentős hányada úgyszólván született ellensége.«
»Katolikus sajtó, minek is vagy te a világon! Ha minden porcikád eszmei tökéletességben teljesítené is a programot, melyet maga elé tűzött, ha te volnál a világ legjobban megírt sajtója, bizonyos embereknek akkor sem kellenél, mert nem vagy elég léha és elég mondén!«
»Sok derék katolikusunk azért nem olvas katolikus könyvet, újságot, mert nem tudja, hogy a társadalmi bajok megszüntetését is elsősorban a katolicizmus megerősödésében kell keresnünk, nem utolsó helyen éppen értelmi és sajtóbeli megerősödésében.«
»Milyen paradicsomország felé közeledhetnénk, ha sajtónk által lassanként diadalra juthatna nálunk a Krisztus-ország minden igézetes szépsége, gondolatbősége, békéje és igazsága!«
»…Szükség van a világi apostolkodásra, mert a Krisztus-ország végtelen érték, annak terjesztése és fejlesztése az emberekre nézve végtelen jótétemény.«
»…Az első, amivel a katolikus újjáéledést és talpra állást biztosítanunk kell, ez legyen: ébresszük fel köreinkben az általános mozgósítást, újítsuk fel legszélesebb körök katolikus sajtólelkesedését, vigyük diadalra a katolikus gondolatot, a katolikus erőt, a katolikus élni akarást, azaz: vigyük diadalra a katolikus sajtót!«
»…Álljunk szoros egységben a sajtónk mellé! Hogyan legyünk erősek, ha a hangunk gyenge? Hogyan diadalmasok, ha magunk hagyjuk cserben a zászlót? Hogyan harcképesek, ha nem halljuk a közös vezényszót, ha nem érdeklődünk a saját közös érdekeink, sérelmeink, törekvéseink iránt?«
»…A jó sajtó megerősít a hitben. A vallásos, nemes tárgyú olvasmány sohasem pótolja ugyan az egyházi szentbeszédet, amellyel Szent Pál a hit lényeges eszközeként jelöl meg, azonban megerősíti és kimélyíti annak hatását.«
»Erős sajtó nélkül a magyar katolikusság nem érheti el céljait!«
»…Ha a katolikus élni akarás nem vezet el bennünket mindenekelőtt arra, hogy sajtónkat, szellemi légzőszervünket országszerte lényegesen megerősítsük: a legszebb Actio Catholica sem érheti el a célját!«
Mindezeket olvasva azért vigasztaló némileg, hogy a Páter nem érte meg 1945. április 4-ét, az Úr időben hívta magához. No nem mintha ne lennének ma is, akik számára a Páter – finoman fogalmazva – nem olyan nagyon kívánatos papi arcél. A nyolcvan éves évfordulóra jelent meg egy írás (Veszprémy László Bernát: A „sajtóapostol” – Bangha Béla játszmái a Horthy-kor hajnalán. Mandiner.hu), amely Bangha Bélát egyenesen szembeállítja Prohászka Ottokárral, imigyen: Bangha „hangyaszorgalmú, hatalmas szervezőkészségű pap volt, akinek írásaiból viszont hiányzott Prohászka Ottokár püspök szövegeinek tudományossága vagy prózai mélysége”. Nos, tegye valaki nyugodtan a 25 kötetes Prohászka-életműsorozat mellé a 30 kötetes Bangháét. Minden tiszteletem Prohászkáé, de ne nagyon lepődjünk meg, ha a választás Bangha mellett fog szólni.
Bangha Béla – a Páter – a régi katolikus magyar arcélek egyike volt, aki mélyenszántó, kivételesen óriási történelempolitikai-társadalomtudományi tájékozottságra és éleslátásra valló gondolatai által igenis méltán tekinthető a huszadik század egyik legnagyobb magyarjának, aki apostoli lélekkel szolgálta magát az Úr Jézus Krisztust és halálosan szeretett magyar fajtáját. Legyen áldott emléke!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info