Ha a kommunizmus, főleg a volt szovjetunióbeli gyakorlatát megörökítő korabeli sajtót olvassuk, felfigyelhetünk arra, milyen sors jutott benne a gyermekeknek. Talán épp az mutatja leginkább a kommunista rendszer teljes csődjét, hogy miként bánt velük.
Olyan tarthatatlanná vált már az 1920-as évek elejétől a gyermekek helyzete Lenin, majd Sztálin birodalmában, hogy még a szovjet sajtóból is kiderültek róla tények. Íme néhány. A gyermekeknek télen sem volt cipőjük, minden ágyra három gyermek jutott, nem fürödtek. Elszakították őket hatóságilag szüleiktől s úgynevezett „szovjet gyermekházak”-akban zsúfolódtak össze. Megesett, hogy egy két emeletes elhanyagolt „szovjet gyermekház”-ban 220 gyermek lakott! 1922-ben már 6063 gyermekház létezett mintegy 540 000 gyermekkel.
Napközben lézengenek, loptak-csaltak, valósággal ellepték a vasúti pályaudvarokat. A legkülönfélébb nemi fertőzésekben szenvedtek. „Minden fiúnak, minden leánynak megvan a maga párja”, mondta egyik tanuló az orvosnak. A szovjet kommunista ifjúsági szövetségbe, a Komszomolba is többnyire csak azért léptek be, hogy ott háborítatlanul kiélhessék önmagukat: faluhelyen előszeretettel jártak nyaranta mezítelenül.
Mindezeket pedig a szovjet kommunista párt helyeselte, hiszen a Pravda 1923. március 18-i számában például ez áll: „Oda kell irányítani minden igyekezetünket, hogy az ifjúság vallásellenes egyesületekbe tömörüljön.” De hadd ne folytassuk e borzalmak ismertetését, ezekről részletesebben beszámol egy névtelenül megjelent egykorú tanulmány (A családi élet és a nevelés Szovjetoroszországban. Magyar Kultúra, 1928. április 5. 310-314. old.).
Mindszenty József bíboros-hercegprímás is ugyanezeket állapítja meg 1942-ben „Az édesanya” címmel napvilágot látott könyvének második kötetében („Akiknek nem kell az édesanya” című fejezet, 5-31. old.), valamint egy későbbi művében:
„1934: a nagy éhínség időszaka, amit Sztálin kollektivizálási erőszaka tett oly leírhatatlanná. Ha hiányzik a kenyér, a fejletlen és öreg szervezet érzi meg leginkább. A gyermekek milliói vesztek és züllöttek el. A gyermekek százai, ezrei éhségtől hajtva behatoltak a városi állomásokra. Fosztogattak. Sztálin hozzátette: vérbajt terjesztenek.” (Kommunista arcélek. Budapest, 2019. Athenaeum-Mindszenty Alapítvány. 82. old.) Hozzáteszi: „1935. április 7-én Sztálin meghozta az egész művelt világ megdöbbenésére a gyermekek halálbüntetését.” Ennek következtében rohamosan megszaporodtak a gyermeköngyilkosságok. (U. ott)
A gyermekek testi-lelki megrontása, sőt halálba, öngyilkosságba kergetése végigkíséri persze az egész kommunizmus történetét. Amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk, tudatosítsuk tehát a fentebbi tényekkel, hogy e rendszer még a gyermekeket is halálos ellenségének tekintette.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info