Fiatalabbak már nem, idősebbek még emlékeznek Bacsó Péter filmremekére, „A Tanú”-ra, s nyilván nem véletlenül idéznek belőle ma is, különösen 2019. október 13-a óta – noha azért nem a filmben megörökített Rákosi-rendszerben élünk már ugyebár. Mégis, miért?
Amikor Pelikán József gátőr elvtársat felkeresi a siralomházban utolsó éjszakáján a smasszer, így beszélgetnek:
– Van egy kis hézag, Pelikán. Tudniillik nyulat nem tudtam csináltatni vadászati tilalom lévén. De van marhahús vadasan, zsemlyegombóccal. Megfelel?– Tessék csak letenni.– Csopaki rizling? – Sajnos kifogyott a raktárból. Szentgyörgy-hegyi. Maligánfoka azonos. – Megkínálhatom? – Nem akarom elinni magától, hát mégis magát… – Ez igaz. Holnap reggel. De azért csak fogyassza, tessék! – Isten-Isten! – Család? – Nyolc. – Hát nem könnyű. – Hát ez igaz. – Hát bizony nem könnyű. – Bizony nem. – Ízlik a gombóc? – Jó. – Mindig ezt ajánlom a halálraítélteknek. És mindig meg is köszönik. Egyformán ízlik ez politikai pártállástól függetlenül. Persze van, aki nem bír enni. Akkor megeszem én. Ne vesszen kárba az a finom gombóc. – Akar papot? – Ha nem muszáj, akkor nem kell. – Ja persze, maga… Az ember teljesen össze van zavarodva. – Hát ez nagyon jó volt. Bárcsak még egy életem lenne. – Hát az igaz… – Nekem mennem kell sajnos. Olyan jól elbeszélgettünk. Holnap szeminárium van, és még nem tanultam egy mukkot sem. – Maga tudna nekem segíteni! – Én? – No segítsen már, ha csak nem akar aludni. – Nem az alvásról van szó. De én nem vagyok elég képzett. – Ez csak alapfokú szeminárium. Magának ez gyerekjáték. De nekem létkérdés. Két felnőtt leánygyermekem van. – Rum. Igyék! – Igyon csak nyugodtan. – Azt mondja meg nekem, mi az a duma bojkottja? – Ha megöl, se tudom. – Hát gondolkozzék, Pelikán! – A duma bojkottja… Szerintem az, hogy mindenki fogja be a pofáját. – Na látja, hát tudja ezt maga. – Akkor azt mondja meg nekem, mi az a proletárdiktatúra? – Azt tudom. Amikor a prolik diktálnak. Ezt sem érti? – Na és a három funkciója? – Én egyet tudok. Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell! – És a másik kettő? – Egy nem elég? – Nem. – Innék még egy kicsit, hátha eszembe jut. – Na, igyék!
Igen, e beszédes beszélgetés alighanem keresztmetszete a Rákosi-, sőt a Kádár-időknek is. (Nem véletlenül tiltották be anno Kádárék!) A proli az október 13-i önkormányzati választások óta ismét csak egyre jobban felszínre törő fogalommá vált. A balliberális kézbe került önkormányzatokban sorra bocsátják el a szakképzett embereket, s rendületlenül apasztják a költségvetést (az egyik budapesti kerületben a költségvetésnek több mint húsz százalékát már fel is emésztették alig negyedév alatt!). S kik ültek helyükbe? A prolik. Ott megint ők diktálnak.
Mindez felveti persze az örök nagy kérdést, hogy mégis milyen alapon választhat bárki, minő felhatalmazással dönthet hazája sorsáról? 1937-ben írta Bangha Béla:
„Az egyenlőség jelszava azért is téveszme, mert az emberek erkölcsi értéke és megbízhatósága, éppúgy, mint értelmi színvonala, rendkívül különféle. Ki meri állítani, hogy egy Apponyi Albertet csak ugyanakkora szó és ugyanannyi szavazat illethet meg az ország irányításában, mint egy tanulatlan, félrevezethető, minden jöttment forradalmi eszmének könnyen behódoló gyökértelent? Hogy a hercegprímásnak, vagy akár az utolsó falusi káplánnak vagy tanítónak nincs több hivatottsága a közügyek intézésébe a választások terén, mint egy tegnap honosított galíciainak? Ki meri állítani, hogy akit a magasabb műveltség mélyebb belegyökereződése a magyar életbe s a becsületes jellem tüntet ki, az a választójogi síkon is „egyenlőnek” tekintendő egy részeges munkakerülővel, vagy akár egy nagyon tisztességes, de a magyar földdel kevésbé összenőtt lelkű emberrel? Azt, akinek van félteni valója, mert birtokot szerzett vagy családot alapított, vagy magasabb műveltségre tett szert, kétségtelenül nagyobb mértékben illeti meg a döntés joga az ország vezetésének alapvető irányításában, mint azt, akinek nincs mit vesztenie s aki esetleg üres jelszavak s egyéni szenvedélyek sugalmazására hallgat.”
(Magyarország újjáépítése és a kereszténység. Bangha Béla Összegyűjtött Munkái, XXVIII. köt. Budapest, 1942. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 474-475. old.)
Hogy milyen is a lassan bárminemű választásokon önmagát otthon érző proli, talán nem kell itt különösebben jellemezni. Mindig is volt belőle a történelemben, de annyi, mint amennyi az elmúlt jó kétszáz évben, korábban talán soha. Egy mindenesetre biztos: minél erősebb egy nemzet, annál kevesebben vannak belőlük berkeiben.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info