„Nem tanítok fasiszta írót” – olvashattuk a minap egy transzparensen, tiltakozva az új Nemzeti Alaptanterv ellen. Fasiszta írók! Hiába, kísért a múlt, de nagyon.

Eszébe jut az embernek ilyenkor „A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek” négy, 1945-ben és 1946-ban megjelent jegyzéke. (Akit érdekel, a Magyar Elektronikus Könyvtárról letöltheti őket, történetükről pedig Sipos Anna Magdolna szintén internetről elérhető írásából – Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon (Könyvindexek 1945–1946) – tájékozódhat tovább.)

Elöljáróban: az első jegyzéknek két változata volt. Az első a Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya megrendelésére készült, az orosz-magyar fegyverszüneti egyezmény 16. pontja értelmében beszolgáltatandó és megsemmisítendő sajtótermékek adatainak közlése céljából, s Faust Imre könyvkiadó révén jelent meg Budapesten 1945-ben. Ennek alapján készült azután a második, jóval vékonyabb kötet „A fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke” címmel Szegeden, a Hírlapkiadó Kft. által. Ebben konkrétan arról is olvasunk, kik állították ezt össze: dr. Bálint Sándor, dr. Csillik Bertalan, dr. Donászy Kálmán, Kárász László, Krompaszky Ede, dr. Láng György, Majtényi Béla, Pikler György, Szabó Loránd, Szőke Mihály, dr. Tóth László és Zámbó Károly. A további három jegyzék szintén Budapesten, a Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya révén jelent meg. (Nem tudunk arról, hogy ezeknek Szegeden vagy másutt bárminemű egyéb kiadásváltozata lett volna.)

Ám ami a legfontosabb: e négy jegyzék szép számmal tartalmaz „fasiszta írók”-at. S mitől minősült s minősül nem mellesleg ma is valaki fasisztának? Fasiszta az, aki nincs a kommunistákkal, liberálisokkal, sőt ellenük van. Ezúttal csak az ismertebbeket soroljuk fel belőlük:

Fasiszta volt – zárójelben jelezzük, mely művei kerültek az illetőknek jegyzékre – Erdélyi József (Emlék, Fegyvertelen, Halad az ék, Örök kenyér, Örökség, Toldi-kéz), Fekete István (Zsellérek), Mécs László (Forgószínpad, Összes versei), Sértő Kálmán (Versei, Esett a hó, Ilyen az élet), Sinka István (Fekete bojtár vallomásai), vitéz Somogyváry Gyula (Gyujtogatás, És Mihály harcolt, Virágzik a mandulafa, Kalendárium), Tormay Cécile (Bujdosó könyv, Két forradalom, Küzdelmek, emlékezések, Megáll az óra), Wass Albert (Jönnek!, Vérben és viharban, Egyedül a világ ellen).

Aztán az ötvenes évek elején „finomították” a nómenklatúrát. Akkor jelent meg egy propagandakiadvány „Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez” címmel, a „Népkönyvtári Központ” részéről bizonyos Sallai István elvtárs kiadásában, a Budapesti Szikra Nyomdában – ahol is az 1945-től bezúzott „fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus” sajtótermékek imént emlegetett jegyzékei is napvilágot láttak.

„Az itt közzéadott jegyzék tartalmazza azoknak a könyveknek címeit, amelyeket nem javasolunk ezekbe a könyvtárakba.” – olvashatjuk bevezetőjében. Micsoda gondoskodás! Nehogy a sztahanovista élmunkás nem javasolt – azaz fasiszta – irodalmat olvasson. Néhány szerző és műcím belőle:

Andrássavich Géza: Kecsketenyésztés, Benedek Elek: Édes anyaföldem, Falusi bohémek, Hazánk története, Honszerző Árpád, Nagy magyarok élete, Testamentum és hat levél, Fekete István, Kittenberger Kálmán, Márai Sándor minden műve, Krasznai Elza: A legjobb szegedi szakácskönyv, Prinz Gyula: Magyarország földrajza, Tamási Áron: Ragyog egy csillag, Ábel Amerikában, Csalóka szivárvány, Három játék, Jégtörő Mátyás, Magyari rózsafa, Rügyek és reménység, Szülőföldem, Szűzmáriás királyfi, Téli verőfény, Virágveszedelem, Virrasztás.

E jegyzéken persze azért Wass Albert is szerepel, öt kötettel (A kastély árnyékában, A titokzatos őzbak, Csaba, Farkasverem, Mire a fák megnőnek).

Ám ez még nem minden. 1952-ben és 1953-ban a „Népművelési Minisztérium” által kiadott „Elavult könyvek jegyzéke” három kötetéből az első (519 oldal!) beköszöntőjében ezt olvassuk:

„Ez a jegyzék azoknak az irodalmilag értéktelen, tartalmilag silány, elavult, nagyrészt szépirodalmi könyveknek a felsorolását tartalmazza, amelyek nem érdemesíthetők arra, hogy a kulturális felemelkedés útján járó dolgozó népünk olvasmányai legyenek. A most közreadott jegyzék nem teljes, ezért azt a közeljövőben kiegészíteni szándékozzuk.”

Ebben Wass Albertnek ugyan csak egy, ám a második (már csak 104 oldalas) kötetben már négy műve minősült – jól jegyezzük meg! – „irodalmilag értéktelen”-nek (Csaba, A kastély árnyékában, Mire a fák megnőnek, A titokzatos őzbak), a harmadikban ( 118 oldal) pedig a Farkasverem.

Amint a minap hallottuk, Kunhalmi Ágnes összetévesztette Nyirő Józsefet (író, i-vel) Nyírő Gyulával (elme- és ideggyógyász, í-vel). (Amúgy érdekes, Nyirő nem került rá a négy jegyzék egyikére se, de a többire már igen – viszont kötetei bevonásáról, bezúzásáról ahol csak lehetett, gondoskodtak.)

Nem Nyirő József, hanem Nyírő Gyula. Van ez így. Ami azonban a lényeg: a posztkommunista liberális fél véleménydiktátorainak szemében mindenki, aki határozottan nem velük tart, aki keresztény és magyar, fasiszta.

Csak azt szeretnők tudni, mikor szabadulunk meg már e véleménydiktátoroktól egyszer s mindenkorra

Ifj. Tompó László – Hunhír.info