- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ipari kikötő ellen tiltakoznak a Balatont védők

Eddig több mint nyolcezren írták alá azt a petíció [1]t, amely a Balatongyörök és Vonyarcvashegy határára, a Szent Mihály-kápolnától alig 400 méterre tervezett ipari kikötő építése ellen tiltakozik.

A Balatont védők november 16-án, szombaton délután 14 órától demonstrációt is tartanak a kápolnánál. Az eseményhez a csatlakozási szándékot, itt lehet jelezni: https://www.facebook.com/events/1433322586824877/ [2]

A petíció szövege szerint a gigaberuházást a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a jelenleg is üzemelő 110 ezer köbméter befogadóképességű zagytér mellett szeretné kialakítani.

Télen itt állomásoztatnák a BAHART ipari flottáját és egyéb ipari vízi járműveket, uszályokat, vontató- és tolóhajókat, rakodóeszközöket. Sőt, egy olyan kikötőt kívánnak építeni, amely nagy tömegű kő berakására is alkalmas. Így már nemcsak a Balaton-part, illetve annak közvetlen környezete kerül veszélybe, hanem közútjaink is, amelyeken a követ a kikötőbe szállítanák. Gondoljuk el, hogy mekkora terhelést jelentenének a kőszállító tehergépjárművek a 71-es úton, ahol a nyári időszakban így is csak araszolnak az autók – hívják fel a figyelmet, külön kiemelve az élővilág veszélyeztetését, szennyezését.

Még az augusztus végi algásodás okát sem tudták megfejteni a szakemberek, az ipari kikötő pedig egy újabb veszélyforrás a Balaton további pusztítására! Az elmúlt három-négy évben tapasztalható beruházási hullám látványosan megviseli az élővilágot – kérdés nélkül vágják ki a nádasokat. Emiatt megszűnik a vízszűrő szerepe és a halak szaporodása is veszélybe kerülhet – nyomatékosítják.

A Szent Mihály-kápolna az egyik legfontosabb balatoni kulturális örökség, egy szakrális hely! A vonyarcvashegyiek számos rendezvénnyel őrzik annak emlékét, hogy a néphiedelem szerint a templomot 1729-ben hálából építette az a 40 halász, akik jégtáblákon menekültek meg egy pusztító balatoni viharból. 

A Szent Mihály-domb tetejéről mennyei panorámában lehet része a látogatónak. Itt a föld a csillogó vízzel és az éggel ölelkezik össze, belátni az egész Nyugat-Balatoni Régiót. Tiltakozunk! Nem akarunk ide ipari flottát és egyéb vízi járműveket!

“Mi, akik a Balaton medencéjének nyugati csücskében lakunk, páratlan természeti értékeket kaptunk ajándékba. Hegyek ölelésében élünk, a Balaton legszebb panorámájával rendelkezünk, szép strandunk, jó ételeink, jó boraink vannak. Megvan mindenünk, amiért az emberek ide jönnek töltődni, pihenni. Mi a turizmus fejlesztésében vagyunk érdekeltek, nem pedig a megélhetésünk és az életterünk tönkretételében!

AKADÁLYOZZUK MEG A BALATONGYÖRÖK ÉS VONYARCVASHEGY HATÁRÁBA TERVEZETT IPARI KIKÖTŐT!

Talán nem véletlen, hogy a miniszterelnökség illetékes államtitkársága egy átgondolatlanul rövid időszakot adott a településvezetőknek arra, hogy mérlegeljék a partvonalának szabályozására vonatkozó terveket. Ráadásul a 44 település csak VÉLEMÉNYEZHETI a Balaton vízparti területeinek közcélú területfelhasználási tervét, meg nem vétózhatja! Ezért NEKÜNK, CIVILEKNEK KELL MEGAKADÁLYOZNUNK!” – hangzik a felhívás.

A civilek Facebook-csoportja:

https://www.facebook.com/groups/415206252746458/ [3]

neva – Hunhír.info