A DK a „hazai kultúra egyik legnagyobb alakjá”-nak nevezte Szabó Ervint (Schlesinger Ármint). Ligeti Dávid történész (Veritas Intézet) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fővárosi Könyvtár ma is az ő nevét viseli, hiszen „aktívan támogatta Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának tervét”. Ugyanakkor hozzátette: „Szabó Ervin vitathatatlanul jó könyvtáros volt. Tehetségét és szorgalmát bizonyította, hogy 34 évesen nevezték ki a Fővárosi Könyvtár élére, és rendkívül sokat tett az intézményért, amely érdemeit objektív módon el kell ismerni.”
Hogy mitől volt „jó könyvtáros”, annak tisztázása azonban azért megér egy kis kutakodást. Tekintsünk el most attól, hogy a könyvtár már 1919-ben felvette a nevét a „dicsőséges Tanácsköztársaság” alatt. Nézzük inkább, milyen volt mint könyvtáros addig is! Segítségül talán elég elővennünk a feledés homályából Bangha Béla jezsuita szerzetes egyik írását (A Fővárosi Könyvtár és a radikalizmus. Magyar Kultúra, 1913, 106-110. old.). Ebben így fogalmaz már az elején:
„Szabó Ervin (Schlesinger Ármin) a Világnak és a Huszadik Századnak [vezető szabadkőműves szellemű orgánumok – Ifj. T. L.] rendes munkatársa, ami az elfoglaltságát magában véve is mindennél jobban dokumentálja. Szabó tehetséges és állítólag ambiciózus könyvtáros, ami egy könyvtárigazgatónál határozottan elismerésre méltó kellék, de ez a jó tulajdonsága eltörpül azon egyoldalú pártérdekeltség mellett, mely egész működésén, mint egy vörös fonál, végighúzódik.”
(Bangha Béla: Harc a keresztény Magyarországért. Bangha Béla SJ Összegyűjtött Munkái, XXVII. köt. Budapest, 1941. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 34. old.)
Mit ért Bangha „egyoldalú pártérdekeltség”-en? Azt, hogy Szabó-Sclesinger „vezetése alatt a főváros pénzén fenntartott Fővárosi Könyvtár a legagresszívebb vallásellenes propaganda arzenáljává lett”. (U. ott)
Példákat is sorol erre. A szabadkőműves, szociáldemokrata vagy kommunista lapok szinte hiánytalanul megtalálhatók az általa vezetett bibliotéka polcain, viszont a kifejezetten katolikus lapok s kiadványok elvétve. Ellenben a köztudottan szociáldemokrata „Népszava” kiadóhivatalának könyvei szinte hiánytalanul ott vannak. (35-36. old.) Például az 1911 szeptemberében beszerzett munkák katalógusában „Vallás és egyház” címszó alatt többek között olyan mű is szerepel, mint Binet-Sangié-é: „La folie de Jésus” (Jézus őrültsége). Bangha írja róla:
„Egy megháborodott elme lehetetlen ízléstelenkedése, mely két kötetben „bizonyítja” Jézus elmebeli terheltségét, tébolyát, „ideáit, delíriumát, hallucinációit”. Tudományos teológiai körökben, ahol pedig az ellenséges irodalmat is figyelemmel szokás kísérni, erről a „műről” tudomást sem vett senki.” (36. old.)
Arról is beszámol Bangha, hogy amikor megkérdezte a könyvtár egyik alkalmazottját, miért nincsenek polcaikon komoly katolikus teológiai művek, azt a választ kapta, hogy erről Szabó Ervin dönt (38. old.).
Száz szónak is egy a vége: mindezekből is látható, hogy Szabó Ervin (Schlesinger Ármin) a legkártékonyabb értelmiségiek egyike volt. Csak halkan kérdeznők ugyanakkor, hogy a Fidesz a nagy garral hirdetett kultúravédelmi harcai során hány órát, vagy akár csak hány percet áldozott arra, hogy a könyvtár névtábláját valóban keresztény ember nevére cserélje fel?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info