Bizonyára nem magam voltam az egyetlen, akinek a tegnapi választási adatok ismertetésekor Horthy Miklós budapesti bevonulásakor 1919. november 16-án mondott beszédének közismert szavai jutottak eszébe: „Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.”

Eszembe jutottak persze hirtelen más idézetek is. Csak néhány a – nem is kevésből.

Kászonyi Dániel írta 1868-ban: „Magyarország csirkefogóinak Pest a fő székhelye. Ott vannak minden utcasarkon. Sokan elegáns divathősként, mások tiszteletre méltó külsejű, idősebb úrnak álcázva, ismét mások züllött, éhes, elvadult figuraként, zsidók és keresztények, magyarok és görögök, urak és proletárok, hetyke ifjak és bűnben megőszült gonosztevők.”

Szemere György 1912-ben ekként fogalmazott: „Micsoda város is ez a Budapest! A pártpolitika áldozatainak, szélhámosainak, a félreértett zseniknek, a kopott mezben járó becsületnek, az ártatlanság vásárjának s a bűnök diadalának eme Bábelje! A tisztességes ember, ha nem örökölt vagyont, tengődve él benne, igyekezetének, polgári erényeinek többnyire hiába várja jutalmát, viszont sohasem lehet benne biztos, hogy társadalmi becsületétől nem fosztja-e meg a rágalomból élő zuglap vagy kaszinói intrika.”

Végül, de nem utolsósorban eszembe jutott egy 1931-es lapcikk is:

„Kevesen tudják, hogy Budapest az éjtszaka városa. Amikor másutt már nyugszik az élet, itt akadnak tömegével, akik akkor kezdik meg a szórakozást; fél tizenkettőkor éjfél előtt járnak vacsorázni a divatos vagy sznob helyekre s a pesti aranyifjúság már évek óta a jampecek állásfoglalását vallja magáénak: éjjel két-három órakor kicsit „spiccesen” végigmenni, hangos, stramm megjegyzések és biztos, találó kiszólások közben a Váci-utca mágneses aszfaltján, ez az igazi, ez a valami, e nélkül gyáva, pipogya fráter vagy… De nemcsak az aranyifjúsággal: közéleti férfiakkal és családjaikkal találkozik az ember ilyen éjfélutáni sétái közben, amint éppen akkor szállnak ki autóikból, hogy táncolni menjenek, vagy Mondscheinpartiet élvezzenek. Szeretnénk ilyenkor megkérdezni tőlük, nem tudják-e, hogy az Angyalföldön, Budafokon és másutt barlangokban laknak az emberek, hogy hajnali négy-öt órakor megindulnak a padlás- és pincelakások lakói és a szerzetesházakban misét mondanak! Szeretnénk megkérdezni, hogy mikor dolgoznak, hiszen életmódjukat ismerve, legjobb esetben tizenegy órára kerülnek munkaképes állapotba s ezután még három óra „Hullám” következik strandkosztüm- és monoklimutogatással, ezután jön még csak az ebéd, azután a fogadóórák és aztán megint este lesz. Mikor dolgoznak ezek, mikor jut eszükbe azzal törődni, hogy Magyarország nyolcmillió lakosából ők csak nagyon kis százalékot képviselnek s a többi milliók még arra sem érnek rá, hogy vasárnap misét hallgassanak, mert nincs törvény, mely jogot adna nekik erre. Mikor jut eszükbe az, hogy irtózatos felelősséggel tartoznak és mikor fogja el őket a szégyen, hogy akiket lenéznek, naivaknak, idealistáknak, nem erre a világra valóknak mondanak, nyomorult intellektuellek százezrei, nyomorgó s mégis istenfélő munkások milliói, heroikus papok kis csapatai helyettük végzik el azt a munkatöbbletet, amit a világrend az ő kötelességükül szabott ki…?”

Igen, tényleg bűnös város Budapest, vonhatjuk le a következtetést. A múlt és jelen helyzet tragikus azonosságát megvilágító idézetekből azonban most egyelőre legyen elég ennyi. Maradjunk csak a tegnap történteknél!

Bármennyire is „nemszeretem” igazság, ami most következik, de a helyzet az, hogy a történések valójában nem annyira Karigerinek és holdudvarának, mint inkább a Fidesznek „köszönhetők”.

Annak a Fidesznek, amely kényelmesen ült babérjain, a győzelem holtbiztos tudatában, ellenzéket lejárató kampányával abban a tudatban, hogy ez untig elegendő lesz a biztos szavazatszerzéshez és kiütéses győzelemhez.

Annak a Fidesznek, amely az ellenzékkel szemben alig kampányolt önmaga mellett. Tarlós István stábja például mikor gondoskodott arról, hogy a polgármester minél több emberrel találkozzon az utcán s kampányoljon, ahogyan ezt a DK aktivistái tették?

Annak a Fidesznek, amely a közéleti tisztaság elengedhetetlenségéről beszélt állandóan, ám akkor, amikor a győri polgármesterről kiderültek viselt dolgai, nem hívta őt azonnal vissza, s nem mutatta meg, hogy a törvénytelenséget a maga soraiban tűri meg legkevésbé.

Annak a Fidesznek, amely inkább csak szólamként hangoztatta, hogy megvédjük kultúránkat, kereszténységünket, de tettekkel ezt sokszor nem vagy alig bizonyította, hiszen csaknem érintetlenül hagyta az oktatás és a sajtó területén a liberális elit embereit.

Mindezek nem vádak, hanem tények. S pont az a legsúlyosabb, hogy a Fidesz politikájában a szavak és a tettek között mintha hatalmas hézag tátongana. Tudomásul kellene venni végre, hogy közmondásosan nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, konzervatív színekben mutatkozni és eközben liberális viszonyokat megtűrni. (Például egyre jobb népegészségügyről, családtámogatásról beszélni, miközben legális az abortusz!) Lehet ugyanis bármilyen közberuházás, városépítés, ha az emberek többségének sorsdöntő kérdésekben való döntéseit a liberális eszméket képviselők határozzák meg, akik mindmáig uralják a közéletet.

Hozzáteendő mindehhez, hogy vidéken – legalábbis még – más a helyzet. Ott ugyanis keményen meg kell dolgozni mindenért, ott hát a DK hiába próbál bármilyen demagógiát is lenyomni az emberek torkán, nem ér el ezzel átütő eredményt. De ha a mostani budapesti győzelem után a DK „rákapcsol” a vidékre is, meglehet, hogy három év múlva mégis ugyanez lesz a helyzet ott is.

Kimondva az igazat: Budapest most a Fideszen belüli és kívüli liberálisok miatt veszett el. A Fidesznek le kell ebből vonni a konzekvenciákat, amíg nem késő, különben, ismételnők, a következő választásnál könnyen meglehet, hogy nemcsak Budapestet, hanem az egész országot elveszti, s akkor ki fogja helyette – és kétségtelenül pozitív törekvéseivel szembehelyezkedve! – az országot irányítani?

Félreértés ne essék: baráti kritika ez, nem ellenséges. Nem állíthatjuk ugyanis felelősen így sem, hogy a Fidesz ugyanannyit ér, mint az úgynevezett ellenzék (elvégre soraiban valóban becsületes, tényleg tiszta múltú s gyakorló keresztények is szép számmal vannak), de ha, ismételnők, nem változtat gyökeresen politikai érdekérvényesítési gyakorlatán, ha nem szabadul meg liberálisaitól, elveszíti a teljes kormányzást. Most még remélhetően időben vagyunk, még lehet változtatni, és kell is. Hiszen, Kisfaludy Károlyt idézve, „nemzeti nagylétünk” a tét, nehogy annak „nagy temetője, Mohács” jusson osztályrészünkül megint. Vörösmarty írta:

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Tükör volt ez a választás, hatalmas felkiáltójel a Fidesznek, ezért arra kérjük tehát Orbán Viktort, amire 1992-ben Csurka István kérte Antall Józsefet: fordítson kormánya kerekén, egy Isten által meglátogatott emberként, s akkor idővel egy egész ország fog felnézni reá.

Addig viszont, ne tagadjuk, cudar idők jönnek, legalábbis Budapesten. Illetve cudarabbak, mint eddig bármikor is voltak.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info