A Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és elutasította annak a két magánszemélynek a keresetét, akik Tóta W. Árpád Magyar ember nem lop, csak kalandozik című cikke nyomán a magyar közösséghez tartozóként elszenvedett jogsérelem miatt perelték be a cikket megjelentető HVG Kiadó Zrt.-t. A másodfokú bíróság szerint a cikkben sérelmezett mondatok nem a magyarság egészével szembeni gyűlöletet fejezték ki, hanem a publicisztika eszközeivel támasztották alá a szerző mondanivalóját.
A cikk arra reagált, hogy a magyar rendőrség megszüntette a nyomozást abban az ügyben, amelyben a miniszterelnök családtagjait is érintő uniós támogatásokat vizsgálták, és amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatal is ajánlásokat fogalmazott meg a magyar ügyészségnek. Tóta W. a magyar nyomozó hatóság eljárását visszavetítette a kalandozások korába. „Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – “kalandozást” – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért” – írta a zsidó. Két magánszemély, Dégi Zoltán és Rácz Szabó László – a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) közreműködésével – a „büdös magyar migránsok” és a „magyar banditák” szófordulatok miatt perelte be a kiadót.
A Ptk. ugyanis lehetővé teszi, hogy egy meghatározott közösséget (az adott esetben a magyarságot) nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó kijelentéssel szemben az is fellépjen, aki nincs néven nevezve. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében dr. Bene Lajos bíró helyt adott a keresetnek, és megállapította:
„Egy nemzet méltóságát nem csupán a jelenkori nemzeti közösség szidalmazása sérti, hanem minden olyan jelkép, személy, idea megsértése, amely (vagy aki) az általános társadalmi álláspont szerint kiemelkedő, egyúttal a közösség önazonossága meghatározása szempontjából meghatározó tiszteletet érdemel. A magyar nemzet szempontjából ilyen kiemelkedő szereppel bír, így különös tiszteletet érdemel az összes olyan katona, aki a hazáért harcolt bármikor is a történelem folyamán.” Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint „ez az általánosan megkövetelt tisztelet nem a véleménypluralizmus korlátozását jelenti”, ugyanakkor a véleménynyilvánítás szabadsága nem vezethet öncélú sértéshez, még akkor sem, ha a cikk az irónia eszközével él.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla dr. Kisbán Tamás vezette tanácsa azonban – egyetértve a HVG jogi képviselőjének érveivel – abból indult ki, hogy a Ptk. rendelkezésének célja a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, amely azonban csak kivételesen, az olyan kiemelten súlyosan jogsértő kijelentésekkel szemben teszi lehetővé a véleménynyilvánítás korlátozását, amelyekről megállapítható, hogy hatásukban ténylegesen az adott közösség ellen irányulnak.
Az adott esetben a másodfokú tanács azt állapította meg, hogy a cikk szófordulatai nem a magyar nemzet egészére irányultak, hanem a közélet egy témájával kapcsolatos véleményt fogalmaztak meg ironikusan.
