2017. október 23-án este, a 11 évvel korábbi szemkilövések, a véres rendőri lovasroham és az akkor meggyalázott Fidesz megemlékezés helyszínén Budapesten az Astoriánál tartottak tüntetést a Lelkiismeret 88 Csoport szervezésében a nemzeti jogvédők (Nemzeti Jogvédő Szolgálat – NJSZ) és a Gyurcsány-rezsim jogsértettjei.
Az eseményen jellegzetes, azonosító számmal jelzett rabruhában és bilincsben feltűnt GYF fegyenc is, igaz, egyelőre pusztán a volt miniszterelnököt szimbolizáló bábu formájában. A demonstráció hangulata 2006 őszét idézte.
A megjelentek között ott voltak az ismert Kossuth téri tüntetők és 2006-os rendőri jogsértések áldozatainak emblematikus alakjai, köztük Bene Gábor, Pál Márton, Dukán Dániel, Reiner Péter, Gonda László, Budaházy György családtagjai és sokan mások.
Budaházy György házi őrizete miatt telefonon jelentkezett be és követelte az igazságtételt, Gyurcsányék megbüntetését. Síkra szállt az ellene és 16 hazafi társa ellen még mindig folyamatban levő koncepciós eljárás mielőbbi megszüntetése érdekében és képtelenségnek nevezte, hogy míg Gyurcsányék szabadlábon uszítanak a nemzet ellen, addig ők még mindig súlyos kényszerintézkedések alatt állnak, immár 8. éve.
A rendezvényen a Kossuth tériek Törvényszéke első fokon közfelkiáltással 20 év fegyházbüntetésre ítélte Gyurcsány Ferenc I.r. vádlottat és 5 vádlott-társát (Gergényi, Bene, Dobozi, Szabadfi, Lapid). Ügyészi súlyosítási fellebbezés miatt másodfokú ítélethirdetés a közeljövőben várható…
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, és egyben a rendezvény moderátora úgy fogalmazott, a politikai rendszereket – különösen az ügyészségen – átszövi egy – sok esetben kormányoktól független – nemzetellenes maffiaszerű háló, amely gátat szab az igazságszolgáltatásnak és a hazafiakat üldözi a nemzet ellenségei helyett a jog megerőszakolásával.
Így történhetett meg, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben a számos terhelő bizonyíték ellenére még gyanút sem közöltek a rendőrterror miatt, a nemzeti jogvédők feljelentéseit és segítség felajánlását elutasították, a rendőri vezetők többségét felmentették vagy nevetséges “büntetést” kaptak a brutális és tömeges rendőri erőszak miatt.
Gergényi enyhébb büntetést kapott (400 ezer forint pénzbüntetés) 2006-ért, mint Gaudi, akit egy ügyész 2006 őszi gyalázatos tettének még országgyűlési képviselőként való nyilvánosságra hozatala miatt első fokon nagy nyilvánosság előtt, hivatalos személy terhére elkövetett rágalmazás miatt 450 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek (másodfokú tárgyalás: 2017 november 7. (sic!) 8:30 Fővárosi Törvényszék. I. em 6.)
Gaudi három célt fogalmazott meg a 2006 őszi igazságtétel érdekében:
a) a meghurcoltak rehabilitációja és jóvátétele,
b) a 2006 őszi rendőrterror felelőseinek megbüntetése, ideértve a rendőri vezetőket, politikai vezetőket, bírósági és ügyészségi elkövetőket: a nemzeti jogvédők Alaptörvény módosítási javaslata az elévüléstől függetlenül üldözendővé és büntethetővé tenné az ilyen bűncselekmények tetteseit a kommunizmus idején elkövetett rémtetteihez hasonlóan,
c) 2006 őszi népfelkelés történelmi rehabilitációja: ez elkerülhetetlen, mivel számos történelmi analógia áll fent az 1956-os szabadságharccal, akkor és 11 éve is egy nemzetellenes diktatúra ellen kelt fel a nép, amelyre erőszakkal támadott a hatalom és az ellenállást vérbe fojtották, majd jöttek a megtorlások.
Jó hír, hogy a felelősségre vonás érdekében javasolt Alaptörvény módosításukat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón támogatásáról biztosította. Gaudi ennek érdekében levélben fordult dr. Gulyás Gergelyhez, a Fidesz frakcióvezetőjéhez, továbbá reméli, a Jobbik, illetve az LMP is támogatni fogja kezdeményezésüket.
Végül felhívta a figyelmet a trianoni békediktátum érvénytelenítésére irányuló, Magyarok Világszövetsége és a Trianon Társaság szervezésében zajló nemzeti konzultációra, amely a Soros terv elleni nemzeti konzultáció mellett jó szívvel támogatható és támogatandó.
Hunhír.info