Részben megváltoztatta a tévészékház 2006-os ostroma miatt megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa. A jogerős ítélet szerint a másodrendű vádlott, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapítány 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, a negyedrendű vádlottnak pedig ki kell fizetnie a 150 ezer forintos bűnügyi költséget.
A negyedrendű vádlott, a tévészékház védelmére kirendelt rendőri egység parancsnoka jogerősen megrovást kapott. Az elsőrendű vádlott, Bene lászló volt országos főkapítány, valamint a többi vádlott felmentő ítéletét a táblabíróság helybenhagyta.
A Magyar Televízió székházának 2006. szeptemberi ostroma miatt az ügyészség három tábornok és 11 tiszt ellen emelt vádat. Elöljárói intézkedés elmulasztása és parancs iránti engedetlenség miatt kellett bíróság elé állniuk. A vád szerint az intézmény védelmére a rendőri vezetők egy Baranya megyéből kiképzésre Budapestre vezényelt, tapasztalatlan, hiányos felszereltségű egységet rendeltek ki.
A rögtönzött kitörési és tömegoszlatási kísérletek kudarcba fulladtak, és a tüntetők végül elfoglalták az épületet. Az ostrom közben 113 rendőr sérült meg, az ezután következő napok tüntetésein pedig további száz. Az ügyészség szerint a súlyos következményeket az akkori rendőri vezetők mulasztásai okozták. A Fővárosi Törvényszék 2015 októberében elöljárói intézkedés elmulasztása miatt első fokon megrovásban részesítette Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitányt, parancs iránti engedetlenség miatt pedig megrovást kapott a székház védelmére kirendelt rendőri egység parancsnoka. További tizenkét vádlott, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében viszont a bíróság megszüntette az eljárást.
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete jogerős.
Híradó nyomán
Hunhír.info